Szédült ötlet a kötelező alkalmazás

„Megint kitaláltak valami szédült dolgot” – ezt Dávid Ferenc a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, a kereskedelembe tervezett kötelező dolgozói létszám bevezetése kapcsán. Véleménye szerint kontraproduktív lesz az intézkedés, ráadásul mögöttes okokat sejt.

Még sehol nem történ olyan, hogy az állam előírná az üzleti- és magánszektorban alkalmazandó emberek számát – hangsúlyozta Dávid Ferenc, aki szerint az állam hasonló eszközökkel az egészségügy vagy az oktatás munkaerőhiányának megoldásával próbálkozhatna inkább, ha megszabná, hány beteg juthat egy orvosra, vagy hány diák egy tanárra. Hozzátette, kérdés, hogy hol áll majd meg ez a kísérlet, hiszen hasonló elven azt is kitalálhatnák, hogy megadják, hány földművesnek kell dolgozni adott hektár területen vagy hány munkásnak egy kocsin a gyárban.

A VOSZ főtitkára szerint szakmailag nehéz reagálni a megfogalmazása szerint képtelen  javaslatra, hiszen annak semmilyen részlete nem tiszta. Például, hogy miért épp 400 négyzetméter a határ és nem a vasárnapi zárva tartás szabályában szereplő 200? Vagy, hogy ugyanaz vonatkozik-e majd az élelmiszerboltra, mint a kertészetre, vagy az autókereskedésre? Milyen szankciókat terveznek?

- A legszörnyűbb érzés, hogy ilyen ostoba megközelítéssel a rendszerváltás előtt sem találkoztam – fogalmazott Dávid Ferenc.

Kontraproduktív lesz

Egy ilyen döntés a magyar kereskedelmi forgalom kétharmadát érintheti, ami bár Dávid szkeptikus azzal, hogy a munkaerő duplázását, de mindenképp több ezer ember felvételének kötelezettségét jelentené.

"A munkaerőhiány csökkentése érdekében inkább a munkaadói terheket kéne csökkenteni, hogy meg lehessen tartani a munkavállalókat"
Ezek a multi cégek régóta munkaerőhiánnyal küzdenek, mindenhol folyamatosan munkaerőt keresnek, mondta Dávid, aki szerint attól, hogy a Parlament kényszeríteni akarja a dolog megvalósíthatatlan. A szükséges plusz bérek kitermelése érdekében véleménye szerint a cégek vagy árat emelnek majd, tovább „térdeltetik” a termelőket jobb pozíciókért, még inkább pedig elveszik azoknak a bérért, akik most dolgoznak, hogy kifizessék a kötelezően felveendő emberek fizetését.

Bárhogy számol a kormány, a cégek nem fognak tudni olyan fizetéseket adni a mai bérterhek mellett, ami mellett a dolgozók elvállalnák ezeket a munkákat. A megtermelt árrés 50%-a a munkabér, jelentős emeléseket nem tudnak kigazdálkodni a multik sem. A kényszerintézkedés kontraproduktív lesz, bércsökkenést hoz majd az érdekképviseleti vezető szerint. A munkaerőhiány csökkentése érdekében e helyett inkább a munkaadói terheket kéne csökkenteni, hogy meg lehessen tartani a munkavállalókat – tette hozzá Dávid.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a tervezett szabály bércsökkenéshez vezetne.

Mögöttes ok?

- Ilyen a szocializmusban sem volt, hogy megszabják, hány embert kell alkalmaznia egy cégnek – mondta Dávid hozzátéve, ha „vatta” emberekkel töltik majd ki a helyeket, el lehet képzelni, milyen munkahelyi légkör lesz ott, ahol tudják, hogy a dolgozók felét kényszerből, azért vették fel, hogy „vele is csak többen legyünk”.

Dávid Ferenc szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatos  brüsszeli bukásról akarja elterelni a figyelmet a kormány, valamint még inkább nehezíteni a multik helyzetét, miután kiderült, hogy a vasárnapi zárva tartás a kis cégeket sújtotta. Hozzátette, a törvény szerint jelenleg két év veszteségesség után bezáratják a napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteket – egy bérspirálba való belezavarással könnyen lehet veszteségessé tenni valakit.

A javaslat olyan szempontból is igen rossz időben került napvilágra, hogy jövő héten kezdődik a minimális bértárgyalás. Mindig a kereskedelem a legproblémásabb szektor. Ha ilyen terheket akarnak ráerőszakolni a kereskedőkre, akkor a munkáltató nem nyitottan fog tárgyalni, hanem félve attól, hogy mit találnak még ki – mondta Dávid Ferenc.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo