Statikus oldalt hiába hirdetünk

Ma már a vállalkozások döntő többsége rendelkezik honlappal, azonban a cégek nagy része még mindig nem használja ki a benne rejlő üzleti lehetőségeket, pedig ahogyan régen a telefonkönyv és az arany oldalak voltak az első számú források, úgy ma már internet az első számú a segédeszköz az emberek számára – figyelmeztet az online marketing szakértő.

Kép: Pixabay

Weboldalukat ma még sokan csupán katalógus oldalként üzemeltetik: egyszer elkészítik, megtöltik valami minimális tartalommal (jellemzően a termékeikkel, szolgáltatásaik leírásával, a cégtörténettel, és a kapcsolati adatokkal). „Ez pontosan olyan, mint ha nyomtatnánk egy szórólapot és letennénk egy buszmegállóba. Néhány emberrel találkozni fog a tájékozató, de nagyon kevesen fognak odalépni és tüzetesen átolvasni, hogy mit is üzenünk nekik” – hangsúlyozta Szombati Orsolya online marketing szakértő a Bisnode céginformációs szolgáltató blogján.

Mivel ezzel a kereső programok készítői is tisztában vannak, éppen ezért egyre szigorúbb, bonyolultabb szabályokat állítanak fel arra, hogy egy adott honlap tartalma megjelenjen keresési eredményként, így szűrve ki a statikus tartalmú weboldalakat. Így, ha az oldalunk statikus tartalommal rendelkezik, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy jó találati eredményeket érjen el. Sajnos ezen a hirdetésekkel se lehet túl sokat javítani, hiszen a hirdetések árát, és megjelenését nagyban befolyásolja az érkezési oldal, annak a tartalma, valamint, hogy a látogatók mennyi időt töltenek a honlap böngészésével.

Az organikus találatok, azaz az ingyenes látogatások, és a jobb helyezések eléréséhez izgalmas, érdekes, friss tartalmakat kell szolgáltatni a látogatók részére. Ehhez cikkeket, galériákat, videókat, friss híreket kell folyamatosan elhelyezni az oldalon.

Mit tegyünk, hogy sokan látogassák a honlapot?

Töltsük folyamatosan friss tartalmakkal (rendezvények, termékek, a szakmához tartozó cikkekre való reflektálás, videók, galériák)!

Ne engedjünk a csábításnak!
Mindnyájan tudjuk, hogy lopni nem szép dolog, de az interneten nagyon nagy a csábítás, hogy csak úgy elvegyünk valamit, ami a másé. De nemcsak, hogy könnyen ráfaraghatunk, de tönkre is teheti a sok munkával felépített weboldalunk látogatottságát a lopott tartalom. A Direkt Marketing Szövetség Tartalommarketing kisokosának segítségével most megmutatjuk, hogyan kerülhetjük el az ilyen csapdahelyzeteket.
Reklámozzuk a tartalmakat saját hírlevelünkben, keresztmarketing partnereink által, és a közösségi oldalakon is!

Kommunikáljunk sokszínűen a témánkról, járjuk körbe a tipikus vevői problémákat, amelyre a termékünk a megoldás!

Frissítsük a naptárat előre is olyan rendezvényekkel, ahol az emberek találkozhatnak a vállalattal!

Figyeljük a látogatottsági statisztikákat- mely tartalmakat nézik a leggyakrabban, milyen kulcsszavakkal találnak az oldalunkra.

Törekedjünk az egyszerű, átlátható honlapra!

Fontos tudni, hogy az esetek döntő többségébe egy látogatás még nem jelent üzletet. Az emberek vásárlás előtt körülnéznek a piacon, értékelik az egyes szolgáltatókat. Így az, ha egyszer járt valaki a weboldalon, még nem jelenti azt, hogy ott el is fogja elkölteni a pénzét. Ezért kell a látogatókat megfogni! Hiszen, ha nincsenek abban a fázisban, hogy azonnal vásároljanak, akkor kell valami, ami segít, hogy a látogatás után mi tudjuk őket újra keresni.

Ebben segít az úgynevezett „csali anyag”, amelynek az az az első számú célja, hogy a csaliért cserébe a látogatók megadják  az elérhetőségüket. (telefonszám, név, email cím, postacím, stb.) Így később is kapcsolatba léphetünk velük, akkor is, amikor már rég bezárták az oldalunkat. Ez a csali lehet egy kupon, egy tanulmány, egy mini „ismeretterjesztő” sorozat, egy konkrét ajándék, vagy kedvezmény. Ha ezt letöltötték a látogatók a honlapról (természetesen kapcsolati adataikért cserébe), akkor máris elkezdhetjük az alternatív csatornákon (e-mail, telefon, remarketing) vevővé nevelni az érdeklődőket. Ha nem élünk ezzel a lehetőséggel, meglehet, hogy az érdeklődő soha többé nem fog visszatérni az oldalra.

 

A jó szöveg nem csak a szavakon múlik!
Az online tér elengedhetetlen eleme a jó tartalom, amelyet viszont nem könnyű előállítani. „A jó szöveg ugyanis nem csak a szavakon múlik, legalábbis nem minden esetben” – hangsúlyozza Farkas Erika, a Piac & Profit online marketing szakértője videótréningjének első részében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo