Szárnyal a lízing és ez még nem a vége! De mire jó a kkv-knak?

2016. augusztus 11. csütörtök - 07:30 / Timár Gigi
  •    

A lízingről a legtöbb embernek még mindig az autók jutnak eszébe, pedig az üzletfejlesztési beruházásokhoz is kiváló lehetőség. Vály Judittal, az MKB-Euroleasing Zrt. vezérigazgatójával, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagjával beszélgettünk arról, kinek, mire és hogyan jó.

A lízingpiac az elmúlt 1-2 évben kezdett el kilábalni a válság okozta hullámvölgyből. 2008, a válság kezdete óta teljesen átalakult, a recesszió okozta veszteségeken túl a különböző jogszabályi változásoknak is köszönhetően – mondja Vály Judit, az MKB-Euroleasing Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja.

A piaci erőviszonyok drasztikusan átrendeződtek: a tíz évvel ezelőtti legnagyobb szereplők közül több már szinte nem is működik, vagy csak a portfolióját futtatja ki, miközben olyan lízingcégek tettek szert jelentős részesedésre, amelyek nagyon kis szereplők voltak a válság előtt. A teljes lízingpiac 5 százalékot nőtt az elmúlt évben, de a mi cégünk ennek kétszeresét – mondja Vály Judit. (A Lízingszövetség tagvállalatainak 2015-ös eredményeiről és idei várakozásairól itt olvashat.)

Vály Judit Kép:MKB

Vály Judit
Kép:MKB

Mi voltak a folyamatok fő mozgatórugói?

A lízingpiac fő mozgatórugói 2016-ban az Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram (NHP) és az egyre erősödő gépjármű értékesítés. Azok a lízingcégek, amelyek jelentős szereplői a személy- és kishaszongépjármű- piacnak, illetve amelyeknek rendelkezésére állnak az NHP keretében nyújtható finanszírozási konstrukciók, kedvezőbb helyzetből indultak. Ugyanakkor sikeresek csak azok lehetnek, amelyek tulajdonosa nem csupán teljes mellszélességgel támogatja lízingcégét, hanem képes rugalmasan kezelni a bővülő piac gyorsan növekvő finanszírozási igényét is.

Hogyan hatott az NHP a lízingszektor helyzetére?

Nem egyforma az NHP hatása az egyes piaci szegmensekre. A mezőgazdasági gépek esetében a program szinte egyeduralkodónak számít, ahogy a kishaszongépjárművek esetében is nagyon jelentős a kereslet iránta. A személyautós piacot ugyanakkor nem befolyásolja, hiszen csak minimális esetben fordul elő,  hogy  lehet NHP forrásból személyautót finanszírozni. A nagy haszonjárművek esetében a helyzet speciális: a szállítmányozó cégeknél az eurós NHP forrás bevezetése jelentett fordulópontot, amely iránt jelentős az érdeklődés.

Nem visszatetsző, hogy az NHP-s forrást rengeteg cég kishaszonjármű, főleg terepjárók és pickupok beszerzésére fordítja?

Meggyőződésem, hogy a kishaszongépjárművek megítélése nem lehet hátrányosabb, mint bármely más termelőeszközé. Ráadásul a gépjárműpiac ezen szegmensét szemügyre véve könnyen megállapítható, hogy nagyon kis százalékot tesz ki azon autók aránya, amelyek kifejezetten magáncélra, saját használatra egyáltalán praktikusak lehetnek.

Lízing vagy hitel? Melyik érheti meg jobban egy kkv számára? Vásárlás helyett is opció lehet a lízing?

Ha egy konkrét eszköz vagy gép beszerzéséhez van szüksége finanszírozásra egy kkv-nak , akkor a lízingnek számos előnye van a hitelhez képest: általában az ügyfél számára kedvezőbb a biztosítéki struktúra, kisebb a sajáterő elvárás, rugalmasabban és gyorsabban lehet elérni a kívánt célt. Ugyanakkor, mivel az európai uniós támogatások folyósításának feltétele, hogy a beszerzett eszköz a pályázó tulajdonában legyen, ezért  a lízingcégek többsége hitelt is nyújt, hogy mindig az adott esetben legkedvezőbb megoldást ajánlhassa az ügyfelének. Ez annyira bevett gyakorlatnak számít, hogy például az NHP is elérhető lízingkonstrukcióban, forintos és eurós változatban egyaránt.

Mit lehet lízingelni?
Folyamatosan bővül a lízingkonstrukcióban elérhető termékek köre, így a kkv-k lehetőségei is egyre számosabbak. A legelterjedtebb lízingtárgyak a járművek, a személyautótól kezdve a kis haszongépjárműveken át a nagy haszongépjárművekig, ideértve a buszokat is, sőt járműnek minősül a mezőgazdasági eszközök többsége is. Mindezeken túl a nagyobb értékű termelőeszközök is lízingelhetők, így különösen a fémipari berendezések, a műanyag fröccsöntő gépek, csomagolástechnika, komplexebb számítástechnikai eszközök, targoncák, logisztikai berendezések, nyomdaipari és papíripari berendezések, orvosi eszközök, építőipari gépek, famegmunkáló eszközök, sőt még akár a nem egyedi gyártású termelő gépsorok is.

Milyen tipikus helyzetekben kézenfekvő a járművek lízingje?

A járművek a legtradicionálisabb lízingtárgyak, így ott van mód a legrugalmasabb feltételekkel a leggyorsabban finanszírozáshoz jutni. Sőt, a kkv-k számára sok esetben olcsóbb is lízingbe venni az autót, mint megvásárolni, hiszen a céges használatra beszerzett személygépjárművek vételárát terhelő áfát az igazolható céges használat arányában nyílt végű pénzügyi lízing és tartós bérlet esetén vissza is lehet igényelni.

Mennyiben tér el az agráriumban használt eszközök lízingje a többitől?

A mezőgazdasági gépfinanszírozási piac rendkívül speciális, hiszen a szektorra jellemző szezonalitásfüggő árbevétel eloszlásához kell igazítani a törlesztőrészleteket. Az itt tevékenykedő kkv-knak az teremt kiszámítható helyzetet, ha úgy lehet ütemezni egy adott gépfinanszírozás törlesztő részleteit, hogy csak a termés eladása utáni árbevételből kelljen azt rendezni.

Mi várható a lízingpiacon a közeljövőben?

Az általánosan alacsony kamatkörnyezet miatt a finanszírozások iránti kereslet minden szegmensben várhatóan tovább fog nőni. Az NHP tervezett kivezetése után kíváncsian figyeljük, hogy milyen új konstrukciók vehetik át a helyét. Ebből a szempontból a lízingcégek szerencsés helyzetben vannak, mert a szoros gyártói és importőri kooperációk révén akár az eddig megszokott kedvező kamatozású finanszírozások is megmaradhatnak. Ma már reális alternatíva, hogy például egy autó- vagy egy gépgyártó az értékesítési tevékenysége során akár kamatmentes finanszírozást is kínál egy lízingcéggel együttműködésben. Éppen ezért nagyon optimista vagyok a lízing, mint finanszírozási megoldás, további térnyerésével kapcsolatosan.  Azt gondolom, hogy minden eddiginél hangsúlyosabb lesz a lízing szerepe a kkv-k finanszírozása terén és a magánszemélyek részéről is folyamatosan erősödő érdeklődésre számítunk.

 

Feliratkozom a(z) Költségkímélés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek