Tarlóst megint átverhették: A mobiljegy nem az, amit korábban elektronikus jegyrendszerként beharangoztak

2019. szeptember 04. szerda - 10:08 / piacesprofit.hu
  •    

A mobiljegy nem az, amit korábban elektronikus jegyrendszerként beharangoztak. Ráadásul csak néhány, főként turistáknak szóló jegytípus vásárolható, miközben a járművezetők jó része azt se tudja, mit kezdjen vele.

Az utas akkor rendelkezik érvényes utazási jogosultsággal, ha mobiltelefonján olyan jegyképet mutat fel, mint ami az adott járművön az ellenőrzés idején az ellenőrzést végző személy rendelkezésére áll – határozza meg az ellenőrzés lényegét a „Mobiljegy ellenőrzése a jármű személyzete által” című szolgálati előírás, amelyet augusztus 27-én adtak át a járművezetőknek. A 14 oldalas dokumentumban leírtakat szeptember első hétfőjétől kellene alkalmazniuk, csakhogy a járművezetők többségének fogalma sincs arról, mit is kellene ellenőriznie és miképpen – derül ki az Mfor összeállításából. 

 MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Jól mutatja a teljes tanácstalanságot az a fotó is, amit Naszályi Gábornak, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnökének küldött az egyik buszsofőr, tőle kérdezve, hogy mi ez a masina, amit épp most szereltek fel a buszra. Később kiderült, hogy ez egy mobiljegy ellenőrző készülék.  A hozzá adott használati útmutatótól se lett sokkal tisztább a kép.

Ha most eltekintünk attól az alapvetéstől, hogy a járművezetőknek hivatalosan ellenőrzési jogkörük sincs, és attól is, hogy a jegykezelők három hónapos képzést kapnak, mielőtt munkába állnak, még akkor is meghökkentő,  hogy a buszsofőröktől mindössze ezen kaotikus, értelmezhetetlen  leírás alapján várják el, hogy eligazodjanak az új rendszerben  – magyarázza Naszályi Gábor, aki szerint semmiféle oktatást nem szerveztek a járművezetőknek erről. Holott a dokumentum elején az olvasható, hogy a részletes tudnivalók a BKK Zrt. által 2019. augusztus 09-én tartott kulcsfelhasználói oktatáson hangzottak el.  

A BKK, a BKV sem az oktatásra vonatkozó, sem a mobiljegyekkel, illetve az elektronikus jegyrendszerrel kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszolt.  Így nem tudni, hogy pontosan hogyan készítették fel az új rendszer használatára a járművezetőket és a jegykezelőket, mennyibe kerülnek az ellenőrző, érvényesítő készülékek és az sem látszik, hogy a megállók némelyikében megjelenő tájékoztató táblák mellett mi módon tájékoztatták az utasokat az új lehetőségről. 

A BKK honlapján hétfőn megjelent ugyan egy röpke beharangozó a nyár elején indított fővárosi közlekedési mobiljegy pilotprojekt új díjtermékeiről, de a használatról csupán annyit közölnek, hogy ezek a díjtermékek „mobilapplikáción keresztül” vásárolhatóak meg  „bárhol, bármikor”, illetve a 100E reptéri járatra szóló jegy mellett már váltható a 24 órás, 72 órás, valamint a Budapest-hetijegy is. Bár a hír szerint a BKK a „bevezetés időszakában különös figyelmet fordít arra, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatásainak igénybevétele, illetve a jegyellenőrzési tevékenység során munkatársai támogassák az új mobilapplikációs szolgáltatás megismerését és igénybevételét az utasok számára”, még azt sem jelölik, hogy mégis honnan tölthető le az a bizonyos alkalmazás.

A mobiljegy nem az, amit korábban elektronikus jegyrendszerként beharangoztak. További részletek a mobiljegyről az Mfor-on olvashatók.