Új országok kerültek az EU adós feketelistájára

Módosult az Európai Unióval adózási kérdésekben nem együttműködő államok listája, azaz az úgynevezett feketelista - jelentette be az Európai Unió tanácsa. A listára olyan államok kerülnek fel, amelyek nem felelnek meg a testület által kialakított kritériumrendszernek, vagyis elmaradnak az adóelkerülés elleni minimum elvárásoktól, például transzparencia vagy adóügyi információcsere terén. Lekerült a listáról a Kajmán-szigetek és Omán, a két ország helyére pedig Anguilla és Barbados lépett a listán.

Anguilla és Barbados adójogrendszereik részletes vizsgálata alapján kerültek fel a feketelistára. Ezen országok nem teljesítik megfelelő színvonalon az adóügyi átláthatóságra és információcserére vonatkozó nemzetközi sztenderdeket az uniós testület szerint.

Ezzel szemben a Kajmán-szigetek 2020 szeptemberében elfogadta a megfelelő módosításokat a kollektív befektetési alapok szabályozása kapcsán, így adójogrendszere az EU szerint megfelel a globális minimumoknak” – mondta Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.
Omán úgyszintén megfelelt a minimum feltételeknek miután ratifikálta az OECD multilaterális egyezményét a kölcsönös adóügyi segítségnyújtásra vonatkozóan, és törvénybe iktatta az automatikus információcserére vonatkozó megfelelő jogszabályait. Omán emellett minden szükséges lépést megtett ahhoz, hogy az adóügyi információcsere minden EU-s tagállam felé hatékonyan működjön.

A módosítások után jelenleg ez a tizenkét állam szerepel a feketelistán: Amerikai Szamoa, Amerikai Virgin-szigetek, Anguilla, Barbados, Fiji, Guam, Palau, Panama, Seychelle-szigetek, Szamoa, Trinidad és Tobago, valamint Vanuatu.

A szürke lista is módosult

A fentieken túl az Európai Tanács módosította az ún. „szürke lista” országait is azzal, hogy eltávolította Bosznia-Hercegovinát és Mongóliát a listáról, miután ezen országok megkezdték az OECD kölcsönös adóügyi segítségnyújtásra vonatkozó multilaterális egyezményének ratifikálását.

A szürke lista országai abban különböznek a fekete listás országoktól, hogy bár adójogrendszereik nem felelnek meg az Európai Tanács által előírt minimum elvárásoknak, a megfelelő vállalásokat a minimum elvárások bevezetésére már megtették” – mondta Reich András, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.
A tanács félévente frissíti a nem együttműködő országok fekete és szürke listáját, melyek jelentőségét az EU az ezen országokat hátrányosan érintő adójogszabályok ösztönzésével is igyekszik növelni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo