Mennyi pénz kell valójában egy új vállalkozáshoz?

2014. március 24. hétfő - 13:30 / piacesprofit.hu
  •    

10-ből 7 vállalkozás bukik. Nem, nem csak nálunk - a világon mindenütt. Nálunk még ennél is rosszabb az arány. Az induló vállalkozások esetén a bukások egyik fő oka valójában egy számolási hiba a Piac&Profit szakértője szerint. Segítünk elkerülni!

Vállalkozni csodálatos. Vállalkozni rettenetes. És valamiért ebből a kettőből csak az egyikre koncentrálunk – pedig mindkettőre egyenlő arányban kellene. Miért érdemes előre megrettenni a töretlen optimizmus helyett? Mert akkor később már nincs mitől félnünk. Hogy nem beszélünk a levegőbe, azt több kutatás is igazolta: ha például vizsgahelyzet előtt a vizsgázóknak elmondják, hogy a félelem és  a vizsgadrukk természetes velejárói a helyzetnek, akkor a vizsgázók lényegesen jobban teljesítenek. Tehát most ijesztgetünk egy kicsit, angyali jóindulattal. Mert a bukás a vállalkozás természetes eleme. Világviszonylatban a vállalkozások közel 70%-a szűnik meg az indulástól számított 18 hónapon belül, azaz közel olyan arányban hullanak el, mint a vadon született oroszlánkölykök.

Összeszedjük egy sorozatban azokat a fő okokat, amik előrevetítik a botladozást vagy akár bukást, még mielőtt nekikezdene valaki a vállalkozásnak.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/kanate

Optimizmus azért kell
Bár jó racionálisan szemlélni például a pénzügyeket, a komoly vállalkozók valóban nem könnyen dobják be a törülközőt: a többséggel ellentétben sok-sok kudarc ellenére is inkább az eredményeikre büszkék. Hogy egy másik sporthasonlattal éljünk: bár minél többször rúgunk kapura, annál valószínűbb, hogy be is találunk, a legtöbbünk sajnos nem így van programozva. A vállalkozó típus azonban egyáltalán nem ilyen. Úgy tűnik, a hibázás a legkevésbé sem ingatja meg őket az optimizmusukban.

1. ok: számolási hiba

Gyakori tévhit, hogy a bukás első oka a tőkehiány. Valójában azonban tervezési hibáról van szó: sokan indulnak el úgy, hogy nincs megfelelő tőkéjük, és nem is számolnak utána, mennyi lenne a megfelelő. Azzal a tudattal indulnak ugyanis neki, hogy ha egyszer belekezdnek, akkor nem fognak bukni – és ez a gondolkodás vezet oda, hogy nem képesek finanszírozni a botladozás költségeit. Mert botladozás mindig lesz, és sajnos költségekkel is jár.

Hogyan kerüljük el?

A szükséges kezdőtőke az az összeg, ami a vállalkozás biztonságos elindításához ÉS nyereségesbe fordulásához szükséges. A szükséges időkeret iparágfüggő. Tehát nem elég azzal számolni, hogy mennyi pénz kell arra, hogy felállítsuk a céget, azt az is be kell kalkulálnunk, hogy mennyi tőke kell ahhoz, hogy túléljük a bevezetés időszakát. Vagyis azt kell kiszámolni, hogy mikor lesz stabilan több a bevétel, mint a kiadás – majd ezt a hónapban kifejezett számot meg kell szorozni kettővel – ökölszabály szerint körülbelül ennyire becsülik túl a lehetőségeiket a kezdő vállalkozók.(Az Apple-től sok mindent tanulhat egy vállalkozó, de többek között azt is, hogy tartalékra márpedig szükség van.)

Vegyük figyelembe az alternatív költségeket!
Ha valami újba szeretne kezdeni, tulajdonképp nem más, mint egy nagy kockázattal járó döntés. Érdekes módon, néha az is az, ha megmaradna az eredeti tevékenységi körénél. Nem befejezni egy versenyképtelen termék gyártását vagy nem kivonulni egy veszteséges piacról ugyanúgy emészti az anyagi és szellemi energiákat, mint előkészíteni egy új piacra való nyitást. Ennek ellenére sok cégvezető nem veszi figyelembe azt az alternatív költséget, amit egy vélhetően kevésbé jövedelmező üzlet hozott volna ha a jelenlegi helyett abba fekteti a pénzét. A szűkös lehetőségek miatt igenis teljesen helyénvaló a kérdés: “Mi másba fektethetném még az erőforrásokat, amelyeket az üzlet jelenleg felemészt?” Vannak még tippjeink, hogy hogy lehet elkerülni néhány nagy csapdát!

A számítás pénzügyi részét cash-flow alapon kell végezni, azaz azt kell figyelni, hogy a céges bankszámlára érkező és onnan kimenő összegek minden esetben pozitív egyenleget hagyjanak a hónap végére (pozitív cash-flow). Amíg a kiadások többet emésztenek fel, mint amennyi bevételünk van, addig tőkéből kell finanszírozni a hiányt, azaz ez ugyan a bankszámlán pozitív oldalon jelenik meg, valójában majd a negatív oldalhoz számoljuk, mert a saját zsebünkből egyszer ki kellett venni, hogy betegyük a cégbe, és vissza egyelőre nem nagyon jön. Akkor lehet megnyugodni, ha az addig befektetett összes tőke (- oldal) és az addig elért összes bevétel (+ oldal) eléri, sőt, meghaladja a nullát. És akkor lehet ünnepelni, ha ezután is felfelé halad a görbe, azaz a bevételek töretlenül meghaladják a kiadásokat.

A nagy csapda

Gyakran, nagyon gyakran nem sikerül a fenti mutatvány, azaz bukik a cég. A nagy csapda az, hogy a személyes cash-flownak ezután is pozitívban kell maradnia. Itt nyer értelmet az, hogy a befektetett tőke a negatív oldalon számolódik: a saját zsebünkből vettük ki. Azaz a kibővített képlet így néz ki:

Annyi kezdőtőkére van szükség, hogy

  •   tudjuk finanszírozni a cég első x hónapját és fenntartani a pozitív cash-flow-t ÉS
  •   bukás esetén legyen 3-6 hónapnyi biztos megélhetésünk, hogy új állást találhassunk, vagy új céget indíthassunk.

Menni fog? Akkor hajrá.
A sorozatot folytatjuk.

Hűvös Ágnes
business coach
Megoldás.Most

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek