Távol-Kelet: nagy lehetőség kicsiknek is

Magyarország Európán kívüli legfontosabb kereskedelmi partnere Kína, Kína pedig erős kapcsolatok kialakítására törekszik Magyarországgal. Az élénk kereskedelmi kapcsolatok mellett sem könnyű azonban cégként megvetni a lábunkat odakint. Pedig érdemes kelet felé indulni, Hongkong és Szingapúr ma különösen vonzó célpontok lehetnek. A Piac&Profit konferenciáján a résztvevők hasznos tanácsokat kaphattak a Távol-Keleten való sikeres cégépítéshez.

Kép: SXC

Kína gazdasága olyan mértékben fejlődik, hogy mára teljesítménye meghaladja az EU-ét, és várhatóan 2016-ra lehagyja Amerikát is. Emellett fontos politikai változások is zajlanak, egy új vezetés lépett színre, ami további változásokat generál majd az üzleti életben is – hangsúlyozta Pető Ernő, a China Cham elnöke a Piac&Profit Cégépítés külföldön című konferenciáján.

Kína esetében azonban a legfontosabb, amivel számolni kell, az a hatalmas lépték, ami szinte elképzelhetetlen innen nézve. Hogy érzékeltessük a méreteket, elég talán csak annyit közölni: Magyarország GDP-je körülbelül megegyezik Peking kikötővárosáéval (Tienjin).

Pénz és türelem – A cégalapítás kínai feltételei
Költséges és időigényes lehet egy kínai cégalapítás – hangzott el a Kína─Magyarország, Üzlet a kínaiakkal itthon és Kínában címmel a BKIK és a Piac & Profit által rendezett országos konferencián. A költsége és az időigénye is magasabb egy Kínában létrehozandó vállalatnak, többek között a helyi tanácsadói díjak is magasabbak. Míg Magyarországon akár ötvenezer forintért is találhatunk ügyvédet, addig Kínában egy nyolcszázezer forintnak megfelelő összegre számíthatunk. „Az időigény óriási: hat-nyolc hónapot lehet számolni egy cégalapításra, és ehhez még külön hozzájöhet vegyesvállalat alapítása esetén a kínai partnerrel kötendő szerződések által megkövetelt idő" – mondta dr. Zebegnyei Ádám, a YingKe Várnai Ügyvédi Iroda munkatársa. Az engedélyeztetés sem egyszerű: több kormányhivatalban is engedélyekért kell folyamodnunk. a tevékenységi körök meghatározása esetén fontos, hogy ismerjük meg, milyen kategóriába esik tevékenységünk, Kínában van támogatott, korlátozott és tiltott tevékenységi kör is. Magyar szempontból érdemes felmérni, hogy külföldi cégek számára például a mezőgazdaságban tiltott a kínai vizeken folytatott halászat, és korlátozott bizonyos fafajták kitermelése, míg engedélyezett például a gyümölcstermesztés. A gyógyszeriparban például a hagyományos kínai gyógyszerek gyártása tilos külföldieknek, a high-tech iparágakban pedig az iparág alapvető nyersanyagainak számító, ritka földfémek bányászata számít tabunak. „Az online piacon például már a kezdetektől fogva tilos a külföldi tőke használata" – emelte ki dr. Zebegnyei Ádám.
Fontos hangsúlyozni, hogy Kína már nemcsak termelő, hanem felvevő piac is. 2011-ben és 12-ben csak itt nőtt a luxuscikkek fogyasztása a világon, 17% vásárol ilyesmit, ami körülbelül 170 millió embert jelent. 500 millió ember a fejlődésnek köszönhetően mára már kiemelkedett a mélyszegénységből, de még mindig 300 millió mélyszegénységben él. Vagyis hatalmas volumenben kell gondolkodni, ha a kínai piacra lépést tervezi egy cég.

A sikeres üzlethez elengedhetetlen egy tolmács segítsége, nemcsak a nyelv, hanem a gondolkodásmód különbsége miatt is. Tehát olyan szakemberre van szükség, aki többre képes annál, mint hogy szó szerint lefordítja a mondanivalót. A lényeg, hogy megértse, és ismeretei birtokában a helyi kommunikációs szokásoknak megfelelően interpretálja a lényeget a partnerek felé. Jelentős különbségek vannak a tárgyalási kultúra, de például a termékek csomagolásával kapcsolatos elvárások területén is, ezek nem ismeretére pedig rámehet egy üzlet. Fontos jó tanács például, hogy nem elég emailben kommunikálni, a megbeszélteknek, szerződéseknek minden esetben telefonon is követni kell a nyomát – természetesen még jobb, ha erre személyesen van lehetőségünk.

A kínai üzleti életben nagyon fontos szerepe van a személyes kapcsolatoknak, ez azonban nem azonos a korrupcióval! A sikerhez megbízható helyi közreműködőket kell választani, többek között azért is, mert kevés jogszabály érhető el a kínain kívül más nyelven, ráadásul ott is sok a salátatörvény, nehéz átlátni a jogszabályokat, szükség van egy helyi ügyvédre.

A lehetőségek szinte korlátlanok, a szakember szerint ugyanúgy lehet elindulni egy kezdő céggel ma Kínába, mint korábban a Szilícium-völgybe, de ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályokat, körültekintően kell eljárni.

Ahol a leginkább érdemes vállalkozni a világon – Szingapúr és Hongkong

A Világbank 2013-as jelentése szerint Szingapúr az első, Hongkong pedig a második helyen áll azon országok listáján, ahol a leginkább érdemes vállalkozni. Ez elég jó indításnak tűnik…

Bár a meleg idővel, sok nyelvvel, sok emberrel és sok vallással Szingapúrban minden adott a tökéletes káoszhoz, mégis a világ egyik legszervezettebb állama és legfontosabb pénzügyi központja, ahol a világon a legmagasabb a GDP,  és a legalacsonyabb a bűnözés – mondja dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Ltd. vezető tanácsadója. Nagyon bátorítják a külföldi befektetést, nincs korlátozás, vannak befektetővédelmi megállapodások (Magyarországgal is), ha vis major merülne fel, kötelezettséget vállalnak a kártérítésre. Nincs devizakorlátozás, nagyon fejlett a bankrendszer. Céget alapítani nagyon egyszerű, nincs alaptőkeigény. Kell egy szingapúri ügyvezető igazgató, de ez könnyen megoldható, sokaknak kifejezetten ez a foglalkozása az országban.

Szingapúrban területi alapú adózási rendszer működik, a külföldi jövedelem és a nemzetközi kereskedelem teljesen adómentes. A társasági adó legmagasabb kulcsa 17%, az áfa 7%, nincs alultőkésítési szabály és offshore korlátozás, és él a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény Magyarországgal is.

Nem kevesebb lehetőséget tartogat Hongkong sem, amely speciális adminisztratív övezetként bár Kínához tartozik, autonóm módon működik. Alkotmánya is deklarálja, hogy nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi központ. A nem belföldről származó jövedelem, a külföldi cég Hongkongba érkező jövedelme adómentes, kivéve, ha jogdíjról van szó. A hongkongi dollár a világ 10 legkeresettebb devizája közé tartozik.

A szabályozásban a pozitív be nem avatkozás a jellemző, ennek megfelelően nem kötelező a helyi igazgató, viszont kötelező helyi cégtitkár és iroda – bár utóbbi lehet virtuális is. A cégeknek adóbevallást és beszámolót kell készítenie a helyi hatóságok számára, az ellenőrzések azonban ritkák. Amíg nincs különösebb probléma egy vállalkozással, addig nem is akarnak vele foglalkozni.

Hongkong felé azért is érdemes nyitni a szakember szerint, mivel Kína kapujaként jelentősen megkönnyíti a kereskedelmi kapcsolatok kialakítását az ázsiai óriással.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo