Lendületet vett a japán piac

2013. április 05. péntek - 10:39 / piacesprofit.hu
  •    

Egyre inkább térünk vissza a normál kerékvágásba, de kicsit furcsa módon. Ez alatt azt értjük, hogy újra egyedi események mozgatják a piacokat - emelték ki reggeli kitekintőjükben az Erste elemzői.

Tegnap például Budapest emelkedni tudott a várakozásoknál pozitívabb központi banki gazdaságélénkítő program hatására, miközben például a német piac jelentősebb csökkenést mutatott fel a 20 napos mozgóátlag tesztelését követően. A Japán árfolyamok tegnap és ma is száguldnak a jelentős monetáris lazítás hatására. Közben Hong-Kong esik az ünnepek utáni hat madárinfluenzás halálesetnek köszönhetően.

Újra félnek a madárinfluenza járvány kitörésétől. Vagyis egyedi mozgások vannak, de olyan hírekre, amelyek régen globális mozgásokat okoztak. Ez az, amely furcsa a normális bikapiacokhoz képest. A DAX továbbra is korrekciós viselkedést mutat. Lefordult a 20 napos mozgóátlagról s a 30 napos alatt zárt. Egyelőre nem látjuk a végét (időben) ennek a lefelé irányuló mozgásnak, ugyanakkor 7,708 és 7,772 pont között egy rés van, amely támaszként viselkedik. A BUX pedig a 200 napos mozgóátlag alatt küzd. Ahhoz hogy igazán pozitív jelet lássunk ezt a szintet át kéne törni, de ma csökkenést várunk. 2013. április 05.

USA

– Eséssel indult a kereskedés a vezető tengerentúli börzéken, de napközben fordult a hangulat és minimális pluszba lendültek a piacok, de összességében nem voltak nagy mozgások (Dow 0,38%, Nasdaq 0,2%, S&P500 0,41%).

– Tegnap megvolt a Facebook várva várt bejelentése, a társaság egy saját operációs rendszerrel jelenik meg a piacon, amely Androidon alapul, de nagy hangsúlyt élveznek benne a Facebook szolgáltatások. A rendszer neve Facebook Home és április 12-től lesz elérhető, az első telefont a HTC gyártja.

– Tegnap Esther George a kansasi Fed elnöke szólalt meg, és a túlságosan laza monetáris politika veszélyeire figyelmeztetett. Szerinte veszélyezteti a pénzügyi stabilitást és növelheti az inflációt.

– A CNBC-nek adott interjút Dennis Lockhart az atlantai Fed elnök, és azt mondta, hogy nem kizárt, hogy a jegybank csökkenteni fogja lazítási programját, és akár annak lezárását is kitűzheti. Egyre több hangot lehet hallani mostanában ezzel kapcsolatban.

– Nem lett túl jó a frissen regisztrált segélykérők száma makroadat, az elmúlt héten 385 ezer főt vettek nyilvántartásba, míg a piac 352 ezerre számított. A korábbi adatot pedig felfelé módosították 357 ezerre.

– A befektetők által rendkívül figyelt munkapiaci adatokat publikálnak ma. 14:30-kor a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása, és munkanélküliségi ráta lesz.

Európa

– Borús volt a hangulat a nyugat-európai börzéken, bár a nap elején még felfelé indultak az indexek, de a mozgás gyorsan átfordult esésbe (FTSE100 -1,19%, DAX -0,83%, CAC40 -0,77%).

– A várakozásoknak megfelelő döntéseket hozott tegnap a Bank of England, a 375 milliárd dolláros eszközvásárlási program marad, és a jegybanki alapkamat is marad 0,5%-on.

– Az EKB sem változtatott az irányadó rátán (0,75%), a várnak megfelelően. A sajtótájékoztatón Draghi azt mondta, hogy nincsen „B-terv”, és a Ciprus tagja marad az eurozónának. Az Eurocsoport vezetőjének nyilatkozata félreértés volt, és Ciprus nem minta. Egyébként meg a gazdaság teljesítménye gyenge volt az első negyedévben, de az év második felében élénkülés jöhet, viszont nem szabad elfelejteni, hogy a kockázatok nagyok.

– Ma 11 órakor az eurozóna végleges negyedik negyedéves GDP adatát publikálják. 2013. április 05.

Olaj, arany

– A nyersanyagok folytatták tegnap a gyengülésüket, az arany 1.549 dollárra süllyedt unciánként, a WTI kőolaj pedig 93,1 dollárra köszönhetően a magas készletadatoknak. A dollár és az olaj árcsökkenése elsősorban a nyersanyagárak globális esésének tudható be az egyedi tényezők mellett.

Devizák

– Nagy kilengés volt tegnap a forint piacán, az árfolyam 299,2-304,3 forint között mozgott végül zárásra sikerült erősödnie az euróval szemben, és 301-nél zárta a napot. Matolcsy délelőtti bejelentéseire először gyengülni kezdett a forint, aztán miután kiderült, hogy nincsenek drámai lépések, akkor erősödésbe kapcsolt a hazai fizetőeszköz. A régiós devizák között tegnap felülteljesítő volt a forint.

– Mario Draghi szavaira először nagyot gyengült az euró a dollárral szemben, majd az irány gyorsan megfordult, és a nap végére és nap végére 1,29 fölé került az árfolyam. Tegnap 1,274-1,294 közötti széles tartományban mozogott a kurzus, egy markáns emelkedést láthattunk a grafikonon, ami akár fordulós jelzés is lehet, ezért érdemes a következő napokban figyelni a grafikont.

Távol-Kelet

– A Nikkei 1,58%-ot emelkedett, miközben a Hang Seng 2,28%-ot zuhant, a Shanghai tőzsde pedig zárva tartott a mai nap során.

– A Japán piacokat tovább húzta a tegnap bejelentett gazdaságélénkítő csomag. A mai emelkedéssel a Nikkei index áttörte a lélektanilag meghatározó 13.000 pontos szintet.

– A tegnapi szünnap után újranyitó hongkongi tőzsde jelentősen csökkent. Az eséshez nagymértékben hozzájárult, hogy ismételten felerősödtek a félelmek a madárinfluenza járvány kitörése kapcsán, miután az elmúlt napokban hat halálos megbetegedés történt.

– A légitársaságok árfolyama nagyot esett, összefüggésben a madárinfluenzás esetekkel.

Határidős piacok

– Enyhén negatív tartományban tartózkodnak a határidős indexek.

Gazdasági hírek

– Tegnap a jegybank Növekedési Hitel Programot hirdetett tegnap a gazdasági növekedés előlendítése érdekében. A részletek kidolgozásáról szóló tárgyalások jövő héten indulnak a kereskedelmi bankokkal. A programnak három pillérje van: o A jegybank 250 milliárd forintot biztosít a kereskedelmi bankoknak 0%-os kamat mellett új és megújított kis és középvállalati hitelek kihelyezések céljára. A kereskedelmi bankok legfeljebb 2%-os felárral folyósíthatják a hiteleket. Ezeket a hiteleket június 1 és augusztus 31 között lehet nyújtani. Az eredményektől függően a három hónap elteltével a jegybank meghosszabbíthatja vagy módosíthatja a programot. o A jegybank a KKV-k számára lehetővé tenne a devizahitelek leváltását. Ehhez 250 milliárd összegű forrást biztosít, vagyis az érintett devizahiteleknek kb 15%-át érintheti. o A kéthetes jegybanki betétállomány a jelenlegi 4500 milliárdról 3600 milliárdra csökkenhet a kereskedelmi bankoknak nyújtott swap program eredményeként.

– Ezen túlmenően Balogh Ádám, a jegybank új alelnöke bejelentette, hogy nem terveznek további gazdaságélénkítő lépéseket. 2013. április 05.

– A KKV szektor hitelállománya 3454 milliárd forint, amiből 1864 milliárd deviza hitel. Az új különleges hitelek nagysága ennek 7,2%-a, vagyis mérsékelt hatást okozhat csak a bankok hitelezési aktivitásában és a gazdaságélénkítésben is. A devizahitelek leváltásán 5-10 milliárd forintos vesztesége keletkezhetnek a bankoknak éves szinten, amit kompenzálhat a kedvezőbb NPL alakulás. A harmadik pillér 3 milliárd euró deviza swapot biztosít a bankok számára, ami pozitív. Összességében a lépéseknek korlátozott hatása lehet a gazdaságra és a bankokra is. 2013. április 05.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”