Pénzeső és az új arany

Újra az élénkülés jeleit mutatja a magyar kockázati tőkepiac, és most még új, állami alapok is indulnak. Kérdés, hogy menyire hasznos az állami szerepvállalás… Mit tehetünk, ha lemerül a cégvezetőben az aksi, és miért lett a homok az ipar új aranya? Sok más mellett ezekre a kérdésekre is választ kap a Piac & Profit most megjelent szeptemberi számában!

Pénzeső a startupoknak

Magyarországon dübörög a kockázati tőke, igaz, erősen állami hátszéllel: az első negyedévben 39 vállalkozás kapott összesen 1,347 milliárd forintot. Eközben a 2010-es Jeremie-befektetésekből már megindultak a kiszállások, eddig biztató eredménnyel. De a független külső vevők nem tolonganak a magyar piacon.

Évek óta egymást tapossák a pénzügyi befektetők, akik gyors sikert és nagy hasznot remélnek feltörekvő cégek ötleteiből. Mellettük azonban megjelent egy újabb kör, a stratégiai befektetők csoportja. Ők olyan szolgáltatók, gyártó vállalkozások, amelyek a hagyományos működésükből kilépve – vagy azzal párhuzamosan – nyitnak a startupok felé.

„Nem kell mindig nagy durranás”

Bonyhádi Gábor és csapata elsőként hozta be Magyarországra a gerillamarketinget, és használt vírusvideókat vagy felhőalkalmazásokat a céges kommunikációban. Ennek ellenére a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja mégis inkább abban hisz, hogy nem a nagy durranások, hanem a folyamatos, jó munka hoz áttörést a céges kommunikációban.

Homok, az új arany

A levegő, a víz és a tápanyagdús termőföld után a homok a legértékesebb erőforrásunk. Szinte mindenhez felhasználjuk: betonhoz, üveghez, elektromos készülékek gyártásához. Többet fogyasztunk belőle, mint a kőolajból. Annyira természetesnek vesszük, hogy van, hogy elfelejtjük: ezt a természeti erőforrást (is) rohamos gyorsasággal éljük fel.

Amikor lemerül az aksi

Az elmúlt években kevés olyan látványos kiégést láttunk, mint Elon Musk burn out szindrómáját. A Tesla-vezér nagy bajban van nemcsak lelkileg, üzletileg is: a befektetők lecserélnék, a cég részvényei szabadesésbe kezdtek. Egy vállalat életében az egyik legveszélyesebb fejlemény, ha a vezető lemerül, mint az aksi.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo