Nem hozott megoldást az ukrán válságra az elnöki csúcs

2014. augusztus 27. szerda - 10:06 / piacesprofit.hu
  •    

Tegnap Putyin és Porosenko éjszakába nyúló találkozója sem hozott áttörő eredményt, ahogy az várható volt. A két elnök egyetértett abban, hogy az ukrajnai vérontást be kell fejezni, azonban az ehhez szükséges lépéseket mindketten a másiktól várják.

Kép: MTI

Az ukrán államfő szerint még az október 26-ra kiírt parlamenti választások előtt jóváhagyják az EU-val kötött társulási szerződést – ebben Moszkva nem olyan biztos. Továbbá a jelenlegi helyzet megoldását abban látják a kelet-ukrajnai határ ellenőrzésének szigorítása mellett, hogy lefegyverezik a szeparatistákat. Putyin szerint a konfliktus rendezését erővel nem lehet megoldani.

A német 10 éves hozamok tovább estek, s újabb mélypontot látunk 0,93 százalékos hozamnál. Ugyanakkor a DAX gyakorlatilag megérkezett a 9 600 pont környékén levő szinthez. Ez azt jelenti, hogy rövid hezitálás után átszaladt a 200 napos mozgóátlagon. Így a forgatókönyv változott. Vagy szalad tovább (kisebb valószínűség), vagy a 9 600 pont környékéről fordulhat az árfolyam, s ha jól viselkedik, akkor csak a 200 napos mozgóátlagot teszteli vissza, hogy aztán tovább emelkedjen (nagyobb valószínűség). A másik kis valószínűségű eset lenne, ha visszaesne a 200 napos mozgóátlag alá. Egy biztos, hogy az előre mutató P/E értékeltség a 10 éves átlag környékén tartózkodik, miközben a hosszú hozamok minden idők legalacsonyabb értékén állnak. Vagyis a DAX olcsónak tekinthető.

USA

Jó hangulatban telt a kereskedés a tengerentúli börzéken, az S&P500 a lélektanilag is fontos 2.000 pont felett is járt, bár zárásra kissé visszazuhant az árfolyam (Dow 0,18%, Nasdaq 0,3%, S&P500 0,1%). A 20 legnagyobb amerikai nagyvárosban 8,1%-os volt a lakásárak emelkedése az S&P Case-Shiller szerint, az adat kissé elmarad a várakozásoktól (8,3%). A tartós cikkek rendelésállománya 22,6%-kal ugrott meg júliusban, ami lényegesen meghaladja a 8%- os piaci várakozást. Főként a repülőgépek iránti erős keresletnek köszönhető a kiemelkedő adat.

A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe 2007 októbere óta nem látott csúcsra 92,4 pontra kapaszkodott augusztusban. Ez pedig lényegesen jobb az elemzők által várt 89 pontnál. Alacsony cukortartalmú üdítőt vezet be a mexikói piacra a Coca-Cola. A Coca-Cola Life nevű üdítőt már bemutatták Argentínában és Chilében, most pedig a közép-amerikai országban debütálhat az üdítő. Mexikó a Coca-Cola második legnagyobb piaca, ezért a részben sztíviával édesített ital bevezetése fontos lépés a társaság számára.

Európa

Megirigyelték az amerikai csúcsdöntéseket az európai indexek és nemes egyszerűséggel átmasíroztak a 200 napos mozgóátlagokon. A FTSE 100 index 0,70%-ot, a DAX index 0,82%-ot, míg a CAC 40 index 1,18%-ot tudott emelkedni tegnap.

Francois Hollande nem tétlenkedett, máris kinevezte az új kormány vezetőit. A várakozásoknak megfelelően Manuel Valls miniszterelnök és Michel Sapin pénzügyminiszter maradt a posztján, miközben a gazdasági miniszter posztján eddig tevékenykedő Arnaud Montebourg helyére Emmanuel Macron, a Rothschild család befektetési bankárja kerül.

Az euró zónás országok esetében egyre több helyen láthatunk negatív hozamot a rövid oldali kötvénylejáratokban. Immáron a finn, a holland, a belga, az osztrák és a német 2 éves kötvény is mínuszos hozammal forog. Ebből arra következtethetünk, hogy a piac kezdi beárazni az EKB következő lépését, ami az eszközvásárlási program elindítása lehet.

Olaj, arany

Továbbra sem tud emelkedni az arany árfolyama a dollár erősödése és a vártnál kedvezőbb makroadatoknak köszönhetően az amerikai fogyasztói bizalmi index tegnap 7 éves csúcsra futott.

A WTI háromnapos csúcsra jutott, az árfolyam egészen 94 dollárig erősödött. A WTI-ra elsősorban a ma megjelenő USA készletadat hathat. A piac 2,5 millió hordó nyersolaj készlet csökkenésre számítanak, ami így 360 millió hordóra csökkenhet. A geopolitikai feszültségek továbbra is a figyelem középpontjában vannak, bár egyelőre nem okoztak jelentős kínálatcsökkenést.

Devizák

Az EUR/USD keresztben az 1,3200-es szinteknek is búcsút inthetünk, hiszen tegnap az 1,3160-as szintet ostromolta a kurzus. Az európai lassulással kapcsolatos félelmek és geopolitikai nyomás következtében továbbra is a dollár számít menekülő eszköznek. Minimális megingást jelentett a további dollárerősödés az EUR/HUF kurzusában. A hazai fizetőeszköz az euróval szemben a 312,9-313,3-as sávan oldalazott.

Távol-Kelet

A Nikkei és a Hang Seng index is 0,1%-ot, a Shanghai index viszont némileg többet, 0,3%-ot emelkedett a mai kereskedésben. A kínai kormány 16 millió dollár értékben építene infrastruktúrát (töltőállomásokat) az elektromos autókhoz, támogatva az alternatív gépjárművek elterjedését. Szeptember harmadikán egynapos sztrájkot tartanak Koreában a pénzügyi szektor dolgozói. Az egynapos munkabeszüntetés célja a magasabb bérek kiharcolása és, hogy a bankok kisebb mértékű leépítéseket hajtsanak végre.

A Laser Technologyaz Apple beszállítójának árfolyama 5,1%-ot ugrott az új, az eddigieknél sokkal nagyobb iPad-ről szóló hírek hatására. Fontosabb makroadat ma nem jelent meg a Távol-Keleten.

Határidős piacok

A tengerentúli határidős piacok felfelé mutatnak, a nyugat-európai indexek azonban a negatív oldalon állnak.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”