Tízből egy cég elmarad a kamarai díjjal

2016. január 12. kedd - 12:00 / piacesprofit.hu
  •    

Működik a NAV-prés: a vállalkozások többsége rendre időben postára adja az ötezer forintos kamarai hozzájárulását, csak a cégek kis részénél kell végrehajtást kérni. Főleg a fővárosi cégek halogatják a fizetést. A vállalkozások több mint fele határidőre, március végéig befizeti a Budapesti Kereskedelmi Kamara (BKIK) számára a 2012 óta minden vállalkozásnak kötelező kamarai hozzájárulást – írta a Népszabadság. Így Budapesten megközelítőleg kétszázötven-háromszázezer vállalkozás zöme 2015-ben 700 millió forint hozzájárulást fizetett be.

kevesen felejtik el befizetni

Kép: PP

A nem fizetők számára, arányára pontos számot nem tudott mondani a kamara, mert a nyilvántartásban egy sor valójában már megszűnt vállalkozás is szerepel. A megszűnő, de a létrejövő vállalkozások is gyakran nem tesznek eleget az ilyenkor szokásos bejelentési kötelezettségüknek. Bár a kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, a BKIK sem rögtön rohan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) behajtási kérelemmel.

Első lépésként figyelmezteti a vállalkozásokat, és csak a notóriusan, több éven át nem fizető vállalkozások tartozásait adja át a NAV-nak behajtásra – mondták el a BKIK-nál a Népszabadságnak. Így 2015-ben mindössze 10 ezer behajtási kérelem érkezett a fővárosból az adóhatósághoz, 169 millió forint értékben.

(Összefoglaltuk, milyen kellemetlen következményei lehetnek, ha elfelejti a regisztrációs díj befizetését?)

A vidéki kamaráknál elsőre kisebbnek tűnik a nem fizető vállalkozások aránya, nagyjából a regisztrált cégek tizede nem fizette meg az ötezer forintos hozzájárulását. Igaz, a vidéki kamaráknál is nyitott kérdés, hogy a néhány ezer nem fizető cégből mennyi a ténylegesen működő vállalkozás. Könnyen lehet, hogy a „jobban szem előtt lévő” vidéki vállalkozások serényebben jelentik be a megalakulásukat és megszűnésüket a kamaránál.

A cégeknek nem olcsó mulatság, ha elmulasztják a hozzájárulást: az ötezer forinton felül ilyenkor a NAV ugyanennyi ügyintézési, illetve végrehajtási költséget számol fel, azaz végső soron durván a háromszorosába kerül a nem fizetés. Azonban ha közben a végrehajtó hatóságnak más, tárgyi költsége is keletkezik – például ki kell szállnia a helyszínre – ezt is felszámolják a vállalkozásnak.

Még két és fél hónap van a fizetésre
Március végéig be kell fizetni a területileg illetékes kamaráknak az ötezer forintos éves díjat. A kötelezettség minden egyéni vállalkozóra és cégre vonatkozik, (kevés kivétellel) és a NAV kopogtathat az ajtónkon, ha elfelejtjük.

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek