Előnyben a kkv-k

2012. január 05. csütörtök - 09:44 / PP/MTI
  •    

A kis- és közepes méretű vállalkozások (kkv) könnyebben férhessenek hozzá a közbeszerzési piachoz, egyebek mellett ezt a követelményt is tartalmazzák az új közbeszerzési irányelvek, amelyek az év végéig készülnek el, és a 2004-es szabályokat váltják fel, erről határozott még decemberben az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság és a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent információ szerint a mostani költségvetési nehézségek közepette a közbeszerzések hatékonysága minden tagállam számára fontos. A kkv-k – bár forgalom alapján a gazdaság 52 százalékát adják – csak a közbeszerzések értékének 31-38 százalékát szerzik meg. A Bizottság négy pontba foglalta az új irányelvekkel kapcsolatos követelményeket, ezek közül az első számú cél a szabályok és eljárások egyszerűsítése, rugalmasabbá tétele. Ennek keretében a tárgyalásos eljárás igénybevételét bővíteni kell, mivel így az ajánlatkérő a szükségleteinek jobban megfelelő árukat és szolgáltatásokat szerezhet be kedvezőbb áron. Ide tartozik még a közbeszerzések során alkalmazott elektronikus kommunikáció kiterjesztése.

Fotó: sxc
Fotó: sxc

 A második pont a már említett kkv-támogatás, amelynek egyik eszköze az adminisztráció csökkentése. A harmadik feltétel a közbeszerzések minőségének a javítása. Ide tartozik az, hogy az ár mellett vegyék figyelembe értékeléskor a termék egész élete alatti költségeket. Végül a reform része a korrupcióval szembeni fellépés, és a nemzeti felügyeleti hatóságok erősítése.

Októberi tervek

A program kidolgozása már korábban elkezdődött, az eredeti elképzelések szerint a szerződések odaítélésénél nem a legalacsonyabb ajánlott árnak kell meghatározónak lennie, hanem a gazdasági, szociális és környezeti szempontból legkedvezőbb pályázatot kellene kiválasztani. Az Európai Parlament különösen a kórházak, időseket ellátó intézmények, iskolák, óvodák esetében tartanák ezt fontosnak.

A képviselők szerint a kiválasztási kritériumrendszer bővítése és az alternatív pályázatok, variánsok befogadása lehetőséget nyújtana arra is, hogy a pályázók új megoldásokat javasolhassanak, ezzel is támogatva az innovációt, valamint az EU2020 stratégiában megfogalmazott célok elérését.

A parlament arra is felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a szállítási és szolgáltatási szerződések küszöbértékeit, és szükség esetén emelje fel azokat.