Komoly emelkedést láthattunk

2014. november 07. péntek - 10:10 / piacesprofit.hu
  •    

Még hosszú ideig, legalább két évig eltarthat az EKB nem konvencionális monetáris élénkítése, sőt újabb eszközöket is bevehetnek. Ráadásul az USA- ban a munkaerőpiaci adatok is jók lettek, így komoly emelkedést láthattunk.

Kép: Pixabay

A DAX az EKB elnökének szavaira majdnem az ellenállás tartományig (9.500-9.550 pont) száguldott, de onnan komoly zuhanást mutatott, és cirka fél óra alatt az egész napi emelkedését visszaadta, hogy onnan újra fölépüljön az árfolyam. Ennek komoly piactisztító hatása lehetett, legalábbis ami a rövidtávú mozgásokat illeti. Így a DAX ma tovább folytathatja az emelkedést, megközelítve az ellenállási tartományt.

Az USA-ban a Dow Jones nemcsak új csúcsra ment, de az emelkedő trendcsatornából is kiszúrt az árfolyam. Ráadásul kezd egy kicsit túlvetté is válni az index. Így már inkább a profitrealizálás útján-módján érdemes lassan gondolkozni.  Mindent egybevetve a mai napon további emelkedést várunk itthon és a nemzetközi piacokon is.

USA

Aktívak voltak a vevők tegnap a tengerentúlon, és a zárásig tartó emelkedésnek meg is lett az eredménye, mert a Dow Jones és az S&P500 index is új történelmi csúcson zárta a kereskedést (Dow 0,4%, Nasdaq 0,37%, S&P500 0,37%). A Dow Jones tagjainak a többsége emelkedéssel zárta a kereskedést, a nap nyertese a General Electric (2,1%) volt, a vesztesek közül pedig az American Expresst (-1%) érdemes kiemelni.

Az előző heti 288 ezer főről 278 ezerre csökkent az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma, amely jobb, mint a piac által várt 285 ezer fő. A négyhetes mozgóátlag pedig 2000 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre került.  A Walt Disney piaczárás után publikálta negyedéves számait. A tisztított részvényenkénti profit 89 cent lett, amely egy centtel lett jobb az elemzői várakozásoknál. Az cég árbevétele 7%-kal 12,39 milliárd dollárra emelkedett, ez pedig 0,2 milliárd dollárral jobb, mint amire a piac számított. Piaczárás után a jó számok ellenére 2,4%-kal értékelődött le a papír árfolyama.

A Bank of America tegnap 400 millió dollárral lefelé módosította a harmadik negyedéves eredményét arra hivatkozva, hogy a társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat egyes tengerentúli banki szabályozó hatóságokkal, szabálytalanul végzet devizapiaci ügyletek miatt. A Richmondi Fed feldolgozóipari index októberi értékét publikálják délután. Ezen kívül fontos munkaerő-piaci adatok is érkeznek 14:30-kor (nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak változása, munkanélküliségi ráta).

Európa

Komoly hullámvasutazáson vannak túl az európai piacok, hiszen az EKB bejelentésére látott emelkedés után látványos visszaesés következett, ahonnan a zárás környékére több-kevesebb sikerrel újra feltápászkodtak. A FTSE 100 index 0,18%-os, a CAC 40 index 0,46%-os a DAX index pedig 0,66%-os pluszban zárt.

A várakozásoknak megfelelően szinten maradt az euró zóna alapkamata. A sajtótájékoztató ezzel szemben már tartogatott meglepetéseket. Mario Draghi elárulta, hogy hamarosan elkezdik az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlását, ami két évig fog tartani. Ráadásul a tanács további lazító intézkedések bevezetésére is hajlandó, amennyiben szükségét érzi, ez nagy valószínűséggel vállalati kötvényvásárlást jelenthet. Az EKB mérlegfőösszege mindent egybevetve akár a 2012. márciusi szintekre is emelkedhet meglátása szerint, ami 1.000 milliárd eurós lazítást jelentene.

A Bank of England nem változtatott sem a 0,5%-os irányadó rátáján, sem a 375 milliárd fontos eszközvásárlási program mértékén. A jövő hét szerdán publikálandó inflációs riportban a rövid távú inflációs kilátások csökkenhetnek, míg a középtávú célok várhatóan nem változnak. Az elemzői várakozások ezzel szemben változtak, és többen a 2015 első negyedéves kamatemelési várakozásukat egy-két negyedévvel későbbre tolták.

Az Allianz harmadik negyedéves gyorsjelentésében 1,6 milliárd eurós nettó profitról és 25,8 milliárd eurós bevételről számolt be, ami 11%-os, illetve 4%-os növekedésnek felel meg év/év alapon. A biztosító a korábbi 40%-os osztalék kifizetési hányadát 50%-ra emeli (6,9 euró közeli osztalékot jelentene, ami a tegnapi záróárral számolva 5,4%-os osztalékhozamnak felel meg), hogy a befektetők aggodalmát csillapítsa a Pimco alapokból eltávozó összegek miatt. A későbbiekben tovább növekedhet ez az érték, ugyanis a cég az év végéig felülvizsgálja osztalékpolitikáját, és elképzelhető, hogy akár az egyik fő versenytárs, a Zürich Insurance szintjére (70%) emeli azt.

Olaj, arany

A WTI 77,7 dollárig süllyedt ma reggel. Az esés fő fundamentális oka az OPEC előrejelzése volt, mely szerint 2017-ben csak napi 28,2 millió hordó kereslet lesz a szervezet tagjainak olajkínálatára, ami napi 800 ezer hordóval kisebb, mint a korábbi várakozás, és mintegy napi 600 ezer hordóval van alatta a mostani termelésnek. A számok mutatják, hogy jelentős nyomás lesz az OPEC-en, hogy vágja termelését.

Az arany 1.141 dolláron volt ma reggel. Az aranyra továbbra is nyomás nehezedik a jó makrogazdasági adatok felől, mivel a tőke egyre inkább a tőzsdék felé mozdul el. Az arany mellett az ezüstöt is adják a befektetők.

Devizák

Kétéves mélypontra zuhant az euró a dollárral szemben Mario Draghi szavaira, ami azt jelentette, hogy 1,2520-as szintekről 1,2370-ig esett a kereszt.  A forint átmenetileg 309-ig tudott erősödni, szintén az EKB kommunikációjára, azonban innen újra északnak vette az irányt az EUR/HUF kurzusa, és 310 környékén indikál.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,5%-ot emelkedett, míg a Hang Seng és a Shanghai index egyaránt 0,5%-ot csökkent.  Az új selyemút projektre több tízmillió dollár devizatartalékot készül felhasználni Kína. A projekt külföldi infrastruktúra fejlesztéseket takar, melynek célja, hogy javítsa a vízi- és szárazföldi összeköttetést Európával. Ennek eredményeként a kínai termékek gyorsabban eljuthatnának Európa irányába, ami tovább növelné a kínai cégek versenyképességét.

A kínai jegybank ma publikált riportjából kiderült, hogy szeptember és október során a jegybank 769,5 milliárd jüannal (125,9 milliárd dollárral) növelte a bankok likviditását, ezáltal csökkentve a bankközi kamatokat és támogatva a gazdasági növekedést.

Határidős piacok

Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

JOGI NYILATKOZAT
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”