Tanulunk, de csak ha más fizeti

Bár a többség tisztában van azzal, hogy munkaerő-piaci versenyképességünk szempontjából fontos képezni magát , a lakosság harmadát csak akkor érdekli bármilyen tanfolyam, ha az állam vagy a munkáltató támogatja a részvételt. 

 


Kép: PP archív

Csaknem valamennyi megkérdezett (93%) egyetértett azzal, hogy folyamatosan képeznie kell magát annak érdekében, hogy versenyképes legyen a munkaerőpiacon a Kepzesinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésben. (Az álláskeresésről szakértővel készült interjút itt olvashat.) Felgyorsult világunkban folyamatosan új kihívásokkal kerülünk szembe, ezért fontos az élethosszig tartó tanulás. A felmérés alapján ezt egyre inkább felismerik a fiatalok, s nem elégszenek meg az iskolai tanulmányaik során megszerzett tudásukkal: a 18-24 év közötti korosztály tagjaira átlagban 1,5 tervezett tanfolyam jut. Ha végzettség szerint vizsgáljuk, elsősorban az érettségizettek tanulnának továbbra is (69%), de magas ez az arány a diplomások esetében is (65%).

Ugyanakkor az államnak, illetve a munkaadónak is nagy szerepe van abban, hogy valóban beülünk-e újra az iskolapadba: a lakosság harmadát - jellemzően az alacsony státusúakat - csak akkor érdekli egy tanfolyam, ha azt a munkáltató és/vagy az állam támogatja. „Erre kétféle lehetőség is van. Egyfelől képzési hozzájárulás formájában, amely a munkanélküliek vagy a munkanélküliséggel veszélyeztetettek elhelyezkedési esélyeinek növelésére, illetve a munkahelyük megtartása érdekében adható. Másfelől a munkáltatók számára biztosított szakképzési hozzájárulásként. Fontos azonban, hogy a munkaadók ki is használják ezt a lehetőséget, s felismerjék, hogy nem csupán a munkavállaló, de szervezetük versenyképessége is nő, ha képzésekre küldik az alkalmazottaikat. Mindenesetre a lakosság részéről megvan a nyitottság: a megkérdezettek 87 százaléka akkor is képezné magát, ha meg lenne elégedve az aktuális állásával" - mondja Moldván Ákos, a Kepzesinfo.hu termékmenedzsere. (A kormány által beígért egymillió új munkahely megteremtéséről itt olvashat.)

A legtöbben jogosítványt szereznek
Majdnem mindenkiről el is mondható, hogy élete során (iskolai tanulmányain felül) legalább egyszer részt vett valamilyen képzésen vagy tanfolyamon. A látogatott képzéstípusok között - nem meglepően - a járművezetői tanfolyam a leggyakoribb (69%), igen magas azonban a szakmai vagy felnőttképzésen (OKJ-s tanfolyamok, akkreditált képzések) részt vevők aránya (56%) is. Utóbbiak közönsége jellemzően a 45 év feletti korosztályból (62%), és a 300 ezer forint feletti fizetéssel és/vagy diplomával rendelkezők közül kerül ki.
A nyelvtanfolyamok 33 százalékkal a harmadik helyre szorultak, itt a fiatalság dominál (a 35 év alattiak 2/5-e jelölte meg), valamint szintén a magas jövedelemmel és a diplomával rendelkezők. A kezdő vagy haladó számítógép-kezelői vagy informatikai képzéseken leginkább az idősebbek vesznek részt, és elsősorban azért iratkoznak be, mert diploma vagy külföldi munkavállalás miatt szükségük van rá.

Úgy tűnik, a nők inkább szomjaznak a tudásra: tízből hét nő érdeklődik a tanfolyamok iránt, míg a férfiaknál ez az arány 57 százalék. A jövedelemmel nem rendelkezők több mint 4/5-e tervezi, hogy képzésen vesz részt, őket követik a magas jövedelműek 2/3-os aránnyal. A jövedelemmel nem rendelkezők között nagy arányban vannak a jelenleg is iskolai tanulmányokat folytató fiatalok, akiket a szülők támogatnak, ennek köszönhető ez az elsőre talán meglepő adat" - magyarázza a szakember.

A tanfolyami részvételt tervezők fele a szakmai és felnőttképzés iránt érdeklődik, ők ennek fő okaiként az át- és/vagy továbbképzést jelölték meg. Ezzel szemben a nyelvtanfolyamok iránt érdeklődők (48%) legtöbbje hobbiból, kikapcsolódásképpen tanulna nyelveket. Érdekesség, hogy mindkét esetben minél magasabb a válaszadó iskolai végzettsége, annál jellemzőbb, hogy tovább képezné magát.

A korábban elvégzett tanfolyamok esetében változatos szempontok alapján választottak a megkérdezettek. A Kepzesinfo.hu adatai szerint a nyelvtanfolyamoknál az ár (42%), a művészeti és járművezetői oktatás esetében a helyszín (43, illetve 40%), személyiség- vagy képességfejlesztésben az ismerős véleménye számított a leginkább (27%), míg a kezdő vagy haladó számítógép-kezelői vagy informatikai kurzusok, valamint a szakmai vagy felnőttképzésen részt vevők elsősorban a képzés elvégzése utáni igazolás alapján döntöttek. A jövőbeni tanfolyamok esetében azonban már jóval nagyobb az árérzékenység: a válaszadók háromnegyede legfontosabb szempontként a tanfolyam árát jelölte meg, különösen a járművezetői és a nyelvtanfolyamok esetében (85, illetve 79%).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo