Rég perelték be ilyen kevesen a munkáltatójukat

2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, ám az elmúlt 10 év tendenciáját tekintve a tavalyi évben volt a legalacsonyabb ezen eljárások száma.

Az elmúlt 10 évben a munkaügyi perek száma 2005-ig folyamatosan nőtt - 2005-ben a 32 ezret is meghaladta -, 2005 és 2008 között csökkenő tendenciát mutatott, 2010-ig ismét nőtt, majd 2011-re a közel 10 évvel korábbi szintre csökkent - derült ki a helyi bíróságok információiból. „Az Ügyvédbróker.hu-hoz beérkezett ügyvédkeresések 2009 második felében és 2010 első negyed évében voltak magasabbak, ezután arányuk - feltehetően a gazdasági válság következtében - csökkent, majd kismértékben újra növekedni kezdett" - tette hozzá Gera János a cég munkatársa.

Csökkent a perek száma
2011-ben a munkajogi perek az összes helyi bíróságra érkező esetek közel 6%-át alkották. Míg 2010-ben ezer lakosra 2,68, 2009-ben pedig 2,5 munkajogi per jutott, az elmúlt évben ez az átlag 2,29-re csökkent.

Területi megoszlásukat tekintve a fővárosban, Baranya, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Zala megyékben az országos átlagnál gyakoribbak voltak a munkaügyi perek nem csak 2011-ben, de az elmúlt három évben is. Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Veszprém megyékben ugyanakkor az átlagosnál kevesebb ilyen tárgyú pert indítottak.

Mire kell figyelni a munkajoggal kapcsolatban? Részletek itt!

2011-ben a helyi munkaügyi bíróságokra beérkezett munkaügyi perek jelentős részét, 1/3-át a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálásával kapcsolatos esetek alkották. Bár az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés e területen jelentkezett, számuk 2011-ben így is megközelítette a 8000-et. Az átlagosnál gyakrabban például Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar vagy Komárom-Esztergom megyékben, ritkábban pedig a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Veszprém megyékben indítottak pert a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata kapcsán.

 

Munkajog: nem magyar probléma
Hasonló problémákkal küzd Magyarország, Románia és Csehország a munkajogi reformok tekintetében.

A munkabérrel és egyéb anyagi juttatásokkal, valamint a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások a munkaügyi perek azonos részét 25-25%-át alkották 2011-ben, arányuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt. A munkabért és egyéb anyagi juttatásokat érintő munkaügyi perek az átlagosnál gyakoribbak voltak Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Vas megyékben, kevesebb megkeresés érkezett például Baranya, Tolna vagy Zala megyékből.

2011-ben a munkaügyi perek fennmaradó részét, 16%-át olyan eljárások tették ki, mint például a közigazgatási határozatok, fegyelmi felelősség, vagy a munkáltató vagy munkavállaló anyagi felelősségének felülvizsgálata.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo