Több ezer jogszabály változott

Már a 2016-os év első napján tudtunk több mint 300 joganyagról, aminek 2017. első napján kell változnia, ez a szám végül is 2300 fölé emelkedett, azaz 2390 norma lépett hatályba, módosult, vagy helyezték hatályon kívül január elsején.

Kép: PP Archív

2016. január 1-je és december 31-e között összesen 1235 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, ez kevesebb, mint a tavalyi kereken 1300-as szám. Mindez összesen 86.578 oldalnyi Magyar Közlönyben volt olvasható, mely oldalszám az utóbbi évek második legnagyobb mennyisége: az utóbbi hét év során egyedül 2013-ban jelent meg ennél több közlönyoldal. Ebbe többek között beletartozik, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény 10-szer, az adózás rendjéről szóló törvény 8 alkalommal változott 2016-ban – hívta fel a figyelmet a Wolters Kluwer Kft.

Már ősszel felpörgött a törvényalkotás!

„Már a 2016-os év első napján tudtunk több mint 300 joganyagról, aminek 2017. első napján kell változnia, ez a szám végül is 2300 fölé emelkedett, azaz 2390 norma lépett hatályba, módosult, vagy helyezték hatályon kívül január elsején. Az utóbbi évekhez képest nem találunk kiugró eredményt a jogszabályok számában. 191 törvény és 501 kormányrendelet született, ezek az utóbbi 7 év átlagával összhangban állnak” – hangsúlyozták a cég szakértői.

A legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is a Földművelésügyi tárca lett, a maga 89 rendeletével. Őt követi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2015-ös számtól egyel elmaradva, 78 rendelettel, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium következik 67 rendelettel. A legkevésbé aktív tárca 2016-ban is a Külgazdasági és Külügyminisztérium lett 7 rendeletével. Viszont először fordult elő 2005 óta, hogy a miniszterelnök nem adott ki egy rendeletet sem.

Az adószabályok is állandóan változnak, ami komoly terheket ró a vállalkozásokra!

Csökkent az Alkotmánybíróság aktivitása, a 2015-ös 36 határozatával szemben tavaly csak 25 határozatot hozott, ahogy az Országgyűlés is 36-ra csökkentette határozatai számát a korábbi 61-ről. 2010 óta ez a legkisebb szám minkét esetben.  A Köztársasági elnök is lassított a határozatkiadások terén, a 494 határozata jelent meg a 2015-ös rekordja óta (548).   Szinte nincs változás a kiadott rendeletek számában az előző évvel összevetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (7-ről 8-ra), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (14-ről 19-re) és a Nemzeti Banknál (58-ról 56-ra) sem.

Sok a szabály és túl kevés a szakember
A cégvezetők szerint a fő fenyegetettségek közé a kormányzati intézkedések az államháztartási hiány kezelésére, a túlszabályozottság, illetve a megfelelő szakemberek hiánya tartoznak.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo