Támogató és hátráltató szokásaink

Nem elég egy motiváló cél, ha nem társul hozzá a meggyőződés, hogy ezt képesek is vagyunk megvalósítani. A minket támogató vagy akadályozó gondolkodásmódról, meggyőződéseinkről, hiedelmeinkről, átkeretezésről ír szakértőnk, Vass Andrea coach.

Kép: PP/FényesGábor

Az ügyfelekkel való beszélgetés során, pár kérdés után jellemzően előbukkan egy dédelgetett vagy épp elfeledett álom, cél, amire vágyik a másik, csakhogy…, rendre jön a mentegetőzés, jönnek a körülmények, jön a sok akadály, hogy mit miért nem lehet megvalósítani. „Jó lenne, de úgysem vagyok rá képes, nem vagyok elég jó, még tanulnom kell, nem tudok eleget” típusú önkorlátozó hiedelmek gyakran olyan magas falat húznak az álmaink és közénk, amit el se indulunk megmászni, mert lehetetlennek látszik. Nyilván vannak körülmények, van valamilyen realitás, vannak falak és keretek, amin belül mozogni tudunk. De ne nehezítsük tovább a dolgunkat az általunk épített még magasabb falakkal.

Először is fel kell ismernünk, hogy önkorlátozó hiedelmeink vannak, és mi szűkítjük a saját mozgásterünket.

Ha felismertük ezt a működésünket, akkor ideje nagytakarítást végezni a gondolataink között. Ezt meg tudjuk tenni, hiszen a mi kezünkben vannak a gondolataink, az érzéseink és a cselekedeteink. Ahol a figyelmünk, ott a világunk, ezt érdemes szem előtt tartanunk. Lehetnek a gondolataink ablakok, szélesre tárt ablakok, új lehetőségek az álmaink felé, vagy ellenkezőleg, lehetnek falak, amelyeken belül maradunk, rendre boldogtalanul.

Sok emberből nem hiányzik a szenvedély (amire szükség van ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket),  és mégsem tesznek konkrét lépéseket az álmaik megvalósításáért, várnak valamire, majd, ha ez vagy az megvalósul, vagy pedig eleve blokkolják a vágyott lépést azzal, amit a saját személyükről, képességeikről gondolnak; az önkorlátozó meggyőződéseikkel.

A sikeres emberek tudják, hogy mit szeretnének elérni, és hisznek is benne, hogy azt el is tudják érni. A meggyőződésünk erősen befolyásolja azt, hogy végül mennyire leszünk képesek kiaknázni a bennünk lévő lehetőségeket.

„Az ember azzá válik, amiben hisz.” (Csehov)
Mit tehetünk?

Nézzünk befele, és figyeljük meg, hogy mi zajlik a fejünkben!

Javasolom, hogy most fogjon hozzá a gondolatok nagytakarításához, és gyűjtsön össze 3 meggyőződést magával kapcsolatban, ami korlátozza, és 5 olyan pozitív meggyőződést, ami segíthet elérni a legfontosabb céljait!

A korlátozó hiedelmekkel aztán több mindent tehetünk, például megnézhetjük, hogy mennyire reálisak egyáltalán, aztán elképzelhetjük, hogy ha nem lennének, akkor mi minden lenne lehetséges, és mi lenne a következő lépésünk ez esetben.

Vegyünk magunk elé 5 db lapot, és az 5 pozitív meggyőződést egyenként írjuk fel egy-egy papírra, középre, és minél több lehetőséget gyűjtsünk köréjük (mind mapping), ami az egyes pozitív meggyőződésekből következik. Akár rajzolhatunk is, bármit rögzítsünk a papírra, ami eszünkbe jut azzal a pozitív erőforrással, hittel kapcsolatban, ami a lap közepén szerepel.

Aztán picit távolodjunk el, nézzünk rá minderre, és figyeljük meg, hogy mi jelenik meg bennünk, milyen érzés és gondolat jön elő, és hallgassunk az intuíciónkra: mi érkezik válaszként, az álmunk, célunk megvalósításával kapcsolatos hogyan tovább? kérdésre.

Rendre kívülről várjuk a válaszokat, pedig a belső bölcsesség ott van bennünk, csak nem férünk hozzá a fejünkben lévő zajtól. Amint elcsendesedik az elménk, lesznek válaszaink is.

Vállaljunk felelősséget az életünkért! Ezt kezdhetjük a gondolatainknál, és a szokásainknál.Vegyük górcső alá, hogy melyek a minket támogató szokásaink, és melyek a minket hátráltató szokásaink.

A nem kívánatos szokásainkon, például a halogatáson vagy a türelmetlenségen, bizony nem könnyű változtatni, de erőfeszítéssel és tudatossággal, odafigyeléssel lehetséges.  Ahhoz, hogy egy új, minket támogató szokást bevezessünk a mindennapjainkba, szükséges az, hogy legyen egy vágyunk rá, tudjuk, mit miért szeretnénk, és azt is, hogy hogyan. Aztán cselekedjünk.

Egy bölcsesség szerint: „Vess el egy gondolatot, tettet aratsz. Vess el egy tettet, szokást aratsz. Vess el egy szokást, jellemet aratsz. Vess el egy jellemet, sorsot aratsz.”

Vass Andrea business coach, team és csoport coach, tréner www.vassandi.hu

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo