Rengeteg a csaló - így lopják el a pénzügyi adataidat

Adathalász csalók a karácsonyi vásárlás időszakát is arra próbálják kihasználni, hogy megszerezzék az óvatlan emberek pénzügyi adatait, majd a pénzüket is. A támadások száma a korábbihoz képest ötven százalékkal emelkedett.

A csalók leginkább nagyvállalatok és állami szervezetek nevét használják fel, az utóbbi hetekben sokan például adó-visszatérítést ígérő csaló leveleket kaptak.

A Magyar Nemzet az adóhivataltól megtudta, hogy az utóbbi időben megszaporodott a NAV nevét felhasználó adathalász csaláskísérletek száma. Az adófizetők figyelmének felhívásáért a szervezet a saját közösségi oldalára több képet, információt is feltöltött. A hatóság szóvivője megjegyezte: a NAV soha semmilyen körülmények között nem kér el bankkártyaadatokat.

Kis Péter András megemlítette azt is, hogy a hivatal értesítési gyakorlata merőben eltér a megtévesztő módszertől, a NAV ugyanis az ügyfélkapun, illetve postán elküldött adószámla-kivonaton értesíti ügyfeleit a túlfizetésről. Az összegeket pedig kizárólag az úgynevezett 17-es nyomtatvánnyal lehet visszaigényelni, nem pedig linkre kattintással.

Kép: Pixabay

Három olyan időszak van, amikor kiemelkedően nagy az adathalász-kísérletek száma: a tavaszi adóbevallási határidő körüli hetek mellett ilyen a nyár és a karácsony előtti vásárlások periódusa - mondta a lapnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet sajtóreferense. Bor Olivér elmondta, hogy nemegyszer személyes adatokért veszik célba a kiválasztottakat a csalók, hogy azután a megszerzett információkat újabb adathalász-akciókhoz használják fel.

Gyanút kelthet mindenekelőtt a nyelvezet, mert sokszor az adathalász-üzenetek magyartalan mondatokból állnak, előfordul a szóismétlés, néha ékezet sincs, és árulkodók lehetnek az oda nem illő fordulatok is. Ha kódjainkat, adatainkat mégis megadtuk, azonnal intézkedjünk az igazolványaink, a bankkártyánk letiltásáról, és fontos a feljelentés is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo