Piros betűs ünnep lehet a Fekete Péntek

Idén minden eddiginél nagyobb lehet a forgalom a Black Friday, azaz a Fekete Péntek napján. A vásárlók tizede tudatosan készül az eseményre, a kereskedők pedig egyre nagyobb számban csatlakoznak a kezdeményezéshez. Ugyanakkor ilyenkor megszaporodnak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos panaszok.

A „Black Friday” (magyarul fekete péntek) kifejezés Philadelphiából ered, a hálaadást követő péntek elnevezése, és az 1960-as évektől a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét hivatott jelezni. Magyarországon egy műszaki nagyáruház vezette be elsőként 2013-ban, de rákaptak azóta a kiskereskedők is, akik ilyenkor átlagon felüli árkedvezményekkel kecsegtetik a vásárlókat. Az utóbbi évek tendenciája, hogy egyre több áruházlánc és online bolt csatlakozik a programhoz. Hazánkban a 18– 69 éves lakosság 31 százaléka vásárol már a Black Friday-en, és egytizedük készül tudatosan erre az alkalomra a Cofidis országos felmérésének eredményei szerint. Talán azért is lehet így, mert a kutatás szerint – legalábbis a karácsonyi ajándékok esetében – szeretünk előre gondolkodni: a magyarok négyötöde tervezi meglepni a szeretteit, többségük (59%) pedig már november előtt elkezdett vásárolni, míg a beszerzését pusztán harmaduk időzíti a Black Friday-re.

Kép: Daily Mail

„Egyre több üzlet csatlakozik ugyan Magyarországon is a Fekete Péntekhez, a részt vevő hazai boltokról azonban nincs országos összesítés, a statisztikában pedig eddig nem látszott nagy kiugrás a kiskereskedelmi forgalomban” – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György szerint a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi adataiban nem látszott nagy kiugrás, a Black Friday-nek nincs akkora súlya a teljes kereskedelmen belül, hogy az a statisztikai adatokban érzékelhető legyen. „A Fekete Péntek Magyarországon is egyre elterjedtebb, növeli a kereskedelmi forgalmat, de csak a boltok kisebb része hirdet akciókat, a részvétel az online üzletek körében gyakoribb – mondta. – A növekvő hazai vásárlóerő és az élesebb piaci verseny miatt érdemes felhívni magukra a figyelmet a kereskedőknek, a november végi kedvezményekkel megnyújtják a karácsonyi vásárlási szezont” – fogalmazott Vámos György.

Óriásit szakíthatnak a kereskedők

Akik viszont belevágnak, azok számára a korábbi évek tapasztalatai alapján idén is jelentős forgalomnövekedést hoz a hazai webboltoknál az idén november 25-ére eső Black Friday. A CIB Bank várakozásai szerint az online értékesítés egyre nagyobb térnyerésével idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon, miközben folytatódhat a teljes kiskereskedelmi szektor bővülése is. Az online kiskereskedelem szerepének erősödését jól mutatja, hogy egyetlen nap alatt több milliárd forintos forgalmat generáltak tavaly a hazai webboltok akciós ajánlataiknak köszönhetően.  (Ötvenezer vásárló egy óra alatt, egymást taposó vevők a boltokban – ilyen volt tavaly a hazai Fekete Péntek.)

 

Kereskedőknek! Három napig kötelező a csere
A Kúria megerősítette a fogyasztóvédelmi hatóság korábbi jogalkalmazási gyakorlatát a tartós használatra rendelt, kötelező jótállás alá eső termékek esetében, a 3 munkanapon belüli cserekötelezettség ügyében.
Mire kell ügyelni a vásárlásnál?

A korábbi években számos panaszt tettek a fogyasztók, többek között amiatt, hogy a kereskedők nem jól mérték fel az árukészlet iránt várható érdeklődést, így több esetben nem, vagy csak jelentős késéssel tudtak eleget tenni a vásárlási feltételeknek. „A vitás helyzetek elkerülése miatt azt tanácsoljuk, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a Black Friday napján lebonyolított vásárlásokra” – írta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely a következő tanácsokat adja a vásárlóknak:

  • Amennyiben megtaláltuk azt a webáruházat, ahol vásárolni szeretnénk, akkor számítanunk kell arra is, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt nem biztos, hogy ténylegesen meg tudjuk venni a terméket. Ha azonban a megrendelést követően elfogadó nyilatkozatot kapunk arra vonatkozóan, hogy a kereskedő elfogadta a rendelést, akkor sikeres volt a rendelésünk. Nem szabad azonban ezt összetéveszteni a visszaigazoló e-mail üzenettel, amely kizárólag arra szolgál, hogy automatikus jelzést adjon arról, hogy az előrendelésünk beérkezett a vállalkozáshoz.
  • A sikeres tranzakciót követően azonban mégis előfordulhat az, hogy a termékértékesítést megtagadja a kereskedő /például azért, mert időközben elfogyott az áru/, ekkor azonban köteles az átutalt teljes összeget haladéktalanul visszafizetni.
  • Lényeges tudni, hogy ha szeretnénk elállási szándékunkkal élni, azt magánszemélyként, internetes vásárlás esetén a termék kézhezvételétől számított 14 naptári napon belül tehetjük meg magyarországi és más EU-s tagállami webáruházakkal szemben.
  • Bárhol is vásároljuk meg a kiválasztott árut, a kétéves szavatossági időszak biztosított rá, illetve jótállásos termék esetén, az egy év kötelező jótállás. Ehhez azonban fontos megőrizni a blokkot vagy a számlát, hogy a későbbiekben minőségi kifogásainkat eredményesen érvényhez juttathassuk.
  • Így hozzuk ki a legtöbbet a Black Friday-ből
    Amerikában az egyik legkedveltebb vásárlási nap a Black Friday, és úgy tűnik, egyre inkább Magyarországon is az. Ám a várható tumultusban jó, ha felkészültek vagyunk: fogadja meg alábbi tanácsainkat, hogy igazán jól járjon a Fekete Pénteken.
    Rendkívül fontos, hogy a jótállási jegyet kitöltsék a jótállásos termékeknél a későbbi jogérvényesítés érdekében. Abban az esetben, ha a jótállási jegyet szabálytalanul vagy egyáltalán nem adnák át a fogyasztónak, joghátrány a vevőt nem érheti.
  • Valószínűtlenül alacsony áraknál számolnunk kell azzal, hogy téves a fogyasztói ár, így vélhetően nem fogjuk azon az áron megkapni a kiszemelt terméket. Egy árucikk esetében két árcímke feltüntetése jogszabályellenes, ha ilyennel találkozunk, a kereskedő köteles az alacsonyabb árat felszámítani. Ha probléma adódik, és nem tudnak megoldást találni rá, akkor érdemes panaszát a vásárlók könyvébe bejegyezni, amelyre 30 napon belül kötelesek válaszolni. Ennek elmaradása esetében a vásárlónak az illetékes kormányhivatalhoz van lehetősége fordulni.
  • Külföldi székhelyű webáruházból történő vásárlás előtt tájékozódjunk, hogy a termékhez rendelkezésre áll-e magyar nyelvű használati útmutató, van-e magyar nyelvű menü, például az okostelefonon. Legyünk tisztában azzal, hogy külföldről vett termék esetében a gyártó magyarországi szervizei – ha nincs gyártó garancia – rendszerint nem vállalják a javítást, hanem azt ki kell fizetnünk.
  • Külföldi rendelésnél számolnunk kell azzal is, hogy elállási jogunk gyakorlása vagy minőségi kifogásunk esetén a terméket ki kell küldenünk a külföldi eladó részére, amelynek nagy költsége lehet, és ezt nekünk kell megelőlegeznünk, illetve megfizetnünk. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy EU-n kívüli webáruházból történő vásárlásoknál a kedvező ár mellett bizonyos értékhatár felett már áfát és vámot is fizetnünk kell.
Az igazi karácsonyi hangulat mindent visz
Hiába az ünnepi légkör, vannak dolgok, amiktől a magyarok kétharmada (68%) kifejezetten tart karácsony táján. Elsődlegesen a forgatagtól, a tömegtől, a közlekedési dugóktól félünk (20%). Ezt követik a karácsonyi teendőktől (16%), az ajándékok beszerzésétől és a túlevéstől való félelmeink (15-15%). A családi konfliktusok, veszekedések 14 százalékunkat nyugtalanítják, s minden tizedik magyar azon aggódik, hogy az ünnepek alatt nem tudja majd kipihenni magát. A karácsony megélése lelki síkon az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők körében okoz törést, az átlagos 7 százalékhoz képest körükben 21 százalék, aki nyűgnek és terhesnek érzi ilyenkor az ünnepeket. A felnőtt lakosság 86 százaléka szerint karácsonykor nem az összeg és nem a fáradság számít. Tehát nem az ajándék értéke a fontos, sokkal inkább az, hogy mekkora örömet szerzünk vele szeretteinknek. Ezt mutatja, hogy sokan már jó előre figyelik, minek örülnének azok, akiket meg szeretnének lepni (68%). Készüljünk az ünnepre előre tervezéssel, találjuk ki az ajándékbeszerző körútjainkat és azok költségvetését, így az idei karácsonykor csak az egymásra hangolódásé lesz a főszerep.
 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo