John eladta, Iván megveszi – külföldiek a magyar ingatlanpiacon

2013. április 28. vasárnap - 16:19 / piacesprofit.hu
  •    

A válság előtt sok, főként nyugat-európai vásároló jelent meg a magyar ingatlanpiacon, akik azonban a krízis alatt, azt követően igyekeztek menteni befektetéseiket. Az árak azóta több hullámban estek, mostanra elérték azt a szintet, amely már ismét felkeltette a külföldiek érdeklődését, de a vevők mások...

Néhány napja a külföldiek ingatlanszerzését engedélyező hatóságok adatszolgáltatásából arra derült fény, hogy 2010-ben 998, 2011-ben pedig 1069 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1019, illetve 1120 külföldi állampolgár. Arról azonban nincs statisztika, hogy mennyi adta el, pedig ez adna teljes képet.

Profitáltunk a külföldiek távozásából

A válság előtt, főleg 2004–2006 környékén jelentős számban vásároltak ingatlant nyugat-európaiak, köztük szép számban például az írek hazánkban – mondja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Egy jó befektetésnek tűnő VII. kerületi, 80 m2-es polgári lakás ára abban az időben 21,5 millió Ft körül volt kapható, és ki is lehetett adni cégnek vagy irodának.

A válságot követően azonban a többség próbálta kimenekíteni vagyonát, ám a 2009-es drasztikus áresés következtében legtöbbjük 15–20%-os veszteséggel tehette mindezt. A fenti mintalakás ekkor 18,5 millió Ft-ot ért csak, és külföldi vevők hiányában magyar vásárlók kezébe került. A két ár közötti különbség az országban maradt, vagyis mondhatjuk, hogy hazánk profitált a külföldi vásárlókból (legalábbis reálértéken).

Tovább csökkentek a lakásárak
Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6061 db tranzakciójával. A tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám így 94 302 lett – áll a Duna House ingatlanközvetítő elemzésében.

Ismét érdemes vásárolni

2009-től napjainkig már mérsékeltebb áresés volt megfigyelhető, így a VII. kerületi lakásunk valahol 18 millió Ft környékén lehet – számol a Duna House elemzője. Ezen a – befektetési szempontból kedvező – árszinten jelent meg egy újabb külföldi vásárlói hullám. Mint ahogy a közigazgatási tárca által publikált dokumentumból is kiderült 2012-ben a legnagyobb számban (445-en) orosz állampolgárok szereztek magyarországi ingatlant, őket követik a kínai (150) és az ukrán (128) állampolgárok.

Ezek az adatok valóban emelkedést mutatnak az előző évhez képest, ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel együtt nőtt volna a külföldiek által tulajdonolt ingatlanok száma. Ha ezt vesszük alapul, akkor szinte bizonyos, hogy a válságot követően a tulajdonlási szám drasztikusan csökkent, és bár az ingatlanszerzés lassú növekedést mutat, a külföldiek ingatlantulajdona messze nem éri el a válság előtti szinteket.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor