Újabb pénz a hazai kkv-knak

2014. szeptember 17. szerda - 12:20 / piacesprofit.hu
  •    

Kétszáz millió euró összegű hitelkeret szerződést kötött az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Eximbank. A forrásnak jelen keret esetében is legalább hetven százalékos mértékben kell kkv-kat finanszíroznia.

Az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Eximbank közötti megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója és Tilman Seibert, az EIB közép-európai hitelezési igazgatója írta alá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a megállapodás kapcsán kiemelte: „Újabb 200 millió eurónyi európai forrás segíti a magyar export növekedését.” (Tavasszal húszmillió dolláros együttműködési alapot hozott létre az Eximbank a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézetével, az IFC-vel.)

Kép:PP archív

Az EIB a huszonnyolc uniós tagállam tulajdonában álló nemzetközi pénzügyi intézmény. Kedvező kamatfeltételek mellett olyan projekteket finanszíroz, melyek az Európai Unión belül, illetve a szomszédos vagy a fejlődő országokban jellemzően infrastrukturális, az energiaellátással kapcsolatos, valamint környezeti fejlesztésekre irányulnak.

Mit csinál az Eximbank?
A korábbi Eximbank és az Exportbiztosító összeolvadásából létrejött pénzintézet, az EXIM nem kereskedelmi alapon finanszíroz, vagy biztosít, az egyetlen kizárólagos célja a magyar cégek exportra segítése. „A mi sikerünk tehát nem a mi nyereségünk növelése, hanem az exportáló kkv-k sikere. Ezért a küldetésünk az, hogy olyan finanszírozási-biztosítási termékeket nyújtsunk a magyar exportőröknek, hogy ne induljanak hátrányból más országok exportőreivel szemben” – hangsúlyozta Nátrán Roland, az EXIM vezérigazgatója a Piac & Profit által rendezett konferencián. Kiemelte, hogy a magyar cégek érdekében finanszírozási termékeik már nem csak exportőröknek, hanem beszállítóknak is elérhetők. Itt talál részleteket.

Az Eximbank a forrásait a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiacokról vonja be. Ennek érdekében indította el kötvénykibocsátási programját, mindemellett hatékony együttműködésre törekszik a nemzetközi pénzügyi intézményekkel. A forrásbevonási stratégiával összhangban az EIB először 2013 decemberében százmillió euró összegű refinanszírozó hitelkeretet bocsátott az Eximbank rendelkezésre, az Európai Unió tagországaiban megvalósuló export ügyletek finanszírozása céljából. A tavaly megkötött hitelszerződés összege teljes mértékben lehívásra került, így 170 magyar vállalkozás kedvező finanszírozását tudta elősegíteni az Eximbank a hazai hitelintézeteken keresztül. A hitel különböző ágazatokban tevékenykedő vállalatok finanszírozását biztosította, a legjelentősebb mértékű a feldolgozóiparban, valamint a kereskedelmi szektorokban működő vállalatok száma volt. Az EIB-vel való sikeres együttműködés teremtette meg az alapjait az újabb, 200 millió EUR összegű hitelkeret előkészítésének. A forrásnak jelen keret esetében is legalább hetven százalékos mértékben kell kkv-kat finanszíroznia.

Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója az aláírás kapcsán hangsúlyozta: Az EIB-vel való együttműködés egyben a magyar kkv-k sikerét jelenti: egyrészt jelentős kamatmegtakarítást jelent a költségvetés számára, másrészt pedig olcsó finanszírozási forrás elérhetővé tételével tovább ösztönzi a hazai vállalkozások beszállítói és közvetlen exporttevékenységét.

Tilman Seibert, az EIB közép-európai hitelezési igazgatója kifejtette: „A hitel az Eximbank stratégiai céljainak elérésében segít, támogatja a regionális fejlesztést és a kkv-k termelékenységét. Hisszük, hogy a magyar kkv-k a növekedés mozgatórugói. Az innováció, az új munkahelyek teremtése és az EIB forrása pedig segíteni fogja a további kedvezményes, hosszútávú hitelekhez való hozzáférésüket.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor