Új autóbuszt gyártanak majd Debrecenben

Új autóbuszok gyártását kezdheti meg Debrecenben az ITK Holding Zrt. annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet az EvoBus Hungária Kft. közreműködésével kötöttek. Az 50 millió eurós beruházással 350 új munkahely jön létre a cívisvárosban.

Háromszáznál is több új munkahely jöhet létre Debrecenben, annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet az ITK Holding Zrt. és az EvoBus Hungária Kft. kötött. Ennek keretében az EvoBus GMBH alvázakat szállít az ITK Holdingnak, amely új buszcsalád gyártásába kezd a cívisvárosban. „Ezek az új buszok városi, és elővárosi területeket tudnak majd kiszolgálni, az EURO 6 normának megfelelő motor pedig a legmagasabb technikai és környezetvédelmi normáknak is megfelel majd.  A megállapodás keretében 12 méteres hosszúságú, alacsonybelépésű alvázakat szállítunk majd. Ez kitűnő választás, így a lehető legkülönfélébb célokra lehet majd felkészíteni az alvázakat. Ennek nagy előnye abban rejlik, hogy az elülső alacsonypadlós terület mozgássérülteknek és gyerekkocsival utazóknak is kényelmes beszállási lehetőséget biztosít” – mondta Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Kósa György, az ITK Holding Zrt. vezérigazgatója szerint az új buszok prototípusát várhatóan 2017 tavaszán mutatják be a nagyközönségnek. „A járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra kiépítésére 50 millió eurós beruházást hajtunk végre, hogy így létrehozzunk egy olyan autóbusz-termékcsaládot, amely amellett, hogy megfelel a legmagasabb európai minőségi követelményeknek is, ár–érték arányban a közösségi közlekedési vállalatok számára is elérhető lesz” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

35 milliárd a magyar buszgyártásra

„A kormány idén júniusban fogadta el a nemzeti buszgyártási stratégiát és a hozzá kapcsolódó cselekvési programot” – mondta az ünnepélyes aláírási ceremónián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a programban foglaltak alapján, a kabinet a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos támogatást biztosít az ágazat részére. Ebből kaphatnak segítséget a közlekedési vállalatok, hogy meg tudják vásárolni azokat az autóbuszokat, amelyeket a flottakorszerűsítés révén már régóta terveznek – tájékoztatott a tárcavezető. Kiemelte: ezzel a lépéssel egyúttal a gyártókat is segítik, hiszen mindeddig a fejlesztések legnagyobb gátját a magyar tömegközlekedési vállalatok kiszámíthatatlan beszerzései jelentették.

A buszgyártás területén az olyan fejlesztésekre is nagy szükség van, amilyen az ITK Holding és az EvoBus Hungária Kft. mai megállapodásából születik – mutatott rá a szakminiszter. A partnerek Mercedes-Benz alapokra fejlesztett autóbusz-gyártási és -összeszerelési tevékenységben támogatják egymást. A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az ITK Holding a mai kor követelményeinek megfelelő autóbusz-termékcsalád gyártását kezdi meg Debrecenben az EvoBus Hungária Kft. közreműködésével.

 

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo