Rossz irányba haladnak a dolgok a kiscégek szerint

A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg -10 ponton áll, ami jelentős romlás az előző negyedévhez képest. Jelentősen romlottak a kamatterhekre és a közterhek változására vonatkozó várakozások, és emellett a gazdaságpolitika korábban optimista megítélése is mérséklődött.

„A 2010. negyedik negyedéves adatok alapján elmondható, hogy a lakossághoz hasonlóan a vállalkozások jövőképe is borúsabb lett. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző mutató, a K&H kkv bizalmi index másféléves növekedést követően már 2010. harmadik negyedévében megtorpant, a negyedik negyedévben azonban jelentős, 10 pontos esést ért el, így egyértelműen elmondható, hogy - 2008 harmadik negyedévéhez hasonlóan - trendfordulóhoz érkeztünk a jövőbeli várakozásokat illetően" - magyarázta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.


Forrás: K&H

A legutóbbi felmérés alkalmával a vállalati hitelkamatok és a közterhek változásának megítélésével kapcsolatosan romlottak leginkább a várakozások. Ennek okát abban látja a K&H, hogy a jegybanki alapkamat tavaly év végi növelésével összhangban durván 2 százalékos hitelkamat növekedést prognosztizálnak a vállalkozások, a közterheket illetően pedig gyakorlatilag megfordult a csökkenést illetve növekedést várók aránya, és immár a növekedésre számítók vannak többségben (37%). A kormányzati gazdaságpolitika megítélésének romlása leginkább annak tudható be, hogy az elmúlt három hónap intézkedéseit a megkérdezett kkv-k 27%-a negatívan ítélte meg, ugyanakkor a kormányzat következő egy évi munkáját a cégek 40%-a továbbra is kifejezetten vállalkozásbarátnak gondolja.

A kicsik a legpesszimistábbak
Árbevétel alapján jelentős különbség mutatkozik a kkv szektor cégei között. A mikrovállalkozásoknál gyakorlatilag a lakossághoz hasonló mértékű bizalomvesztés tapasztalható, ezzel együtt pedig a kkv-kon belül az ő várakozásaik a legnegatívabbak (-17 pont). A mikrovállalkozásoknál kisebb mértékben, de a kisvállalkozások bizalma is megrendült, hiszen az eddigi enyhén optimista várakozások negatívba fordultak (-7 pont). Eközben azonban a szektor nagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó cégei továbbra is optimisták (15 pont), mindössze enyhe megtorpanást figyeltünk meg körükben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo