Pénzesőre számíthatnak a kisvállalkozások, ha eredményesek

Összesen 2 milliárd forintra pályázhatnak kkv-k és a pénzt megtarthatják, ha a kitűzött célokat megvalósítják.

Újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességét az állam.

A 2 milliárd forint keretösszegű kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások várhatóan 5 és 40 millió forint között igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztéshez.

Kép:Fotolia

A konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakban a beadáskori állapothoz képest. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás vissza fizetése alól - ismertette Rákossy Balázs államtitkár.

A tervek szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt, a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fordítanak majd a gazdálkodásukra jelentős hatással bíró projektek hatékony végrehajtására.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási forma az Európai Unióban egyedül Portugáliában érhető el.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo