Soros György a Tesla legújabb befektetője

A Soros György által alapított Soros Fund Management 35 millió dollár értékben fektetett be Elon Musk cégébe.

Reuters beszámolója szerint Sorosék nem részvényeket, hanem egyfajta hibrid terméket, átváltható kötvényeket vásároltak, melyeket tulajdonosa – bizonyos feltételek teljesülése esetén – előre meghatározott időpontokban, előre meghatározott számú részvényre válthat át.

Nem győzi a Tesla a gyártást
Várat magára az áttörés a Teslánál, az amerikai elektromos autógyártónál: elérhető árú új modelljéből nem tudnak eleget készíteni, hiába építettek saját, óriási akkugyárat.
Március végén a Tesla-részvények árfolyama jelentősen esett, mivel a befektetők nem voltak elragadtatva a cég új, tömegeknek szánt 3-as autómodelljétől, amelyet a vártnál kisebb számban tudtak csak piacra dobni. Hétfőn Elon Musk azt mondta, hogy a cég „alapos újraszervezésen” esik át.

A Tesla egyébként tavaly óta európai gyárak megnyitását tervezi, bár ez eddig nem valósult meg. A befektetésre a magyar kormány is pályázik, ilyen lobbitevékenységre több milliárd forintot költött el a külgazdasági tárca, ennek részeként kapott például jelentős tőkeinjekciót az önvezető autók tesztelésére is alkalmas tesztpályát fejlesztő zalaegerszegi cég.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo