Rajtvonalhoz kkv-k! Ezek az uniós pályázatok indulnak októberben!

Október hatodikán eldördül a startpisztoly, várhatóan hétfőtől megkezdődik az új uniós ciklus első pályázatainak kiírása. A kis és középvállalkozások részére a jövő héttől összesen 58 milliárd forint értékben nyílik pályázható forrás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 58 milliárd forint értékben ír ki  öt pályázatot abból a kilencből, amellyel  2014-2020-as uniós költségvetési ciklus első 120 milliárd forintos kerete megindul - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A miniszter szavaiból kiderült, hogy az NGM átszabta a kkv-szektornak megnyíló pályázati keretet: 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre a technológiai korszerűsítésre, a külpiaci megjelenést támogató pályázatok kerete pedig 1,5 milliárd lesz. Korábban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt közölte, hogy 5-5 milliárd forint lesz a két keret.

A kormány döntése alapján a pályázatok már az uniós jóváhagyás előtt megjelennek a központi költségvetés kockázatára; elsősorban olyan kiírásokról van szó, amelyeket 99 százalékos valószínűséggel jóváhagy majd az Európai Bizottság - hangsúlyozta a miniszter. Varga Mihály kiemelte, hogy a szaktárcáknak október hatodikára kell elkészülnie a kiírásokkal és a háttéranyagokkal, így már hétfőtől megjelenhetnek az első kiírások. (A pályázatokat úgy várják már a kkv-k, mint a gyerek a karácsonyt.) A kkv-kat érintő kiírások  - mint azt a Piac&Profit megtudta, - várhatóan csak a konvergencia régiókból lesznek elérhetőek!

A jövő héten induló pályázatok
Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására (4 milliárdos keretösszeggel)
KKV technológiai fejlesztés, kapacitásbővítés és kapcsolódó infrastrukturális beruházások (8,5 milliárd forintos keretösszeggel)
Ifjúsági garancia program első lépcső (40 milliárd forintos keretösszeggel)
Új piachoz jutás, külpiaci terjeszkedés támogatása (1,5 milliárd forintos keretösszeggel)
Munka-magánélet összehangolására (4 milliárd forintos keretösszeggel)
Harminc nap áll majd rendelkezésre a kiírástól a benyújtási határidőig, így elegendő ideje lesz a pályázóknak elkészítenie a pályázati anyagokat. Nem kizárható, hogy ebben az évben már el is indulnak a kifizetések. A kkv-k számára a következő ciklusban 467 milliárd forint áll majd rendelkezésre, míg a foglalkoztatás növelésének ösztönzésére 600 milliárd forint. Munkahelyteremtő pályázatok

A 2014-2020-as pályázati időszakban nagy hangsúlyt kap a foglalkoztatás arányának növelése. Az NGM három operatívprogram irányítását kapta meg: GINOP 2600 milliárd forint, TOP 1200 milliárd forint, VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Program) 260 milliárdos keretösszeggel.  A jelenlegi pályázatok a GINOP keretéből valósulnak meg. „A kiírás különleges körültekintést igényel, mivel az operatív programok egyeztetése még zajlik, így ezeket a pályázatokat a kormány jelenleg a költségvetés terhére írja ki” – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

A cégek fele bízik az uniós pénzben
Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.
Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása 4 milliárd forintos vissza nem térítendő keretösszeggel kerül kiírásra, 90 százalékos támogatási intenzitással. A keretből 18-24 éves fiatalok vállalkozóvá válását támogatják: részben közvetetten képzés keretében. Itt azok a szervezetek pályázhatnak, akik a vállalkozóvá váló fiatalok képzését vállalják. A program második fázisában üzleti tervek elkészítését támogatják majd, ennek kiírására később kerül sor, a támogatási intenzitás várhatóan 100 százalékos lesz.

Munka-magánélet összehangolása: 4 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, 100 százalékos támogatási intenzitással, pályázatonként 1-14 millió forint támogatás elérhető. A program célja, hogy segítse a kisgyermekes szülők és más speciális csoportok munkaerőpiaci visszatérésének segítése. Itt a rugalmas munkaidő, az atipikus foglalkoztatási formák bevezetését támogatják.

Ifjúsági garancia program: 40 milliárd forintos keretösszeggel indul, a program fiatalok munkanélküliségének csökkentésére szolgál. A 15-24 év közötti, végzettséggel nem rendelkező, nem tanuló, munkanélküli fiatalok ezzel hat illetve négy hónapon keresztül kaphatnak segítséget a foglalkoztatási szolgálaton keresztül. A foglalkoztatási központok ebből am keretből képzéseket, illetve a fiatalok elhelyezkedését támogathatják. A kormány reményei szerint az első körben mintegy 40 ezer fiatal juthat képzéshez, illetve munkahelyhez.

Pályázati pénz vagy kockázati tőke?
A vissza nem térítendő támogatás jó dolog, de egy-egy pályázat elnyeréséhez jelentős önrészt kell garantálni. Ezzel szemben a kockázati tőke a vállalat növekedését segíti elő, de ezt bizony vissza is kell fizetni. Az, hogy egy cég mennyire tudja kihasználni a pályázati forrásokat, erősen függ a tőkefelszívó képességétől is.
KKV pályázatok

"Az unió egyik legfontosabb kitűzése, hogy 2020-ra a gdp 20 százalékát az ipari termelés adja. Magyarország már eléri ezt az arányt, 22-23 százalék. Ráadásul a termelés nálunk bővül a leggyorsabban – és óriási munkahelyteremtési potenciállal rendelkezik, ezt ki kell használnunk" – mondta Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. Erre a célra két pályázat kerül kiírásra: az egyik a kkv-k ipari kapacitásának bővítését szolgálja, a másik az így megtermelt termékek külpiacra jutását.

Beruházási támogatás kapacitásbővításre és kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésre: 8,5 milliárd forintos keretösszeggel, 10-100 millió forint pályázható értékkel, 50 százalékos támogatási intenzitással indul, mintegy 200 pályázó kaphat vissza nem térítendő támogatást új gyártókapacitás, illetve kapcsolódó infrastrukturális beruházásra. Csak a feldolgozóiparban működő, legalább egy éve 10 főt foglalkoztató kkv-k pályázhatnak majd, amelyeknek és árbevételük legalább fele az pályázatra benyújtott beruházással érintett szegmensből érkezik.

A támogatást kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra, üzemcsarnok építésre, bővítésre stb. is igénybe lehet venni, ám itt a pályázat elkészítésénél ügyelni kell arra, hogy  megjelenik a fenntarthatóság szempontja: az új épület tetőszerkezetét napelem elhelyezésére alkalmassá kell tenni, az épület energiaigényét legalább 50 százalékban megújuló energiából kell fedezni. (Nem az ipari folyamatok energiaigényét.)

Külpiaci terjeszkedés támogatása: 1,5 milliárdos keretösszeggel indul azoknak a vállalkozásoknak, amelyek magas feldolgozottságú, végfogyasztásra szánt termékeket állítanak elő. Várhatóan 3-8 millió forintos pályázati támogatások lesznek elérhetőek, 70 százalékos intenzitással. A cégeknek komoly feltételeknek kell megfelelnie: piackutatást kell végezni, idegen nyelvű honlapot kell készíteni, stb. Kiállítási tevékenységre, többször használatos marketingeszközök készítésére vehető  igénybe a támogatás.

Hamarosan érkezik: pályázat energetikai beruházásokra kkv-knak
Mint azt Glattfelder Béla államtitkár lapunk kérdésére elmondta: ebben az uniós ciklusban összesen mintegy 66 milliárd forintot különítenek el a kkv-k energiaracionalizálási beruházásaira. A tervek szerint mind energiahatékonysági beruházásokra – épületgépészeti, szigetelési beruházásokra, nyílászárócserére, mind megújuló energiaforrások beépítésére lehet majd pályázni. Az államtitkár szerint azonban még nem eldöntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium végzi a kiírást, ezért a további részletek csak később derülnek ki.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo