Pert nyertek a NAV ellen: sokan fellélegezhetnek

Sok hazai vállalkozás életét megkeserítő adózási anomália végére tehet pontot egy közelmúltban meghozott bírósági ítélet, amely kimondta: az év végi transzferár-korrekciók az év során lezajlott ügyletekhez kapcsolhatóak, ezért azokkal azonos áfakezelés alá esnek.

Eddig a zavarosban halászott a NAV - Kép: SXC

A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekben alkalmazott árak év végi korrekciójának vizsgálata évek óta a NAV ellenőrzéseinek célkeresztjében áll. A számviteli és adójogi szabályozás ugyanis ezen a területen meglehetősen hiányos, az ebből adódó bizonytalanság pedig már számos vállalatnak több százmillió forintjába került az elmúlt években – mutat rá összefoglalójában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Egy ilyen – év végi transzferár-korrekcióhoz kapcsolódó áfaügyben született – adóhatósági megállapítást vitt bíróság elé és nyert meg a közelmúltban egy hazai adózó. A kérdés azért is fontos, mert a hatóságok egyre szigorúbban ellenőrzik a transzferár-számításokat.)

„Az ítélet egyértelmű előrelépés a kapcsolt vállalkozások év végi elszámolásai körüli anomáliák és bizonytalanságok megszüntetésében. Erre szükség is volt, mert teljesíthetetlen adókötelezettségek teljesítése nem kérhető számon a vállalkozásokon” – nyilatkozta dr. Harcos Mihály, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.

Adózási alapelv, hogy a kapcsolt vállalkozásoknak egymás közötti ügyleteikben a szokásos piaci árat kell alkalmazniuk, de legalábbis az adóbevallásukat az alkalmazott ár és a szokásos piaci ár különbözetével korrigálniuk kell – olvasható a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójában.

„Ennek az a lényege, hogy a kapcsolt vállalkozások úgy fizessék meg az adót, mintha az egymás közötti ügyleteket is a szokásos piaci áron számolták volna el. Az év végi elszámolások problémája pedig onnan ered, hogy a legtöbb vállalkozás a szokásos piaci árat csak utólag, az éves jövedelmezőségi adatok alapján tudja meghatározni. Emiatt az év során alkalmazott árat minden évben utólag, év végén kell kiigazítani.” – magyarázta a szakember.

Az adószabályok lehetővé teszik ugyan, hogy a kiigazítást a vállalkozások csak az adóbevallásukban számolják el, a gyakorlat azt mutatja, hogy a vállalkozások egyszerűbbnek tartják a szokásos piaci árat ténylegesen is elszámolni egymás között. Harcos Mihály szerint ez azonban szükségessé teszi az év során teljesült ügyletek könyvelésének utólagos korrekcióját is, ami a gyakorlatban számtalan problémát vet fel.

Transzferár: vége a szép időknek!
Sokan még talán emlékeznek azokra az időkre, amikor az adóhatósági ellenőrzések kimerültek olyan célellenőrzésekben, amelyekben csak a transzferár-nyilvántartások meglétét vizsgálták. Nos, ezek az idők elmúltak.
Bár a számviteli törvény tavaly, és ez év elején is módosult annak érdekében, hogy a kapcsolt vállalkozások az egész évre vonatkozó árkorrekciót egyetlen számviteli bizonylattal elintézhessék (ami a számvitel és a társasági adó szempontjából kielégítően tudja kezelni az év végi elszámolások kérdését), az év végi árkorrekciók helyes áfa-kezelése továbbra is vitás. Létezik ugyan olyan szakmai álláspont, miszerint a számviteli törvény módosítása után az év végi elszámolások már nem tartoznak az áfa hatálya alá, erre azonban nem lehet várat építeni, mert az áfatörvény maga mondja ki, hogy az utólagos árkorrekciók esetében az eredetileg kiállított számlákat is korrigálni kell.

Harcos Mihály rámutatott: az elbukott perben a NAV is arra hivatkozott, hogy utólagos árkorrekció esetében a korábban kibocsátott számlákat is korrigálni kellett volna. Ez az érvelés azonban önmagában nem győzte meg a bíróságot, arról, hogy a NAV-megállapítás helytálló.

„A bíróság azt vizsgálta, hogy a cég milyen ügyleteket teljesített, és azokért milyen ellenértéket kapott. A bíróság tehát az ügy valódi tartalmától tette függővé a döntését, nem pedig attól, hogy az év végi korrekciót hogyan számlázta” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Hozzátette: azt ugyan a bíróság nem mondta ki, hogy ezeknél az elszámolásoknál a korrekcióval érintett számlák utólagos módosítását nem kell elvégezni, de az egyértelmű a döntésből, hogy pusztán egy effajta adminisztrációs hiányosság miatt nem lehet az elszámolást annak valós gazdasági jellegétől eltérően minősíteni.

A bírósági ítélet alapját képező ügyben a hazai vállalat termékeket gyártott és értékesített osztrák anyavállalatának. A kész termékeket kiszállították Ausztriába, ezért a cég az eladásokat – az uniós áfaszabályoknak megfelelően – áfamentesen számlázta. Az adott évben legyártandó termékmennyiséget és az eladási árat a felek év elején határozták meg és egyidejűleg rögzítették: ha az anyavállalat a tervezett mennyiségnél kevesebbet rendelne meg, úgy év végén az elmaradt árbevétel pótlására „kompenzációt” fizet a magyar termelőnek.

Így változtak a könyvelési szabályok!
A vállalatok számára új lehetőséget kínál a 2014 januárjától módosult számviteli törvény. E mellett az életbe lépő szigorító szabályozások átláthatóbbá teszik a cégek működését, és segítik a transzparenciát.
Így is lett, mert az anyavállalat az adott adóévben csak a tervezett mennyiség felét rendelte meg, a másik fele után pedig kompenzációt fizetett. A hazai cég a kompenzációt – az eredeti eladásokhoz hasonlóan – áfamentesen számlázta ki.

A NAV az év végén kiszámlázott kompenzációval kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a cég azután nem fizetett áfát Magyarországon. Álláspontja szerint ugyanis a cég valójában „eltűrte”, hogy az anyavállalat a megbeszéltnél kevesebb terméket vásárolt, ami az áfa szempontjából – az akkori szabályok szerint Magyarországon teljesülő – különálló szolgáltatásnak, nem pedig az értékesítések utólagos árkorrekciójának minősült. Erre hivatkozva pedig az adózónál áfa-hiányt állapított meg a NAV.

Az ügy ezután került bíróság elé, amely arra a döntésre jutott, hogy az elmaradt árbevétel címén kiszámlázott összeg valós tartalmában az év során alkalmazott árak utólagos módosítása volt – ami egyben azt is jelentette, hogy az anyavállalat a kompenzációval nem egy különálló szolgáltatásért fizetett, hanem az év során vásárolt termékekért. A bíróság tehát egyetértett az adózóval abban, hogy az év végi korrekció áfamentesen volt számlázható.

Harcos Mihály szerint egyedülálló helyzetet teremt a döntés abból a szempontból is, hogy a bíróság és a számviteli szabályozást a közelmúltban kétszer is kedvezően változató jogalkotó ezúttal láthatóan egy irányba halad.

„Míg a NAV a zavarosban halászik, a jogalkotó és a bíróság is láthatóan szeretne tiszta vizet önteni a pohárba. Ezzel együtt a kapcsolt vállalkozások közötti év végi árkorrekciók elszámolása továbbra sem lejátszott mérkőzés. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a jogalkotó és a bíróságok egy hullámhosszon vannak.” – állítja a szakember.

Transzferár: nem excelben kellene kattintgatni!
Kiszolgáltatottakká válhatnak a cégek, ha nem a legkorszerűbb módszereket alkalmazzák a transzferárazásban: a vállalatok több mint fele még mindig hagyományos táblázatkezelő szoftvert használ, több mint harmaduk pedig éves pénzügyi beszámolókra hagyatkozik a transzferár-elemzések elkészítésekor.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo