Rossz helyen hirdetni is ciki

Egyre több reklám jelenik meg szellemitulajdon-jogokat sértő tartalmat kínáló weblapokon, jelentős veszteséget okozva ezzel a hirdetőknek. Az így elhelyezett hirdetések ugyanis nem feltétlenül jutnak el valós fogyasztókhoz, emellett rossz fényt vetnek a hirdető cégekre és azok márkáira is. A hazai piacon csaknem 5000 olyan hirdetést figyeltek meg, amelyek nagyrészt ilyen típusú weboldalakon bukkannak fel, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legfrissebb jelentéséből.

Sokkoló eredményekkel járt egy online hirdetéseket vizsgáló felmérés: a tavaly májustól júniusig tartó hathetes időszak alatt több mint 180 ezer reklámot gyűjtöttek össze 280 olyan honlapon, amely feltehetően szerzői jogokat sért, vagyis illegális tartalomhoz biztosít hozzáférést. Ezeken a honlapokon a tanulmány 1500 különböző védjegyet azonosított.

A kutatás szerint 131 különböző szektor hirdetései voltak érintettek a fenti 280 honlap 1400 olyan weblapján, amelyek filmet, e-könyvet, zenét, játékokat és egyéb szoftvereket kínáltak. Fontos megállapítás az is, hogy a BitTorrent oldalakon találhatóak a legnagyobb arányban mainstream reklámok (52%), továbbá ezen oldalak 92%-a hagyományos bevétel-generáló eszközöket is használ (pop-up, pop-under reklámok). A linkgyűjtő oldalak (linking website) több mint felében (57%) viszont magas kockázatú reklámok jelennek meg, amelyek a felhasználó készüléke szempontjából is komoly biztonsági rizikóval járnak.

A hirdetések több mint fele (54%-a) olyan magas kockázatú szektorok felületein jelent meg, amik felnőtt tartalmakhoz, vírusokhoz (malware-ek) vagy egyszerű csalókhoz kötődik. Az ilyen oldalak veszélyeket rejtenek a felhasználók számára és jövedelmet termelnek üzemeltetőiknek.

Kép: Pixabay

Kevés a simlis közvetítő

A tanulmány szerint az észlelt magas kockázatú reklámok 91%-ának elhelyezéséért mindössze 10 hirdető cég felelős az azonosított 232-ből, míg a kockázatosnak nem tekinthető hirdetések 73%-át 25 meghatározó közvetítő helyezi el. Ezek szerint összesen 35 olyan hirdetésközvetítő van a területen, aki meghatározó szerepet játszik a probléma kezelésében.

Összességében elmondható az is, hogy a vizsgált oldalak 41%-ról állapították meg azt, hogy nagy valószínűséggel hirdetési csalást valósítanak meg. Az ilyen oldalak ugyanis képesek úgy többszörözni a hirdetéseket, hogy azok nem válnak láthatóvá a fogyasztók számára, annak ellenére, hogy a hirdetők azért fizettek, hogy a reklámjaik megjelenjenek. Vagyis a hirdetők számára nem térülnek meg a befektetett marketingköltségek – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának felméréséből.

Drogbáró mint márkajelzés?
A néhány napja elfogott El Chapo (Köpcös) becenéven elhíresült, Joaquin Guzman mexikói drogbáró családja le akarta védetni védjegyként az El Chapo név különböző verzióit.
Torrent és a prémium márkák

A szerzői jogot sértő weboldalak 86%-a ingyenesen teszi lehetővé felhasználói számára az illegális tartalmak letöltését vagy streamelését, míg a honlap üzemeltetői az azon elhelyezett hirdetésekből jutnak jelentős bevételhez, amelynek összege évente világszinten elérheti akár az 5,3 millió eurót (1,67 milliárd forint). Gyakran prémium márkák reklámjaival is találkozhatunk ilyen oldalakon azok tudta nélkül, amelyek így akaratlanul is az adott weboldal hitelességének és megbízhatóságának látszatát keltik a felhasználókban. Hirdetési felület vásárlásával pedig így anyagilag is támogatják a jogsértést, amivel védjegyeik hírnevét is kockáztatják.

A kutatás hazai vonatkozása kapcsán Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese elmondta: „A magyar oldalakon észlelt több ezer reklámot komoly figyelmeztetésként kell a hirdetőknek értékelni. Az online marketingköltések jelentős emelkedésével az automatizált módon elhelyezett hirdetések egyre súlyosabb veszteséget jelenthetnek a hirdetőknek, mivel azok egyre nagyobb arányban jelennek meg olyan felületeken, amelyek szerzői jogot sértő tartalmakhoz biztosítanak hozzáférést.” Hozzátette: mivel a jogsértéssel gyanúsítható oldalakon megjelenő hirdetések a fogyasztók számára is komoly kockázatot jelentenek, az ilyen weboldalak felszámolása csak a magyar és a nemzetközi hatóságok sikeres együttműködésével lehetséges.

Pusztító hibák a közösségi médiában
Habár a közösségi oldalak a fogyasztók elérésének egyik legolcsóbb és leghatékonyabb eszközei, van egy nagy veszélyük: a hibáknak itt katasztrofális következménye lehet, akár egy egész cég belebukhat a felhasználók haragjába. Mutatunk néhány emlékezetes hibát, amelyek elkerülhetőek lettek volna.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo