Törvény lesz a diákmunka minimálbéréről

2015. június 01. hétfő - 09:20 / PP/MTI
  •  
  • Előfizetés

Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta Czomba Sándor.

Kép:PP archív

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hozzátette: jelenleg az iskolaszövetkezetek túlságosan alacsony, nyomott árakkal dolgoznak sok esetben, és “nem is teljesen csak a legális szektorban”.

Czomba Sándor kitért arra, hogy Magyarországon nem jellemző a tanulmányok melletti munkavégzés, ezt a rátát szeretnék javítani. Ezért olyan jogszabályi környezetet, ösztönzőket szeretnének kialakítani, amik segítik a fiatalok iskola melletti munkavállalását, ami előnyös a későbbi elhelyezkedés szempontjából is.

Az eNET Internetkutató április felmérése szerint viszont a diákmunka rendkívül elterjedt: a felnőtt magyar diákok 35%-a jelenleg is dolgozik tanulmányai mellett, míg 32%-uk most éppen nem, de korábban már végzett valamilyen munkát a tanulás mellett.

A diákmunka végzésének legerősebb motivációja a felmérés szerint érthető módon a pénzkereset, de egyáltalán nem az egyetlen. Erős motiváló erő az általános és a speciális, a választott szakmával kapcsolatos tapasztalat és gyakorlatszerzés is, ahogy azt is felismerték a tanulók, hogy a diákévek alatt végzett munka az önéletrajzukban is jól fog mutatni későbbi munkakeresésük során, jó referencia a későbbi munkaadó számára.

A diákmunkát vállalók összességében meglehetősen elégedettek a pénzkeresetet illetően, e téren iskolai osztályzatokkal mérve erős négyesre értékelték terveik megvalósulását. Ezen kívül alapvetően elégedettek még az általános munkatapasztalat-szerzéssel is. Itt olvashat további részleteket.

Pénzt kaphatnak a cégek a hallgatók foglalkoztatásáért
A hallgatókkal foglalkoztatói jogviszonyt kialakító cégek a jövőben jogosultságot szerezhetnek a szakképzési hozzájárulásra a kormányzati tervek szerint. Ennek mértéke még nem ismert. Itt olvashatja, amit már tudni lehet.