Sokkal több kell egy jó képnél Instragram sikerhez

Nem elég a Facebook, a cégeknek fel kell készülnie az Instagram jelenlétre is. A valódi eredményekhez, az elkötelezettség növeléséhez azonban a jó képek önmagukban nem elegek. Adunk pár tippet, mire kell még figyelni!

Az Instagram itthon leginkább csak mellékesen említett lehetséges csatornaként merül fel a cégek kommunikációjában. Pedig sokkal több lehetne ennél, ha tudatosan használnák a világszerte mintegy félmilliárd felhasználóval rendelkező közösségi oldalt. Az Instagram nem tesz senkit hirtelen gazdaggá kevés erőfeszítéssel (sok erőfeszítéssel viszont már jó pár embert azzá tett). De a fiatal rajongói kör felépítéséhez már-már elengedhetetlen eszköz. Ha pedig siker lojális követőket szereznünk, akkor ez a cégek számára bevétellé, vásárlássá konvertálható, így megéri foglalkozni vele.

Az Instagram alfája és omegája ugye a képmegosztás, így a legalapvetőbb, hogy szép, érdekes felvételeket tegyünk közzé a saját csatornánkon. De ez még önmagában kevés a rajongóink számának növeléséhez. Ahogy bármilyen más csatornánk, itt is nagyon fontos a napi szintű aktivitás. A szórványos, rendszertelen feltöltés kevés ahhoz, hogy korszerű és erős online jelenléttel bíró cég imázsát építhessük ki. A rendszeresség azért is nagyon fontos, mert az Entrepreneur.com szerint az új generáció mániája a rendszeresség, vagy inkább az állandóság. Azt díjazzák, ha állandó a tartalommegosztás. A mai felhasználók folyamatos kapcsolatban akarnak maradni kedvenc márkáikkal, az vonzza őket, hogy mindig új dolgot (posztot, képet, hírt, pletykát, kulisszatitkot stb.) kapnak tőlük.

Mire kattan a Z-generáció?
Még az Y-okkal küzdenek a munkahelyeken, de már figyelni kell az 1995 után született Z-generációra is. A jövő fogyasztói, akik nagyon mást akarnak. A Snapchat, a Spotify és az Instagram Bermuda-háromszögében élnek, a Facebook nekik már "old school".
Vagyis nem csak az a fontos, hogy hány követőt tudunk begyűjteni, hanem az is, hogy ők milyen sűrűn kapcsolódnak a tartalmainkhoz és azok mennyire aktivizálják őket - vagyis milyen elkötelezettséget (engagementet) tudunk kialakítani. Ha nem interaktívak a posztjainkkal, nem osztják meg, nem lájkolják, nem kommentelik, akkor kiszorulunk a netes szupersztrádáról.

Adunk néhány tippet ahhoz, hogy ne így legyen!

1. Napi három a minimum

A legtöbb követővel bíró felhasználók havonta 95 alkalommal osztanak meg valamit az Instagramon - vagyis heti kb. hússzor, ami napi bontásban 3 posztolást jelent. Legalább ennyi szükséges a szakértők szerint ahhoz, hogy valóban láthatóvá váljunk. A "napi három" mégsem aranyszabály. A Homepolish amerikai cég például naponta kétszer oszt meg új tartalmat és mégis naponta 2000 fővel bővül a rajongói köre. Fontos viszont, hogy hétvégén sincs leállás! Sőt sokan akkor tudnak nyugodtan netezni, ki kell tehát szolgálni a kíváncsiságukat, a figyelmüket.

Az organikus tartalom a “hogyan készül” posztoktól a “színpad mögötti” titkokat bemutató képeken át a csapattagok profiljáig terjedhet, de megteheti azt is, hogy a felhasználók által generált tartalommal szórakoztatja a közösségét és inspirálja a csatalakozásra az újakat. A lényeg, hogy a cégünkhöz passzoló legyen a megjelenés. Ekkora mennyiségű tartalmat nem könnyű úgy előállítani, hogy ne váljunk unalmassá. A cél, hogy mindig legyen valami új, érdekes - néha például mutassunk valami leleplezőt, valami olyat, amit a fogyasztók korábban nem tudtak a márkáról.

Kép: wikipedia

2. Őszinte rajongókat, nem fizetett követőket

Ha egy cég fizet azért, hogy valaki a követője legyen az Instagramon, a kívülállók át fognak látni a szitán. Mert az "álrajongók" színtelen-szagtalan, spam-ízű kommenteket fognak bepötyögni ("jaj, ez remek!", "de jó pofa", "hű de klassz" és társai) és sosem lesznek képesek olyan lelkesedéssel kommentelni, mint azok a felhasználók, akik tényleg a termék/szolgáltatás miatt lettek követők. Ráadásul ha az Instagram rájön a turpisságra, letiltja a bérrajongókkal csaló fél oldalát. Így elveszthetjük a kapcsolatot mind az álrajongókkal, mind az igaziakkal.

3. Megérteni az algoritmust

2016 tavaszán az Instagram megváltoztatta algoritmusát és ezzel módosult az, hogyan jelennek meg a képek a felhasználóknál: az algoritmus kiválasztja, szerinte mely posztokat tarthatjuk a legérdekesebbnek és ezeket mutatja. Persze jól hangzik, hogy a hatékonyság a cél – ahogy az Instagram alapítója hangsúlyozta, de valószínüleg van némi üzlet is a dologban.Az eMarketer szerint az Instagram bevételei 2015-ben 600 millió dollárt tettek ki, és 2016-ban várhatóan 149 százalékos lesz a növekedés. A felhasználók számának növekedése ezt nem fedezi, sokkal inkább az, ha egyéb bevételeket teremtenek, hasonlóan a Facebookhoz. Vagyis fizetésre kényszerítik a megjelenő cégeket, ha tényleg el akarják érni a követőiket.

Az algoritmus eredményeként a legjobb barátunk gyakran kedvelt bejegyzései valószínűleg a fal legtetején jelennek meg, és mindenki más (e vélt vagy valós) fontossági sorrendben következik. Vagyis ha a a felhasználó viszonylag ritkán néz rá cégek által közzétett tartalmakra, akkor a falán ezek nem is igazán fognak megjelenni egy idő után. A felhasználónak ez nyilván jó, mert a preferenciáira -értsd: az eddigi viselkedésére- van szabva a tartalom súlyozása. A cég szempontjából azonban rossz, mert így elveszíthetünk olyan felhasználókat, akiket lehet, hogy érdekelne a termékünk vagy szolgáltatásunk, az algoritmus miatt már esélyünk sem lesz, hogy megmutassuk neki az újdonságainkat.

Nincs más megoldás, mint színvonalas tartalmak előállítása, ami sok interkativitást szül, s a szóban forgó felhasználó barátai is lájkolni és kommentelni fogják, amit az illető is lát majd. A szakértők szerint ami első sorban segít, az az egységesebb megjelenés, az egyedi, jól felismerhető stílus. Hasznos, ha szorosabb közösséget építsünk, akik igazán elkötelezettek, a tagokat biztassuk reakcióra, aktívabb jelenlétre a posztjainknál.

Hashtag kisokos – hol, hogyan?
A #, vagyis hashtag jelecske egyre több felületen, egyre több posztban jelenik meg mind a céges, mind a magán kommunikációban. Nem véletlenül. Mutatjuk, hol, hogyan használható.
Az Entrepreneur.com szakértői szerint emellett jól működnek a cég kulisszatitkait bemutató fotók, a felhasználók által generált tartalom újramegosztása, (erre már külön szó van az Instagram zsargonjában: re-gram). Itt is népszerűek a videók (amik nélkül már a Facebookon sem lehetünk meg), érdemes versenyeket hirdetni és ajándékokat osztani. Persze beszámolhatunk az aktuális eseményekről, történésekről is - ezzel is beleshetnek a márka működésébe - de működnek a fogyasztók által "hozott", a márkához kapcsolódó vicces sztorik is.

4. Jó képaláírás

Lehet, hogy éppen rohanunk, mert száz más elintézendő teendők van, de nem szabad megspórolni az agyalást, ami egy jól hangzó, vicces, vagány képaláírást szülhet. Enélkül ugyanis egy jó kép is veszít az erejéből. Sőt egy fantáziátlan aláírás a képet is a fal aljára küldheti. Bizony, még mindig a szavaktól (is) függ, hányan fogják megosztani kemény munkával összehozott bejegyzésünket.

A szellemes, gondolatgazdag, mégis tömör megfogalmazás persze nem egyszerű. A lényeg, hogy érzelmi reakciót váltson ki a felhasználóban. Akár nevetés, akár meghatódás formájában.

Egy egyszerű, de hasznos trükk: ha a képaláírást kérdésként fogalmazzuk meg, garantáltan több aktivitást generál, mintha kijelentő mondatot biggyesztettünk volna oda. Hasznos, ha a kérdés olyan, ami a fogyasztók ízlését vizsgálja. A Bath & Body Works például azt kérdezte követőitől, hogy mi a kedvenc gyertyaillatuk? 654 kommentet kapott rá.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo