Mihez kezdjenek a TBSZ-esek?

2015. november 09. hétfő - 17:06 / piacesprofit.hu
  •    

December 31-én lejárnak az első tartós befektetési számlák, aki nem figyel, most sokat veszíthet. Mutatjuk, mit kell tudni a lejáró tbsz-ekről és hogyan lehet megtartani az adókedvezményt.

sokat spórolhatnak meg a tbsz-esek

Kép: Pixabay

2010-től használjuk a hosszú távú megtakarításokat ösztönző tartós befektetési számlát. Idén azonban a gyűjtőévet és az ötéves tartási időszakot követően lejárnak ezek a számlák, függetlenül attól, hogy a rajta lévő megtakarításra éppen szükségünk van-e, avagy sem. A tbsz kétségtelenül megérte a befektetők részére, hiszen a kezdetben 20, majd időközben 16%-ra mérsékelt kamatadó, illetve a hozzácsapott 6% EHO megspórolható vele. Ebben az évben lejárnak az első, öt éves futamidejű Tartós Befektetési Számlák (TBSZ), így érdemes időben dönteni a folytatásról.

„Aki viszont most nem figyel, sokat veszíthet. Miért? Mert a számlák automatikusan megszűnnek, és átkerülnek normál értékpapírszámlára, ahol 2016. január 1. után keletkező hozamokra újra érvényes a kamatadó és az EHO, ami együttesen a hozam 22%-át jelenti” – hívta fel a figyelmet Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgató. A legfontosabb kérdés tehát: szükség van-e a tbsz-en lévő megtakarításra?

„Ahhoz, hogy lehetőségünk legyen továbbra is igénybe venni a kamatadó, illetve EHO-mentességet, még idén lépnünk kell! Ahhoz, hogy megmaradjon az adókedvezmény folytonossága, a most lejáró tbsz számla helyébe egy újat kell nyitni. Emellett további fontos előny, hogy ezzel a tbsz számlák első, úgynevezett gyűjtőévét megspóroljuk, és januártól már közvetlenül az ötéves megtakarítási ciklus kezdődik” – tanácsolja a szakember.

Ami nagyon jó a TBSZ-ben
A TBSZ legfőbb vonzerejét az elérhető adókedvezmények jelentik. A szabályozás pedig nem túlságosan bonyolult: ha az ügyfél a TBSZ számlára befizetett összeget legalább a számla megnyitásának évét követő 3. év végéig a számlán tartja és csak a nyitást követő negyedik, illetve ötödik évben kívánja kivenni, úgy a fizetendő adó mértéke 16 százalék kamatadó + 6 százalék EHO helyett 10 százalékra csökken. Ha pedig a pénzét a számla megnyitását követő ötödik év végéig nem terheli meg, úgy az ötödik év végén a számlán lévő összeg után kapott kamatra teljes adómentességet élvez. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ezt a befektetési formát választja, akkor a befektetett összeg gyarapodása mellett megtakarítható a kamatadó, a kamatjövedelem után fizetendő EHO, az árfolyamnyereség adója és az osztalékadó egyaránt.