Ide viszik a pénzüket a cégek

2015. június 25. csütörtök - 17:25 / piacesprofit.hu
  •    

Az OTP viszi a prímet a vállalati bankszámla nyitások terén a GKI friss elemzése szerint. Az újonnan nyitott céges számlák 20 százaléka ehhez a bankoz került- ugyanakkor első helyen van a megszűnő számlák listáján is. Lássuk a sorban következőket!

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a Cégstatisztikával együttműködve megvizsgálta a vállalatok bankválasztását. 2015. január-áprilist az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva jelentősnek mondható az újonnan bejegyzett cégek számának a csökkenése: közel 8600 cég alakult, ami csupán 65%-a az egy évvel korábbinak. A nagy mértékű eltérés valószínűleg annak köszönhető, hogy az új Ptk. már a megemelt törzstőkével engedi csak a cégek alapítását, és sokan még az utolsó pillanatban a régi szabályoknak megfelelően szerettek volna alapítani egy gazdasági társaságot. Nem jellemző (a teljes piac alig 1%-a), hogy a cégbejegyzés előtt nyitnának bankszámlát a vállalkozások. A legtöbb új cég Budapesten (41%) és Pest megyében alakult (14%). Átlag fölött van Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Baranya megye is.

A 2015 előtt is működő cégek több mint 34 ezer új számlát nyitottak 2015 első négy hónapjában. A legtöbbet (14 ezret) Budapesten, míg a lista végén Nógrád megye szerepel (221 db). Továbbra is uralkodó a kft. forma a gazdasági társaságoknál, öt új számlanyitásból négy ehhez a cégformához köthető.

A számlanyitások nyertese az OTP (20%), a KH (10%) és a Raiffeisen (9,5%), de jól szerepelt az Unicredit (7,3%) és az államosított MKB is (7%). A koncentráltságot jelzi, hogy az öt legnagyobb szereplő súlya a számlanyitásokban 54%. Ugyanez a szám az első 20 bank esetében 80%.

Céges bankszámlák: nem a méret a lényeg
Sokan azt gondolják, hogy a céges bankszámlájuk számlavezetőjét is a 4-5 legnagyobb bank közül kell kiválasztani, mert ott kapják a legbiztosabb védelmet a pénzükre és egyben a legolcsóbb díjakat is. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a kicsik sokszor jóval innovatívabbak, a betétbiztosítás pedig éppúgy kiterjed a kicsikre is, mint a nagyokra. Szakértőnk megnézte, mi az, amit csak a kicsik nyújtanak ma Magyarországon.

A vállalati számlák megszüntetése még a nyitásoknál is koncentráltabb. Az összes megszűntetések 62%-a az első öt banknál jelentkezik. Az OTP ezt a listát is vezeti (22%), amely nem meglepő, ha a piaci részesedését vesszük alapul. Az Erste Bank van a második helyen (11%), majd az MKB következik (10%). A KH és a Budapest Bank 9-9%-os aránnyal követi őket.

Összesen csaknem 7 ezerrel több vállalati számlát nyitottak 2015 első négy hónapjában, mint amennyit megszüntettek. A két legnagyobb nyertes az OTP és a Raiffeisen Bank volt. A versenytársak többsége is a pozitív tartományban zárt A két fenti bankon kívül még a K&H Bank zárt 1000 fölötti pozitív tartományban, ők közel 1500 céges ügyféllel gazdagodtak a négy hónap alatt. Nettó ügyfélvesztők voltak: az Erste Bank, a Sberbank és a takarékszövetkezetek. Utóbbi negatív teljesítménye nagyban köszönhető annak, hogy volt olyan szövetkezet, mely működését ebben az időszakban fejezte be.

Derítse ki, az Ön cégének mi lenne a legjobb választás! Használja a Piac&Profit bankszámla kalkulátorát!