Sztrájkolnak egy légitársaság dolgozói május 1-én, járatok maradhatnak el

A LOT lengyel légitársaság mintegy 800 alkalmazottja május 1-jére általános sztrájkot hirdet - közölték pénteken sajtóértekezleten a társaság pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői, egyúttal bocsánatot kérve az utasoktól az esetleges nehézségekért.

A sztrájkot azzal indokolják, hogy már három éve eredménytelenül tárgyalnak a LOT vezetésével a bérkifizetési feltételekről. A sajtóértekezleten elhangzottak szerint a kedden hajnalban kezdődő tiltakozás a varsói Chopin repülőteret és az onnan induló járatokat érinti majd. Az aznap érkező LOT-járatokat viszont fogadnák. A sztrájkot határozatlan időre hirdetik meg.

Az olcsóbb jegyek végül mindig drágábbak
Repülőjegyet venni olcsón és okosan – egyre nehezebb. A légitársaságok mind több szolgáltatásért kérnek külön pénzt, de aki utánanéz, így is megtalálhatja a számítását.
A LOT pénteken közleményt adott ki, amely szerint a május 1-jére tervezett járatok menetrend szerint közlekednek, az esetleges változásokról tájékoztatják az utasokat. A légitársaság mindazonáltal válságstábot állított fel, amely a keddi járatokat biztosító személyzetről gondoskodik. Az akciót jóváhagyó csütörtöki szakszervezeti szavazáson az erre jogosult alkalmazottak 50 százaléka vett részt, közülük több mint 90 százalék a tiltakozás mellett voksolt, a szakszervezet képviselői erre hivatkozva jogosnak tartják az akciót. Nem közölték azonban, hányan vennének részt ténylegesen a sztrájkban. A LOT vezetése csütörtökön törvénytelennek minősítette a sztrájkot, azzal érvelve, hogy ezt a légitársaság dolgozóit tömörítő hat szakszervezet közül csak kettő hagyta jóvá.

A sztrájk a várhatóan élénk turisztikai időszakot érinti, tervezett indítása ugyanis az úgynevezett hosszú hétvégére esik, amely Lengyelországban szombaton kezdődik és jövő hétvégéig tart. Az állami ünnepek miatt ugyanis jövő kedd, május 1. és jövő csütörtök, május 3. is szabadnap.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo