Hazánk leginkább a kockázatot kedvelőknek vonzó

2011. június 06. hétfő - 09:21 / Erste-elemzés
  •    

Ennek ellenére a vállalatok kilátásai jók, a nyereségek nőhetnek a jövőben, az árfolyamokra tehát inkább a kockázati prémium növekedése hat negatívan.

Nemzetközi hírek

USA:

– A pénteken megjelent munkapiaci statisztika nyomán estek az amerikai részvénypiacok, ám a lejtmenet meg sem közelítette a szerdai zuhanást (Dow -0,8%; S&P -1%; Nasdaq -1,5%). Az ISM index hozott némi megnyugvást a piacokon, de zárásra ismét mélypont közelében zártak az indexek.

– Az Amerikai Munkaügyi Minisztérium által közzétett munkapiaci statisztika alapján mindössze 54 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság májusban a nem-mezőgazdasági szektorokban. Az elemzők 165 ezer fős bővülést vártak, de még a legpesszimistábbak várakozását is alulmúlta a tényadat. A munkanélküliségi ráta 9,1%-ra emelkedett az áprilisi 9,0%-ról, az elemzők pedig 8,9%-os rátát jeleztek előre.

– A gazdasági bővülés lassú, így a foglalkoztatottság dinamikája is lomha, és nehezen tudja felszívni a munkanélkülieket. A gazdaság több szereplője gondolja úgy, hogy a rossz adatok arra késztethetik a Fed-et, hogy egy újabb monetáris stimulus programot (QE3) hirdessen meg a júniusban lejáró QE2 után. A kamatemelésre vonatkozó várakozások is egyre távolabb tolódnak.

– Az ISM intézet szolgáltató-ipari indexe a vártnál is nagyobb mértékben, 54,6 pontra emelkedett májusban. A múlt héten közzétett feldolgozóipari ISM index még nagy csalódást okozott, ami aggodalomra adott okot a társindex-szel kapcsolatban is.

– A nap nyertese a Wal-Mart lett, a Dow egyetlen emelkedő részvényeként (+0,2%). A kiskereskedelmi lánc ugyanis bejelentette, hogy 15 milliárd dollárral növeli sajátrészvény-vásárlási programját. Ez jó indikáció arra, hogy a menedzsment olcsónak gondolja a vállalat részvényeit.

Olaj és arany:

– A rossz amerikai munkapiaci adatok ellenére alig esett az olaj árfolyama pénteken (-0,2%), és ma reggel is csak kisebb, 0,5%-os mínuszban mozog a WTI olaj ára. Jelenleg 99,9 dolláron kereskednek a nyersanyag hordójával.

– A gyenge amerikai kereslettel kapcsolatos aggodalmakat ugyanis ellensúlyozza a dollár gyengülése, valamint az esetleges Fed stimulus lépésekre vonatkozó spekuláció. Ráadásul most van az autózási szezon az USA-ban, ami élénkítően hat a keresletre is.

– Az arany ára a bizonytalan tőkepiaci hangulat és a dollár gyengülése miatt emelkedett. Jelenleg 1.546 dolláron kereskednek a nemesfém unciájával.

Távol-Kelet:

– A negatív tartományban voltak a nyitva tartó börzék ma reggel Ázsiában, azonban Hong Kong-ban, Szöulban, és Shanghai-ban ünnepnap miatt nem volt kereskedés (Nikkei -1,1%, All Ordinaries -0,5%).

– Hatalmasat zuhant a Tepco (-26,9%) arra az újsághírre, hogy a vállalat 570 milliárd jenes veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni, ami még nem tartalmazza a károsultaknak fizetendő kompenzációt.

– A Quantas Airways 4,2%-ot veszített értékéből, miután a nemzetközi légi szállítási szövetség 54%-kal rontott a 2011-es évre vonatkozó várakozásain.

– Gyengén muzsikáltak az ausztrál bányatársaságok is, mivel a pénteki amerikai makroadatok elbizonytalanították a befektetőket a globális gazdasági fellendülés esélyeit illetően. (Rio Tinta -0,9%, BHP Billiton -0,9%)

– Naoto Kan japán miniszterelnök augusztusban lemond, azonban előtte szeretne három fontos törvényt elfogadtatni a parlamenttel: az első az újjáépítésre vonatkozik, a másik egy extra költségvetés, a harmadik pedig a kötvénykibocsátásokról szól, amivel a költségvetést finanszíroznák.

Devizák:

– A negatív amerikai markoadatok és a görög mentőcsomag körüli újabb hírek egy hónapos csúcsra segítették az eurót a dollárral szemben. A hajnali keresekdésben 1,454-ig emelkedett az árfolyam, és az 1,495-ös csúcsig már nem látható ellenállás.

– Folytatta az erősödöést a japán jen, a hetek óta tartó masszív csökkenés útjában 79,6-ig nem látható akadály. Jelenleg 80,3 környékén mozog az USD/JPY devizapár.

– Szépen erősödik a forint, pénteken már csak hajszálnyira volt az árfolyam a 263-as támasztól. A reggeli órákban kisebb korrekciót követően 264,4-nél járt az árfolyam.

Határidős piacok:

– Kis mínuszban vannak az amerikai határidős részvényindexek ma reggel.

Erste kommentár

Úgy tűnik minket jobban megrázott a gyenge amerikai munkaerő-piaci adat, mint az USA piacait. Persze nem a banki betétek államosítására vonatkozó buta spekuláció volt az, ami a mélybe küldte a hazai részvényárfolyamokat pénteken. Egyszerűen csak tovább nő a kockázatelutasítás a világban, ahogy gyengül a gazdasági kilábalásba vetett hit. Hazánk pedig leginkább a kockázat kedvelőbbek számára vonzóbb befektetési terep. Ennek ellenére, úgy gondoljuk, hogy a vállalatok kilátásai jók, a nyereségek nőhetnek a jövőben, az árfolyamokra tehát inkább a kockázati prémium növekedése hat negatívan.

Rövid hírek

OTP, FHB: A kormány ezen a héten kezdheti el az otthonvédelmi intézkedésekhez kapcsolódó törvényés rendelettervezetek tárgyalását. Piaci hatásra nem számítunk.

OTP, FHB: Az egyik legnagyobb magyar napilap internetes oldala pénteken arról adott hírt, hogy államosítanák a magánszemélyek 2 millió forint feletti bankbetéteit. A portál hozzátette, hogy valószínűleg álhírről van szó, azonban a cikk címe megtévesztő volt. A hír megjelenésével egy időben, jelentősen estek a tőzsdei árfolyamok, azonban ezen jelenség hátterében a vártnál rosszabb amerikai makroadatok álltak. Később a kormányszóvivő cáfolta, hogy létezne bármilyen államosítási szándék. Ezzel egy időben elmondta, hogy a kormány emeli a bioüzemanyag, a benzin, a dohányáru és a cigaretta jövedéki adóját. Ez megfelel a trendeknek és a piaci várakozásoknak.

MOL: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy mivel korábban a Szurgutnyeftegaz nem kívánta részesedését eladni, nem is tárgyaltak erről egészen idén tavaszig, amikoris az orosz cég meggondolta magát. A szerződéshez még szükséges a magyar országgyűlés jóváhagyása is. Fellegi hozzátette, hogy a pakettet nem lenne értelme két állami vállalatba apportálni, hiszen a tulajdonos így is, úgyis az állam, és a 10%-os szavazati korlát akkor is vonatkozna rá. Az interjú nem tartalmazott új információt, így árfolyamhatásra nem számítunk.

MOL: Az INA Felügyelőbizottságának tagja interjút adott a Bloombergnek. Elmondta, hogy a horvát kormány szeretne nagyobb befolyást az INA-ban (nem tulajdonosi befolyást, hanem menedzsment jogokat), ezért szeretnék újratárgyalni a MOL-lal a 2009-ben megkötött megállapodásokat. A MOL szóvivője válaszként elmondta, hogy ők is nyitottak lennének néhány téma (pl. a gázszerződés) megvitatására. A horvát kormánynak 2010 végén kellett volna átvennie a veszteséges üzletágat, azonban ezt nem tette meg. Ezeket a témákat is érinteni fogják a június 7-i felügyelőbizottsági ülésen. Mint látható, ez már egyértelműen negatív üzenet, mivel a horvát fél azt szeretné, ha a MOL kevesebb hatalommal rendelkezne az INA-ban, míg a kormány nagyobb beleszólást szeretne a stratégiai kérdésekbe. Ez arra utal, hogy romlik a MOL és a horvát kormány viszonya.

– Az E-Star bejelentette, hogy EST2015/A vállalati kötvényeiből a lakossági befektetők összesen 326 millió forint értékben jegyeztek. A pénzt a vállalat külföldi terjeszkedésre használja. A vállalat azt is bejelentette, hogy június 1-én 4.545 sajátrészvényt vásárolt 10.040 forintos átlagáron. Az E-Star alkalmazotti opciós programjához használhatja a részvényeket.

– Az Állami Nyomda pénteken bejelentette, hogy egyik legnagyobb tulajdonosa, az Aegon 1,192 millió Állami Nyomda részvényt értékesített. Az Aegon nem árulta el, mi áll a lépés hátterében, azonban hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában a tulajdonában levő 2,660 millió részvény értékesítése.

– A közgyűlés által jóváhagyott részvényenkénti 82 forintos osztalékot mátol fizeti ki a TVK.