Magyarok veszik az ígéretes magyar cégeket

2015. április 06. hétfő - 16:00 / piacesprofit.hu
  •    

Kétszámjegyű növekedés következett be tavaly az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piacán Magyarországon, a tranzakciók száma 12 százalékkal, a piac becsült mérete pedig 18 százalékkal nőtt 2013-hoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai már hagyományosan, ismét az IT és a technológiai vállalatok voltak.

Kép: Pixabay

Az elmúlt öt év második legjobb eredményét érte el 2014-ben a magyarországi M&A piac a lezárt tranzakciók számát tekintve. A tavaly idehaza megvalósult 102 ügylet 12 százalékkal több az egy évvel korábbi értéknél. A régióban összesen 1304 tranzakciót hoztak tavaly nyilvánosságra, melyek becsült összértéke megközelíti a 38,5 milliárd dollárt. A tranzakciószám alapján Törökország (305), Lengyelország (245) és Csehország (221) áll az élen, míg Magyarország a 102 tranzakcióval az ötödik a listán – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.

A nyilvánosságra hozott adatokból megbecsülhetően a hazai M&A piac értéke 1,5 milliárd dollárt tett ki tavaly, ami 2013-hoz képest 18 százalékos növekedést jelent, illetve háromszoros bővülést a 2012-es félmilliárd dollárhoz képest.

A magyarországi tranzakciós piacot a belföldi ügyletek uralták, a tranzakciók 61 százalékában a célvállalat és a vevő is magyar társaság volt. A külföldi vevők között az Egyesült Államok befektetői állnak az élen 8 üzlettel, amit Nagy-Britannia és Németország befektetői követnek 4, illetve 3 tranzakcióval. A Magyarországról külföldre irányuló felvásárlások között meghatározó volt a MOL régiós aktivitása.

„A 2014-es M&A-piaci élénkülés a pénzügyi befektetők nagyobb aktivitásának is köszönhető, Magyarországon régiós összehasonlításban kiemelkedő volt az ő arányuk az ügyleteknél. A legfontosabb befektetői fókusz, összhangban a magyar vállalatok innovációs képességéről és szaktudásáról kialakult képpel, a hazai IT és technológiai szektorra irányul” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

Ott a pénz, de nincs kinek adni
Idén, méghozzá az első félévben érdemes lépnie azoknak a cégeknek, amelyek kockázati tőkével fejlesztenék tovább vállalkozásukat – figyelmeztettek a szakértők a Piac&Profit által szervezett konferencián. Jelentős forrás érhető el még ugyanis az idén a Jeremie és a Magvető alapokból.

legtöbb tranzakciót vonzó IT és technológiai szektor adta az összes ügylet harmadát, ezt követte a média és telekommunikáció, illetve az energetika-bányászat 11-11 százalékos részaránnyal.

Az IT és technológia területén 34 tranzakció zárult tavaly, ami jóval meghaladta a megelőző évben kötött 18 ügyletet. A szektor nagyobb tranzakciói között szerepel a magyar IND Group felvásárlása az angol Msys Digital Channels által, illetve a Spectrum VC és Accel Partners befektetése a prezi.com-ba. A legnépszerűbb befektetések közé a felhő alapú számítástechnikai-, az adatvédelemi- és a pénzügyi IT szoftverek, valamint a biotechnikai cégek tartoztak. A tranzakciók száma alapján az IT szektort a belföldi tranzakciók dominálták (62%).

A telekommunikáció és média szektorban 12 tranzakciót zártak le 2014-ben. A nagyobb tranzakciók között szerepel a Central Fund által felvásárolt Sanoma Média, a Ringier és Axel Springer portfolióelemek VCP-hez kerülése, a Hasznaltauto.hu fennmaradó 50 százalékának Schibsted Classified Media általi megvétele, illetve a Profession.hu eladása a Ringier-Axel Springer AG-nek.

Az energetika és bányászat területéről 11 tranzakciót hoztak nyilvánosságra: többek közt a MOL csehországi, szlovákiai és romániai benzinkúthálózat-vásárlásait az Eni-től és a Lukoiltól, valamint a Dunamenti Erőmű és a GDF magyar energiakereskedő üzletágának MET általi megvásárlását.