Sikertényezők a közép-európai térség gazdaságában

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), mely a hazai akadémiai szféra legszélesebb gazdaságtudományi képzési kínálatát nyújtja, első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal szervez Nyári Egyetemet külföldi egyetemi hallgatók számára. A kezdeményezéshez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett számos jelentős piaci szereplő csatlakozott, úgymint az Auchan Retail Magyarország, az eBrókerház Zrt., a GfK Hungária, a MOL Magyarország, a Morgan Stanley és a SPAR Kereskedelmi Kft. is.

A Budapesti Gazdasági Egyetem első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal indítja el Nyári Egyetemi (SUCCESS-Summit of Universities-Call for Central European Summer School) képzését. A kéthetes, Sikertényezők a közép-európai térség gazdaságában mottójú oktatási programra érkező diákok naprakész, specifikus piaci tudásra tehetnek szert, elsősorban e régió pénzügyi, logisztikai és kereskedelmi jellegzetességeiről, valamint esettanulmányokon keresztül megismerhetik Közép-Európa gazdasági folyamatait, befektetési lehetőségeit is. A kezdeményezéshez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett számos jelentős piaci szereplő csatlakozott, úgymint az Auchan Retail Magyarország, az eBrókerház Zrt., a GfK Hungária, a MOL Magyarország, a Morgan Stanley és a SPAR Kereskedelmi Kft is. A Nyári Egyetem plenáris ülését Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára nyitotta meg, aki hangsúlyozta: „Örömmel vettem részt a Budapesti Gazdasági Egyetem Nyári Egyetemének megnyitóján, hiszen ez az esemény is bizonyítja, hogy Közép-Európa és Magyarország egyre fontosabb a világ számára. A Nyári Egyetem célja, hogy a hallgatók jobban megismerjék Közép-Európát és Magyarországot, népszerűsítsék, meglássák és gyakorolják a lehetőséget a gazdasági együttműködésre, a gazdasági kapcsolatokra.”

Nyári Egyetem megnyitó (Kép: BGE)

A különböző piaci szegmensekben jelen lévő támogató vállalatok csatlakozása a programhoz kiváló indikátora annak a folyamatos együttműködésnek és párbeszédnek, melyet az Egyetem a vállalati szektorral folytat annak érdekében, hogy első kézből értesüljön a piaci trendekről és ezekre hatékonyan tudjon reagálni képzési rendszerén keresztül.

A Nyári Egyetem elindítása szerves része a 2016-ban egyetemi rangra emelt, a hazai felsőoktatási piacon a legszélesebb gazdasági képzést nyújtó, gyakorlatorientált és vállalkozóbarát intézmény oktatási portfóliójának nemzetközi fejlesztési stratégiájának: „A regionális felsőoktatási piacon hatalmas verseny van, amelyben csak az tud sikeres maradni, aki friss, színvonalas és azonnal  hasznosítható tudást adó képzéseket tud felmutatni. Mi - a Z generáció kihívásait ismerve - az élményalapú, gyakorlatorientált képzésben hiszünk, ezért  az üzleti oktatás mellett a  gazdasági térségünk működésének jobb megértéséhez cég- és gyárlátogatásokra is sor kerül. Sőt, a 14 országból érkező  hallgatók egyéb kulturális programok mellett részt vehetnek majd az idei, jubileumi Sziget Fesztiválon is” – hangsúlyozta Dr. Dietz Ferenc, a BGE kancellárja.

A magyar egyetemista vállalkozna, a külföldi multihoz menne
Az elsőéves hallgatók harmada próbálna szerencsét külföldön a diploma megszerzése után, míg a vidéki munkavállalás csupán a fiatalok töredéke számára ideális jövőkép – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legfrissebb Karrierterv kutatásából. A hazai diákok számára a saját vállalkozás létrehozása a legvonzóbb lehetőség, míg a külföldiek inkább ismert multinacionális cégeknél vagy nemzetközi szervezeteknél dolgoznának. A diplomázástól az elsőévesek idehaza elsősorban magasabb jövedelmet és biztos megélhetést, a külföldiek a tudás és műveltség megszerzését várják.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo