Így leszünk mi Startup nagyhatalom

2013. október 22. kedd - 12:13 / piacesprofit.hu
  •    

Vállalkozó kedvből nincs hiány Magyarországon és bőven akad kockázati tőke is, amely támogathatná az induló vállalkozásokat. Vannak látványos eredmények is, de ez még mindig kevés hogy Budapest felkerüljön a startup térképre.

Oszkó Péter – Kép: PP Archív

Bár bőségesen van kihelyezhető tőke a magyar piacon, és a startupok száma és renoméja is folyamatosan nő, közel sem teljes a hazai innovációs értéklánc: mind befektetői, mind vállalkozói oldalon sokat kell még fejlődnie az országnak ahhoz, hogy Budapest felkerüljön a világ startup térképére. Ezt hivatott katalizálni az ország meghatározó kockázati tőkealapjainak és egyik legrangosabb szakmai szervezetének összefogására épülő AVEC Akcelerátor Program.

 Ígéretes kezdet

Vállalkozó kedvből szerencsére nincs hiány Magyarországon: évente több száz új startup ötlet születik, és szinte minden hétre jut egy tematikus esemény. A befektetői oldalon is folyamatosan nő a kihelyezhető tőke: a Jeremie I-IV. alap által 131,7 milliárd forint áll a cégek rendelkezésére. A pár már jól ismert nemzetközi sikertörténetet leszámítva az eredmények egyelőre mégsem elégségesek ahhoz, hogy felrajzolják Budapestet a világ nemzetközi startup térképére.

A kihívások

“Ennek részben az az oka, hogy nincs elég befektetésre alkalmas jó deal a piacon. Többre van szükség, mint szenvedélyre és pénzre – az üzlet- és termékfejlesztéshez szükséges tudás hiánya jelenleg még komoly akadály. Emellett a jogi-szabályozási környezet és a bonyolult adminisztráció is hátráltatja az induló vállalkozásokat. Ugyanakkor a befektetői oldalon is szükség van a továbbfejlődésre: gyakran nem elég „smart” a money, amit a startupok kapnak, nem elég a tőkén túli egyéb támogatás, nem megoldott a többkörös finanszírozás sem, és akkor a befektetők nemzetközi beágyazottságának a hiányáról még nem is beszéltem” – mondta el Oszkó Péter, a PortfoLion elnök-vezérigazgatója.

A teljes piac megreformálásához alapos és átgondolt utánpótlásképzésre van szükség, amelynek a köz- felső- és felnőttoktatásban, valamint a piacon is meg kell jelennie. „Időt, pénzt és szakértelmet kell fektetni a legjobbak fejlesztésébe. Erősíteni kell a vállalkozói szemléletet és bátorítani kell a vállalkozói élet kihívásaira való tudatos felkészülést. Emellett az államnak a piaccal együtt kell lélegeznie ahhoz, hogy felnőjünk a világ startup nagyhatalmaihoz” tette hozzá Oszkó.

AVEC Akcelerátor Program
Az AVEC Akcelerátor Program elnök-vezérigazgatója Oszkó Péter, üzletfejlesztési igazgatója Málnay Barnabás, az MMKlaszter operatív vezetője.
További információ: www.avecincubator.com

A megoldás

Az értékláncban tapasztalt hiányosságokat felismerve indította el a PortfoLion, a Day One Capital, a Bonitás és a Mobilitás és Multimédia Klaszter az AVEC Akcelerátor Programot. A három tőkealap együttesen 25 milliárd forintot kezel (ebből nagyságrendileg 7 milliárd Jeremie alapból, míg 18 milliárd magánbefektetőktől származik), és az induló cégek gyakorlatilag teljes életciklusát végig tudja kísérni, szakmai, üzleti és tőke-igényeiket kielégítve – ezzel egyedülálló a magyar piacon.

A Mobilitás és Multimédia Klaszter, az egyik legsikeresebb hazai K+F+I összefogás pedig kapcsolatrendszerével, mentorhálózatával és projekt termékesítési tapasztalatával tud hozzájárulni a kezdeményezés sikeréhez. Az AVEC Akcelerátor Program az egyedülálló mentorhálózattal támogatott tudásbázis és széles szolgáltatás paletta mellett személyre szabottan hasznos nemzetközi kapcsolatokat is biztosít a startuppoknak: jelenleg Budapest mellett San Franciscoban, New Yorkban, Londonban és Tokióban üzemeltet irodát.

Hogyan lesz vonzó egy cég a befektetőknek?
Robbanásszerűen nőtt az elmúlt években a magyarországi kockázati tőkepiac, ám megjelentek azok a befektetők is, amelyek kevésbé megbízhatók. Ugyanakkor a vállalkozásokat viszonylag kényelmes helyzetbe hozza, hogy kínálati piac alakult ki. Ám nem minden vállalkozás vonzó egy pénzügyi befektető számára, és nem is mindegyiknek érdemes innen beszereznie a szükséges forrásokat.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek