Vége lesz a “balatoni” hekknek

2013. szeptember 10. kedd - 20:42 / piacesprofit.hu
  •    

A Magyarországon haltermelésből származó évi 20 ezer tonnányi hal mennyiségének fokozatosan 30 ezer tonnára növelése a feladat, amihez várhatóan az EU támogatásával is számolni lehet.

Jó lehetőségek a magyar haltenyésztők előtt – Kép: Pixabay

Bardócz Tamás a vidékfejlesztési tárca erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője szerint az EU a 2014-2020 közötti időszakban nagy súlyt helyez az unión belüli édesvízi halászat, haltermelés fellendítésére, ugyanis a piac igényeivel a közösségen belüli haltermelés nem tud lépést tartani. Az uniós átlagpolgár fejenként évi 23 kilogramm halat fogyaszt el, ennek a mennyiségnek a felét Norvégiából, Dél-Amerikából, Ázsiából fedezik. Ezen aránytalanságon szeretne az unió változtatni. Magyarország a régi tradíciók nyomán jelenleg is a legnagyobb édesvízi haltermelők közé tartozik, a tógazdasági halászatban csupán a lengyelek és a csehek előzik meg – mondta a szakember.

Az uniós források felhasználásával juthat pénz az intenzívebb haltermelésre, ami zárt medencében vízforgatással, tudományosan megtervezett etetéssel egyszerre nagyobb mennyiségű hal nevelését jelenti. Ugyanakkor a hagyományos halastavaknál a költséges iszapkotrás, tófelújítás és a gépesítés támogatásával, az átgondoltabb takarmányozással, a lehalászás gépesítésével, új technológiák alkalmazásával jobb minőségű, nagyobb gasztronómiai értékű ponty kerülhet a hálóba, márpedig ez a fajta hal adja a hazai tavakból kifogott hal nagyobb hányadát.

Amíg Magyarország édesvízi halászatban, haltermelésben az európai élmezőnybe tartozik, addig a fogyasztás alig éri el az évi fejenkénti négy kilót. Az igények feltámasztására a halgazdaságok a választék bővítésére törekednek. Így a ponty mellett egyre újabb fajok jelennek meg. Például a Hajdú-Bihar megyei Tukán afrikai törpeharcsa előállítására rendezkedtek be. Növekszik a pisztráng és a tokhalak hazai előállítása is, Jászkiséren pedig a geotermikus víz, a hulladék hő kihasználására az ínyenceknek való trópusi halfaj, a barramundi tenyésztésére álltak rá. A Biharugra környékén meglévő, de sokáig elhanyagolt tórendszer helyrehozásával egy új halprogram is beindulhat. A terv szerint itt egy feldolgozó üzem épül, ahol a közétkeztetésben is felhasználható, szálkamentes haltermékeket állítanak elő – mondta a főosztályvezető.

Ahol tényleg hasznosulnak a pályázati pénzek
Kevés olyan ágazat van a kereslet visszaesésével és finanszírozási gondokkal küzdő magyar gazdaságban, amely valószínűleg száz százalékban kihasználja a részére megnyitott uniós forrásokat. Az egyik az édesvízi haltenyésztés. Az ágazat az exportpiacokon és a hazai fogyasztásban egyaránt piacbővülésre számíthat az elkövetkező években.

A haltermelés mellett a szakember szerint nagy jelentősége van a természetes vizeken folyó halgazdálkodásnak is. A halászok és horgászok évente mintegy 6-7 ezer tonna halat fognak ki folyóinkból, tavainkból. Szeptember 1-jén életbe lépett a halgazdálkodást szabályozó új törvény, amelynek egyik fontos célja az orvhalászat visszaszorítása. Ebben sokat segít az is, hogy az új Btk. bűncselekménynek minősíti az orvhalászatot, ami segíthet rendet teremteni a nemzeti kincsként számon tartott balatoni, tiszai, dunai élővilág megóvásában – húzta alá a szakember.

Kiemelt figyelmet érdemel szerinte a Balaton, amelynek vize a part menti csatornahálózat kiépítésének jóvoltából, a fürdőzők örömére jelentősen javult. A tiszta víz azonban kevésbé kedvez a halaknak, megcsappant a halállomány, aminek ellensúlyozására jelentősen korlátozták a Balatoni Halászati Zrt. tevékenységét, vagyis kevesebb halat foghatnak ki a tóból. A halhiány következtében állt elő az a sajátos helyzet, hogy a part menti halsütödékben jobbára tengeri halat árulnak, a rabsicoknak pedig sokmilliós üzlet a szervezett formában, feketén kifogott, az éttermeknek eladott értékes fogas, süllő és más balatoni hal – hangsúlyozta Bardócz Tamás.

A szigorú új jogszabály azonban gátat vethet e káros gyakorlatnak, mert akár két év börtönt is kaphat a zavarosban halászó bűnöző. Az éttermeknek pedig fogási tanúsítvánnyal kell igazolniuk, honnan származik a feltálalt hal. Az állami halászati társaság viszont ellenőrzött módon, a tó élővilága ökológiai egyensúlyának megőrzésével, a horgászokkal összhangban tevékenykedhet. Mindezek eredményeként várhatóan már akár a jövő évi szezonban a tengeri halak mellett több balatoni keszeg és más „magyar tengeri” hal sül majd a halárusok, éttermi konyhák serpenyőjében – fejezte ki reményeit Bardócz Tamás.

A kis halászok pártjára áll az EU
Nagy előrelépést jelent, hogy az uniós tagországok idén megszavazták az uniós vizek és tengerek halállományának védelméről szóló szigorításokat. Nem hatott a nagy halászati cégek lobbiereje. Az EU halállományának 75 százalékát túlhalásszák. Az EU célkitűzése az, hogy 2020-ra regenerálódjon az unió halállománya. Az Európai Parlament előzetesen februárban, a tagállamok illetékes miniszterei pedig május végén fogadták el a fenntartható halászatot szavatoló alapelveket, melyek lehetővé teszik a veszélyeztetett fajok túlhalászatának beszüntetését.