Megviselték a forintot a görög események

2015. július 07. kedd - 10:15 / piacesprofit.hu
  •    

Az EKB ismét megkegyelmezett a görög bankoknak, változatlanul 89 milliárd eurón tartotta a sürgősségi likviditási program (ELA) keretét.

Bár a hóhér hálátlan szerepét nem vállalja fel az EKB, de már abszolút nem komfortos számára a helyzet, ezért mentve a menthetőt az eddigieknél magasabb diszkonttal fogad csak el bizonyos eszközöket fedezetként. A görög állami garanciával ellátott értékpapírokat állítólag csak 45%-os diszkont mellett fogadja el, így igyekezve csökkenteni potenciális veszteségét, bár ha nulla megtérülés lesz a kötvényeken, akkor úgyis mindegy. A szigorítás a görög bankoknak nem igazán fáj, hiszen a 89 milliárd limitet továbbra is ki tudják használni, a szinte csődös görög állampapírokkal meg úgysem lehet semmi mást kezdeni, mint az EKB-nál fedezetként felhasználni. Hiába az EKB nagylelkűsége, a görög bankok zárva tartását 2 nappal meghosszabbították.

Az EUR HUF árfolyamértéke 316-ig emelkedett. Ennél érezhetően gyengébb forintunk legutoljára a CHF elengedésekor volt év elején, de az csak nagyon rövid ideig tartott, ezt megelőzően pedig 2012 év elején járt ilyen magasan az árfolyam. A görög aggodalmak miatt amúgy is megugrott a volatilitás, a befektetők risk-off üzemmódba kapcsoltak és ezeket a turbulenciákat egy lecsökkent kamatkülönbözetnek kéne elnyelnie.

Kép:sxc

A WTI típusú kőolaj árfolyama 53 dollárig zuhant a tegnapi kereskedésben. Részben a kínai növekedési félelmek, részben a görög aggodalmak miatt, másrészt pedig az iráni atomprogram egyeztetései miatt. A friss információk szerint a fő szöveg kész, és már csak az 5. mellékletről zajlik az egyeztetés a mai bécsi találkozón. Az iráni olaj pedig alig várja, hogy megszülessen a megállapodás és elinduljon a globális piacok felé. Különböző becslések szerint akár 30-50 millió hordó olaj már tankerekben várja, hogy elindulhasson célja felé, masszív túlkínálatot okozva az olaj piacán.

A mai kereskedésben mérsékelt emelkedésre számítunk.

Nemzetközi hírek

USA
– Hullámvasútra kerültek a hét első kereskedési napján a tengerentúli börzék. A pánik elkerülte a piacokat, és az indexek mérsékelt eséssel fejezték be a kereskedést (Dow -0,26%, Nasdaq -0,34%, S&P500 -0,37%).
– Az ISM szolgáltatóipari index 56 pontra emelkedett júniusban, ami még így is elmarad a várt 56,4 ponttól.
– Közel 14%-os mínuszban zárt az AMD, miután a társaság arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a második negyedéves bevételek 8%-kal csökkenhetnek az előző negyedévhez képest, holott a korábbi prognózis 3%-os visszaesést tartalmazott. A bruttó fedezeti szint is 32% helyett csupán 28% lehet majd.
– A Starbucks 5-20 cent közötti összeggel emeli a legtöbb italának árát, miután a bérleti díjak és a fizetések egyre nagyobb költséget jelentenek a cégnek. Az áremelés ugyanakkor érdekes, hiszen az arabica kávé ára 42%-ot esett a tavalyi árfolyamcsúcshoz képest idén, azaz az alapanyagköltségen spórolt a cég.
– Az eBay (EBAYV US Equity) nyitó árfolyama 24 dollár volt, miközben a PayPal (PYPLV US Equity) 38 dolláron kezdte meg a kereskedést a tegnapi napon induló technikai időszakban, mely július 17-ig fog tartani. Ez alapján a PayPal piaci értéke 45 milliárd dollárt tesz ki.
Európa
– Angela Merkel szerint még mindig nyitva áll az ajtó a görögök előtt, azonban hiteles és konkrét reformjavaslatokkal kell előrukkolnia a helléneknek. A likviditási keret fenntartása is abba az irányba mutat, hogy az EKB bízik a megegyezésben, azonban az osztrák jegybank elnöke szerint, ha nem fizetik ki a július 20-án esedékes 3,5 milliárd eurós összeget a görögök, akkor elzárják a likviditási csapot. Az Eurócsoport mai ülésén további egyeztetésekre fog sor kerülni.
Olaj, arany
– A WTI típusú kőolaj árfolyama 57 dollárról 53 dollár alá zuhant egyetlen nap elforgása alatt. A kereslet Görögország és a kínai gazdaság miatt aggódik. A kínálati oldalt pedig elöntheti az iráni olaj, ahogy haladnak az atomtárgyalások, melyek eredményeként feloldhatják az olajexport tilalmát.
– Az arany árfolyamát legfőképpen az erős dollár határozza meg, és bár a tőkepiacokon kisebb pánik látható, a befektetők nem menekülnek aranyba. a nemesfém unciánkénti árfolyama 1168 dollárra esett.
Devizák
– Közel féléves mélypontra lökték a forintot az euró ellenében a vasárnapi görög népszavazást követően. Napközben azonban megnyugodtak a kedélyek, és a 318,1-es lokális csúcsról 315-ig korrigált vissza az EUR/HUF kurzusa, de a záráshoz közeledve újra gyengülni kezdett a forint.
– Az EUR/USD a tegnapi kereskedést 1,10-nél indította, ami komolyabb euró gyengülést jelent, de napközben sikerült az árfolyamnak emelkednie és 1,105-ig korrigált a kurzus. A reggeli kereskedésben azonban ismét lefelé indult az árfolyam, és folytatódhat a dollár erősödése az 1,10-es támaszig.
Távol-Kelet
– A Hang Seng 0,9%-ot, a Shanghai index 2,5%-ot csökkent, míg a Nikkei 1,5%-ot emelkedett.
– Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta az alapkamatot az ausztrál jegybank. Azonban az alacsony nyersanyagárak és a kínai növekedési bizonytalanság miatt a jövőben elképzelhető, hogy folytatódik a kamatvágás. Az ausztrál jegybank megjegyezte, hogy a jelenleginél gyengébb árfolyamot tartana kívánatosnak.
– Profitfigyelmeztetést tett közzé a Samsung. A vállalat friss becslése szerint a második negyedéves operatív profit 6.900 milliárd won lehet, ami elmarad a 7.200 milliárd won értékű elemzői várakozástól, de mintegy 15%-kal meghaladja az előző negyedéves eredményt. A várttól elmaradó eredmény elsősorban a gyenge okostelefon eladásnak tulajdonítható, az áprilisban bemutatott S6 sorozat nem hozta az elvárásokat.
Határidős piacok
– Az amerikai határidős piacok a pozitív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX index pluszban volt.
Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”