Százak veszthetik el a munkájukat

Ha jövő év elejére nem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, akkor az elbocsájtásokhoz, üzembezárásokhoz vezethet. A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét már idén, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek.

Kép: MTI

A termelők jelenleg önköltségi ár alatt tudják értékesíteni termékeiket. Jelenleg 90-100 forint a kilónkénti önköltség, ám az országos átlagár alig éri el a 75 forintot, de több termelő már inkább 60-65 forintért is értékesítené a termékét, csakhogy megszabaduljon tőle. 2016 elejére kritikus helyzet alakulhat ki a szakember szerint, aki nem tartotta kizártnak az üzembezárásokat, az állománycsökkentést, illetve az együtt járó tejtermelés-csökkenést sem - mondta a Napi.hu-nak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

A tejpiacon a korábban egész Európában megemelkedett termelés miatt felesleg keletkezett, amelyből a Magyar Nemzeti Kereskedőház vásárolt volna fel vaj és tejpor formájában, korábbi egyeztetések szerint, hogy megsegítse a termelőket.

A nyárra tervezett felvásárlásra azonban nem került sor, mert a megvalósítás eredetileg elképzelt formája hazai és uniós jogi akadályokba ütközik. A kormány szerint folyamatosan foglalkoznak a tejpiacon kialakult helyzettel, és hosszabb távú megoldást kívánnak találni a felesleg levezetésére. Leginkább közös európai megoldást várnak a kérdésre, melyről szeptember 7-én rendkívüli ülést tartanak a tagállamok.

Előbb fizetik a támogatást

Október közepétől várható a tejhasznú tehenek után fizethető, uniós forrású termeléshez kötött támogatás előlegének kifizetése, és decemberben tervezik kifizetni a fennmaradó részt. Tehát ezen a jogcímen már idén teljesül az összes kifizetés. A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét is már ebben az évben, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek. A jelenlegi helyzetben ez csak enyhíteni tudja a piaci helyzet miatt előállt nehézségeket – vélekedett a Földművelésügyi Minisztérium.

A minisztérium is úgy vélte, hogy a tejpiaci helyzet kezelésére európai megoldásokat kell keresni. Magyarország – több más tagállammal egyetértve – minden EU-s fórumon jelezte, az EU-nak minden rendelkezésre álló eszközzel segítenie kell a piaci problémákkal küzdő ágazatot. EU-s intézkedésként javaslatot tettek a referenciaárak emelésére, amely lehetővé tenné, hogy Magyarország is aktívan használni tudja a tejpor és vaj intervenciót, kérték a piaci krízis által érintett termelők kárenyhítését, valamint a piacon jelenlévő feleslegek levezetését szolgáló export támogatások bevezetését, különösen a sajtok esetében – írta az FM.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo