Török telekommunikációs beruházás indulhat

Aláíráshoz közeli állapotban van egy 250-300 millió eurós török telekommunikációs beruházás szerződése, illetve tárgyalások kezdődnek a világ második legnagyobb üveggyártó cégének magyarországi befektetéséről - közölte a Török-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A hévízi önkormányzat által szervezett első török-magyar üzletember találkozón Suat Karakus az MTI kérdésére elmondta, hogy a török telekommunikációs beruházás már közel áll az aláíráshoz. A befektetés meghaladja az eddigi legnagyobb magyarországi török fejlesztést, a Liszt Ferenc Repülőtéren a földi kiszolgálással foglalkozó Celebi Ground Handling Kft. 45 millió eurós beruházását. A világ második legnagyobb üveggyártó cége, egy török vállalkozás pedig a közeljövőben kezdi meg tárgyalásait tervezett magyarországi befektetéséről.

Jelenleg mintegy 700 török cég működik Magyarországon, a Celebi után a legnagyobb egy szegedi dönergyártó vállalkozás. A két ország között az elmúlt évben 1,8 milliárd forintos áruforgalom volt, pozitív magyar egyenleggel. A forgalom folyamatosan bővül, az idén az első félévben 1-1,2 milliárd forint körül alakult.

A török-magyar üzletember találkozón három fő területről tárgyaltak: turisztikai lehetőségekről, a Hévíz-Balaton Airporttal kapcsolatos fejlesztésekről és üzemeltetésről, valamint ingatlanfejlesztési elképzelésekről.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo