Pénztárgépek: nem lesz támogatás!

2014. május 16. péntek - 15:06 / piacesprofit.hu
  •    

A vállalkozásoknak megvolt a lehetősége, nem hosszabbítja meg a kormány a támogatás határidejét – közölte Varga Mihály a százezredik pénztárgép bekötésénél. A kasszacsere még hónapokig eltarthat, a kormány gyorsabb zárásban reménykedett.

Varga Mihály örül a százezredik kasszának – Kép: NGM

Bekötötték a százezredik kasszát is az adóhatósághoz, ezzel már csaknem a korábban becsült pénztárgépszám felét sikerül a rendszerbe foglalni – csaknem fél évvel az eredeti határidő után. „Senki nem kérdőjelezte meg azt a célt, hogy a feketegazdaság visszaszorítása érdekében ezekre a gépekre szüksége van az országnak, a kereskedelemnek, minden tisztességes vállalkozónak és adófizetőnek” – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, kiemelve, hogy csökkenhetnek az adók, ha a feketegazdaság aránya kisebb. Hozzátette ugyanakkor, hogy gyorsabb folyamatra számítottak, azt remélték, hogy az átállás a tavalyi év közepére vagy legkésőbb a végére befejeződik.

A tavalyi tervek szerint már az év elején le kellett volna zárulnia a kasszacserének, az adóhivatal tavaszi becslése pedig a nyár első hónapját jelölte meg a folyamat zárásaként. Ezek az időpontok azonban jelenleg túlontúl optimistának tűnnek. Mint korábban megírtuk, eddig több mint 90 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe, a NAV-tól azonban 238 ezer kasszakódot igényeltek a kereskedők. „Habár nyilván sok kódot technikai okokból kétszer rendeltek meg, úgy becsülöm, hogy nagyjából a felénél járhatunk a kasszacserének” – vélte a Piac & Profitnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, aki szerint azonban a kasszák „nagyjára” belátható időn belül sor kerül, a nyár folyamán valószínűleg lezárulhat az átállás nagy része.

A miniszter szerint nem hosszabbítják meg a pénztárgépek vásárlásához kapható 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére rendelkezésre álló határidőt, megvolt a lehetőség arra, hogy a kedvezményhez hozzájussanak a vállalkozások.Vámos György mintegy tízezresre becsülte azoknak a jogkövető kereskedőknek a számát, akik a fent említett okok miatt elestek az állami támogatástól.

 

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek