Rezsicsökkentés kkv-knak? A piac intézi!

Idén elsősorban az egyre fokozódó piaci verseny következtében csökkenthetik az áramköltségeiket a hazai vállalkozások, mivel az európai nemzetközi áramárak elérték azt az alsó küszöböt, amelynél lejjebb már nemigen csökkenek majd rövid- és középtávon.

Kép:Pixabay

Habár a korábbi években nem volt ritka a 3-5 százalékos ármérséklés elérése sem, idén a korábbi években árambeszerzésüket aktívan tendereztető cégek sok esetben csak filléreket foghatnak kilowattóránként, ami az éves elszámolásban mégis tetemes összegű megtakarítást jelenthet – állítják az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. szakértői. Nagyobb csökkenésben csak a kereskedőváltásban először gondolkodó, a szabad piac lehetőségeit újonnan kihasználó vállalkozások számíthatnak, ezek száma még ma is viszonylag tetemes.

„A kedvező világpiaci tényezőknek a hatása elérte az optimumot, aminek köszönhetően az európai áramárak voltaképpen már az alsó küszöbérték körül mozognak. Ma már az árcsökkentő hatást elsősorban a hazai kínálati piac aktivitása, a kereskedők által generált árverseny biztosítja a vállalkozásoknak” – emelte ki Kis Gergely, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. kereskedelmi igazgatója az idei év legfontosabb kereskedelmi trendjét. Szerinte az utóbbi években tapasztalt felfutás után most igazán pezsegni látszik a piac.

Tartós emelkedés nem lesz

Ennek egyik magyarázata, hogy a hazai energiaszektort érintő változások miatt most már egyre több nagyobb, nemzetközi hátterű kereskedő cég is nyitott a kis- és középvállalatok kiszolgálásának irányába, lépett be a piacra. „A kínálati oldalon folyamatosan jelennek meg olyan vállalkozások, amelyek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre az üzletágukra bízva abban, hogy az egyéb területek szerény nyereségét a szabadpiaci energiakereskedelem révén pótolni tudják. Ezzel további lendületet adnak korábban a kisebb kereskedőcégek tevékenysége miatt aktív piacnak” – magyarázza az okokat az energiakereskedelmi igazgató. „Emellett a versenypiacon is kezd elterjedni és erősödni a rezsicsökkentés szellemisége, azaz folyamatosan növekszik az energiatudatos fogyasztók aránya a vállalati szektorban is” – tette hozzá.

Négy tipp, amivel spórolhatunk a beszerzésen!
Ezer darab toll, amikor csak egy kell? Nem ad kedvezményt a szolgáltató? Pedig lehet spórolni a beszerzésen is, méghozzá nem is keveset. Összeszedtünk négy tanácsot, hogyan!
A korábbi években több, az áramárakra kedvező hatással bíró nemzetközi tényező is kedvezően alakult: a tüzelő olcsó volta versenyképessé tette az európai szenes erőműveket, amihez társult a szén-dioxid kvóták alacsony költsége is, illetve az európai megújulóenergia-termelő kapacitások rohamos kiépülése is kedvezően hatott a nemzetközi villamosenergia-árakra. „Jelenleg nem látunk olyan tényezőt a fenti trendek kapcsán, ami jelentős ármozdulásokat okozhatna. Rövid- és középtávon nem számíthatunk a világpiaci árak csökkenésére, igaz, tartós emelkedésre utaló jeleket sem látni” – mondta a kereskedelmi igazgató.

A fejlesztések hozhatnak változást

Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a régió energiapiacait érintő fejlesztések hozhatnak bizonyos változásokat. Elsősorban Románia társulása a magyar-szlovák-cseh áramkereskedői piacok összekapcsolási projektjéhez. „Azzal, hogy egy újabb ország csatlakozik a szervezett piachoz még jobban optimalizálhatóvá válik a platform keresleti és kínálati oldala is. Ennek az árakra kifejtett hatását még nem látni pontosan, de ez akár pozitívan is hathat azokra” – mutatott rá Kis Gergely, aki arra is felhívta figyelmet, hogy ezt a lépést a piac egyelőre még nem árazta be, tehát ez még akár meglepetést is okozhat a résztvevőknek.

Így spóroljunk az irodai rezsiköltségekkel!
Egyre több vállalkozás döbben rá, hogy mennyi pénzt pazarol el a nem hatékony irodai működés miatt. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amivel csökkentheti az irodája rezsiköltségét.
Nem érdemes várni

Az állami szerepvállalás kapcsán Kis Gergely megemlítette: a jelenlegi információk szerint az állami közműholding első lépésben a lakossági ügyfelek számára kíván szolgáltatásokat nyújtani, és a szervezet várhatóan csak a jövő év első felében kezdi meg tevékenységét. „Sokan kivárnak az állami közműholding indulása miatt a jövő évi szerződésekkel. Érdemes lehet viszont egy jövő évre szóló szerződéssel bebiztosítani az áramellátás biztonságát. Kockázat ebben nem rejlik, hiszen az ellátási szerződések általában egy évre szólnak, és az elszámolást követően felmondhatóak. Ebben a tekintetben tehát nincs kockázat” – hangsúlyozta.

A piac fogyasztóoldali telítettsége kapcsán az ALTEO belső piaci felmérésére hivatkozva az energiakereskedelmi igazgató úgy véli, hogy még közel sem használta ki minden kisvállalat a versenypiac adta lehetőségeket, ami jelenthet még tartalékot a kereskedőcégeknek. „Ezek a cégek eddig valami miatt nem léptek, de a jelenlegi szabadpiaci árak mellett feltétlenül érdemes lenne rászánniuk magukat a lépésre. Akár a jelenlegi költségeik 20-30 százalékát is megtakaríthatnák. Ráadásul mivel a kínálati oldalon éles a verseny, ami miatt a pár ezer kilowattórás fogyasztással bíró vállalkozásokat is tárt karokkal várják a kereskedők” – mutatott rá.

Szerinte érdemes ezeknek a vállalkozásoknak a kisebb, a KKV-szektor ellátásában évek óta aktív kereskedőket is megkeresni egy ajánlatkéréssel, hiszen ezek a vállalatok már olyan járulékos szolgáltatások terén is számottevő tapasztalattal rendelkeznek, mint az adott vállalatra szabott energiahatékonysági tanácsadás, teljes audit vagy éppen alternatív energiaellátási javaslatok kidolgozása és megvalósítása.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo