Holnaptól leshetik a postaládát a forinthitelesek is

2015. augusztus 14. péntek - 12:31 / PP/MTI
  •    

Augusztus 15-én kezdődhetnek a jóváírások az OTP Banknál a forinthiteles ügyfelekkel való elszámolás keretében - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes. Kiemelte, hogy a devizahiteles elszámolások keretében eddig 400 ezer OTP-ügyfél kapott vissza pénzt a banktól.

Kép: Pixabay

A harmadik negyedévben a forinthiteles elszámolásban várhatóan 10-12 milliárd forintot írnak jóvá az ügyfelek javára. Összesen 1,2 millió forinthiteles ügyfelük közül az elszámolásban 600 ezren érintettek. Ennyi ügyfélnek van még élő forinthitel-szerződése, vagy olyan lejárt szerződése, amelyhez kapcsolódóan a banknak visszatérítési kötelezettsége van. Ennek megfelelően 600 ezer levelet küldenek ki augusztus-szeptemberben, ez tartalmazza azokat a leveleket is, amelyeket az élő szerződésekkel, de az elszámolással nem érintett ügyfeleknek küldenek ki.

A forint ügyletek elszámolása az OTP-nél és az OTP Jelzálogbanknál 271 ezer ügyletet érint – fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes. Bencsik László elmondta, hogy az OTP Faktoringnál mintegy 90 ezer ügyfél érintett az elszámolással, akik azt 5 évig kérhetik. A második negyedévben 16 ezer ügyfél kérte az elszámolást, a kérelmek egyharmada hiánypótlás alatt van, így eddig közel 12 ezer ügyféllel számoltak el.

Az OTP péntek hajnalban tette közzé gyorsjelentését: e szerint az idei második negyedévben 38,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben a bázisidőszak 153,1 milliárd forintos veszteségével, ami meghaladja az elemzői várakozásokat, a hathavi adózott eredmény pedig 40,1 milliárd forint a tavalyi első félévi 147,3 milliárd forintos veszteség után.

Bencsik László az eredményeket értékelve kiemelte: a jó negyedév az orosz és ukrán veszteségek visszaesésének köszönhető. Kifejtette: Ukrajnában az segített, hogy stabilizálódott a hrivnya árfolyama, így a céltartalékokat csökkenteni lehetett, de az ukrán gazdasági helyzet nem túl bíztató, így a második fél évben további jelentős céltartalékokat kell képezni. Hozzátette: a oroszországi bevételek is nőttek valamelyest, csökkentek a veszteségek a második negyedévben, és a kockázati költségek is alacsonyabbak lettek. Utóbbi egyik oka, hogy az OTP pontosította céltartalékolási módszertanát – fűzte hozzá.

Milliókat jelenthet: jól nézzük meg, hol veszünk fel hitelt
Fél év telt el az MNB adósságfék szabályok életbe lépése óta, ami a törlesztő részleteket a jövedelmekre, a hitelösszeget az ingatlan értékére vetítve maximalizálja. Bankonként azonban jelentősen eltér, hogy milyen jövedelmeket vesznek figyelembe és ez akár négyszeres különbséget is generálhat az igényelhető maximális hitelösszeg tekintetében: egy négyfős családnál, ahol a szülők vállalkozók, a maximálisan igényelhető hitel összege egy fiktív példában 11 és 43 millió forint között változhat, attól függően, hogy melyik pénzintézet konstrukcióját választják.