Új módszerekkel verik át a fogyasztókat

Új módszereket alkalmaznak a csaló vállalkozások, lakásokban rendeznek termékbemutatókat, illetve korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel - mondta el Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Kép: Pixabay

A fogyasztóvédelmi hatóságnál 2008 óta kiemelt ellenőrzési területnek számítanak a termékbemutatók, mert ezeken évről évre egyre súlyosabb szabálytalanságokat tapasztaltak. Tavaly óta be kell jelenteni a termékbemutatókat a helyi jegyzőnél, illetve az elállási idő 14 napra nőtt - idézte fel a szóvivő, hozzátéve, hogy ezeket a szigorításokat próbálják a csaló vállalkozások kijátszatni. (A szigorúbb szabályozás ellenére sem csökkent az átverések száma.)

Új módszer, hogy váratlanul becsengetnek és termékbemutatót tartanak, illetve előre megszervezik ezeket lakásokban - ismertette Kiss Anita. A szóvivő felhívta a figyelmet egy másik módszerre is: vannak olyan vállalkozások, amelyek a korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel újabb összeg ellenében. A fogyasztóvédelmi hatósághoz eljutott esetekben a vállalkozás eltűnt a termékkel és nem adta vissza a pénzt, ami már csalás, rendőrségi ügy - közölte.

A fogyasztóvédelmi hatóság továbbra is azt javasolja, hogy a termékbemutatókon a helyszínen senki ne írjon alá semmit, az egészségügyi vizsgálatokkal összekötött bemutatókon kínált termékek esetében pedig érdemes a vásárlás előtt a háziorvossal beszélni - hangsúlyozta az NFH szóvivője.

Fontos tudni, hogy nem minden termékbemutató csalás, helyesen használva jó marketingeszköz lehet!

A GVH joggyakorlatában leggyakrabban üdülési jogok, orvostechnikai eszközök népszerűsítése volt e termékbemutatók, illetve az értékesítések tárgya. A GVH-hoz és az Irodahálózathoz beérkező panaszokból, valamint a fogyasztók által az Irodahálózat országos roadshow-ján elmondottakból kiderült, hogy visszásságok tapasztalhatók különböző matracok, alvásszettek, edénykészletek és légtisztító készülékek népszerűsítésével összefüggésben. Az ajánlatok elsődleges címzettjei a nyugdíjasok vagy olyan sérülékeny fogyasztók, akiket egészségi állapotuk, életkoruk vagy nehéz anyagi helyzetük miatt könnyebben befolyásolnak a hirdetések. Gyakran fordul elő, hogy a termékbemutatókon egy pénzügyi intézet áruhitelt ajánl, ami szintén a megtévesztő szóbeli tájékoztatásokon alapuló értékesítést mozdítja elő.

Így verhetnek át minket az üdülési joggal
Az üdülési jog jelentése és jellemzői széles körben ismertté váltak a fogyasztók körében, azonban az értékesítéskor elhangzó megtévesztő tájékoztatások több problémát is okoznak – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentéséből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo