Tovább zuhanhat az olajár

Esik az olaj, mert a szaúdiak csak akkor lépnek, ha az irániak is hajlandóak lépni. Ők viszont nem igazán akarnak lépni, hiszen csak most jöttek vissza a piacra, és inkább felfuttatni akarnak. Így egyre valószínűbb, hogy nem lesz április 17-én egyezség Katarban.

Kép: SXC

A csökkenő olaj pedig zsigerből eladást indukál a tőzsdéken is. Tegnap a WTI beesett a 30 napos mozgóátlag alá, így ma a DAX is ugyanerre készül. Ezért a mai napon mind a DAX, mind a BUX esetében csökkenésre számítunk. A DAX esetében a 9.700 pont az első természetes támasz, míg a BUX esetében 25.500 pont körül találjuk azt.

Az Obama adminisztráció újabb adóintézkedési terveinek köszönhetően, amely gátolná egyes vállalatok adóelkerülését, a Richter amerikai partnere, az Allergan nagyot esett az éjjel. Míg a reguláris kereskedésben több mint 3 százalékot emelkedett, addig a zárás után az adóval kapcsolatos hírekre több mint 20 százalékot zuhant a részvény árfolyama. Ez persze nincs összefüggésben a cég valós teljesítményével, így elvileg nem kellene, hogy a Richter árfolyamára hasson. A Richternél egy esetleges esés esetén a támasz valahol 5.350 pont körül van.

USA

Kivártak a befektetők tegnap a tengerentúli börzéken, a negatív nyitás után a nap első felében emelkedtek az indexek, de így sem sikerült a pozitív tartományba kerülni zárásra (Dow Jones -0,31%, S&P500 -0,32%, Nasdaq -0,46%).

Charles Evans, a chicagói Fed elnöke tegnap arról beszélt, hogy idén két kamatemelést vár, amelyet nagyon fokozatos emelések követhetnek a következő években. A Fed természetesen folyamatosan figyeli a beérkező adatokat. A lefelé mutató kockázatok között kiemelte a globális problémákat, az olaj árfolyamát és az erős dollárt. Evans idén 2-2,5% közötti bővülést vár az USA-ban.

A bostoni Fed elnök, Eric Rosengren szerint indokolatlanul pesszimista az, aki csak egy kamatemelést vár idénre. A piaci várakozásnál több kamatemelésre lenne szükség. Az ISM New York index 50,4 pontra esett márciusban, amely lényegesen alulmúlja a piac által várt 54,1 pontot.

ISM szolgáltatóipari index, illetve markit beszerzési menedzser indexek érkeznek ma a tengerentúlról. A Tesla napközbeni emelkedéséből a zárás után jócskán visszaadott, ugyanis a cég első negyedévben a korábban beígért 16.000 autó helyett csupán 15.000 darabot szállított le, melyből a Model X 2.400 darabot tett ki. Utóbbi gyártását alkatrészhiány miatt vissza kellett fogni.

A Credit Suisse elemzője szerint az Apple szolgáltatás részlegének profitja, ahova az Apple Pay vagy az iCloud is tartozik, a jelenlegi 14,5 milliárd dollárról 34 milliárdra nőhet 2020-ig. Elsődlegesen a felhasználók átlagos költésének emelkedése miatt, ami 61 dollárról 113 dollárra nőhet. Ha ez valóban így lesz, akkor a cégszintű profit 15%-a helyett 29%-ot hasíthat ki az előbbi szegmens. Az elemző 10 dollárral 150 dollárra emelte a cégre vonatkozó célárát vételi ajánlás mellett. A SunEdison közel 51%-ot esett tegnap a csődtől való félelem növekedése következtében.

Európa

A vezető európai részvények 0,3% körüli pluszt tudtak felmutatni a tegnapi kereskedés során. Az eurózóna munkanélküliségi rátája a statisztikák tanúsága szerint a januári 10,4%-ról 10,3%-ra csökkent februárban. A 25 év alattiak esetében viszont ez az érték 21,6%. A munkaerőpiaci adatok minimális javulása egyelőre nem tud béroldali inflációs nyomást generálni. A mai napon számos európai beszerzési és szolgáltatóipari menedzser index érkezik az eurózóna kiskereskedelmi adata mellett.

Olaj, arany

A WTI 35,5 dollárra esett főleg annak köszönhetően, hogy csökken a megegyezés esélye a dohai, április 17-i találkozón. Az iráni és a szaúdi fél között éles párbeszéd volt. Irán továbbra sem hajlandó megegyezni a termelés befagyasztásáról, míg Szaúd-Arábia nem hajlandó részt venni ebben a megegyezésben, ha Irán és Irak nem vesz részt benne. A piac aggódik az USA nyersolaj készletei miatt is. A piaci várakozás 2,85 millió hordó készletemelkedés. Az IEA adata magyar idő szerint szerda délután jelenik meg.

Az arany 1.225 dollárra emelkedett elsősorban a részvénypiaci aggodalmak miatt. Az ázsiai piacok már két napja esnek, az offshore botrány és a nyersanyagok újabb gyengesége fokozza a feszültséget. Az aranyra kedvezően hat az inflációs nyomás gyengülése is, mivel ez a kamatemelések elhalasztását eredményezheti.

Devizák

Határozottan erősödött tegnap a forint az euró ellenében, a 313,6-os nyitást követően a nap végére 312,4-ig süllyedt az árfolyam. A 312,5-nél található támasz törésével 310 közelébe erősödhet vissza rövidtávon a forint. Az EUR/USD devizapár napok óta egy szűk sávban mozog az 1,33-1,143-as szintek között. Ebből a bázisból folytatódhat az emelkedés, rövidtávon 1,15-ig gyengülhet tovább a dollár.

Távol-Kelet

Elsősorban a csökkenő olajárak okoztak aggodalmat az ázsiai kereskedésben. A Hang Seng 1,4%-ot csökkent, a Shanghai index ugyanakkor 1,2%-ot emelkedett. A jen erősödése tovább folytatódott, ami ismételten nyomás alatt tartotta a japán részvénypiacot. A Nikkei 2,6%-ot csökkent. A többi ázsiai tőzsdeindex is csökkent.

17 hónapos mélypont közelében jár az USDJPY árfolyama. A jen mind a 16 fontosabb devizával szemben erősödött, annak ellenére is, hogy a japán jegybank elnöke mai parlamenti meghallgatásán elismételte, hogy figyelemmel kísérik az árfolyam alakulását és hajlandóak további monetáris lazításra. A jen elsősorban a biztonságos eszközökbe való menekvés miatt erősödik ismételten. A gyengítés terén viszont a japán jegybank egyre nehezebben tud hatékony intézkedéseket hozni, piaci spekulációk szerint 111 alatti USDJPY árfolyam mellett nyíltpiaci intervenciókkal igyekszik a jent gyengíteni.

Az ausztrál jegybank a várakozásoknak megfelelően 2%-on hagyta az alapkamatot. Szintén nem okozott meglepetést a piac számára, hogy az indiai jegybank 6,75%-ról 6,5%-ra csökkentette az alapkamatot. Az indiai jegybank azon kevés jegybankok közé tartozik, amely jelenleg is a magas, 5% körüli infláció féken tartásával küzd. A közlemény alapján további monetáris lazításra van még tere a jegybanknak, ennek megfelelően további kamatvágások jöhetnek majd a következő hónapokban. Egyúttal 100 bázispontról 50 bázispontra szűkítették a kamatfolyosót is.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős piacokon negatív hangulat uralkodott ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo