Forinthitelre váltanák a devizakölcsönöket

2013. július 25. csütörtök - 10:21 / piacesprofit.hu
  •    

Ma akár emelkedhetnek is a tőzsdék az Erste elemzői szerint annak ellenére, hogy a határidős indexek negatív tartományban voltak nyitás előtt. A hazai piac a kezdeti rossz hangulat áldozata lehet.

Egyrészt kiderült, hogy Csányi Sándor felvette az odavetett kesztyűt, másrészt a gazdasági miniszter szavait értelmezgette a piac, melyet később egy videóüzenetben tisztázott a miniszter. Ez alapján be lehet lőni egy maximális veszteséget a bankszektorra, amely éves szinten 70-80 milliárd forintra rúghat. Ugyanakkor szerintünk ez csak a tárgyalások kiinduló pontja. Vagyis a becsült 400 Ft-os negatív hatásnál is kisebb lehet végül az egy OTP részvényre gyakorolt hatás. Ezért láthattunk jelentős emelkedést tegnap az OTP piacán, amely mára lelassulhat, itt a 4.550 forint körüli ellenállás közelében.

A DAX index megpróbálkozott az emelkedéssel a várakozásoknál jobb beszerzési menedzser indexek hatására, amelyet az amerikai nyitás megpróbált kettétörni, ez azonban csak részben sikerült. Ma az IFO index adatait figyelhetjük 10 órakor. Az USA azért esett, mert jó makrogazdasági adatokat láthattunk, s ennek kapcsán elkezdetek félni a Fed esetleges eszközvásárlási programjának szűkítésétől. Azaz jött a tetőn egy kis korrekció a rövidtávú indikátorokban, amelyek alapján ma akár emelkedhetnének is az indexek annak ellenére, hogy a határidős indexek inkább a negatív tartományban vannak ma reggel. A BUX a mai napon a kezdeti negatív hangulat áldozata lehet, amely enyhén lefelé nyomhatja az indexet.

USA

– Eséssel indult a kereskedés a tengerentúlon, mínuszban zártak az indexek (Dow -0,17%, Nasdaq 0,02%, S&P500 -0,38%).

Kép: SXC

– Az új lakások száma 4 éves csúcsra, 497 ezer darabra ugrott júniusban, ami 2008 májusa óta nem látott érték. Az elemzők 483 ezer darabra számítottak.

– A Boeing második negyedéves gyorsjelentése jobban sikerült a várakozásoknál. A részvényenkénti profit 1,67 dollárra emelkedett a várt 1,58 dollárral szemben. Az árbevétel is jól alakult, 9%-kal 21,82 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva a 20,78 milliárd dolláros várakozást. A 737-es és 787-es típusok iránt jelentősen megnőtt a kereslet.

– A Caterpillar gyenge számokat jelentett. Az 1,45 dolláros részvényenkénti profit az elemzők által becsült 1,68 dollártól és a tavalyi 2,54 dollártól is elmarad. Az árbevétel is 17,4 milliárd dollárról 14,6 milliárd dollárra csökkent, amely elmarad a 14,9 milliárd dolláros előrejelzéstől. Az idei évre vonatkozó előrejelzését is jelentősen csökkentette a társaság.

– Meglehetősen szép számokat publikált tegnap zárás után a Facebook. A jól teljesítő mobil hirdetéseknek köszönhetően az árbevétel 60%-kal, 1,81 milliárd dollárra emelkedett, miközben az elemzők 1,62 milliárd dollárra számítottak. A részvényenkénti profit pedig 14 cent helyett 19 cent lett. Az árfolyam 17%-ot emelkedett a zárás utáni kereskedésben.

– 13,65 dollárról 13,75 dollárra emelte a felvásárlási árat Dell esetében a Michael Dell és a Silver Lake Management LLC, hogy megszerezzék a részvényesek támogatását.

– Ma is számos gyorsjelentés lesz a tengerentúlon: Amazon.com, 3M, Starbucks, Coca-Cola Enterprises.

– A szokásos heti munkanélküli segély kérelmeket is a délutáni órákban publikálják.

Európa

– A nap végén csökkent a lendület, de így is sikerült pluszban zárniuk a nyugat-európai börzéknek (FTSE100 0,34%, DAX 0,78%, CAC40 1,02%).

– Az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 50,1 pont lett a várt 49,1 pont helyett. A német adat 50,3 pont lett a várt 49,2 pont helyett.

Olaj, arany

– Ma reggel jelentős esés volt az arany és az olaj árában: az arany 1.319 dolláron állt, míg a WTI esetében 104,8 dollár volt a jegyzés. A tegnapi jó adatok miatt a befektetők arra számítanak, hogy a Fed korábban befejezi kötvényvásárlási programjait. Az olaj esetében az USA növekvő kitermelése (napi 7,56 millió hordó) és a gyenge kínai növekedési adat hatott negatívan.

Devizák

– A forint árfolyama kismértékben tovább gyengült az euróval szemben, az EUR/HUF árfolyam 295,93- ról 296,17-re emelkedett.

– Az elmúlt napok emelkedése után korrigált az EUR/USD, az árfolyam 1,3223-ról 1,3201-re mérséklődött.

Távol-Kelet

– A Nikkei 1,01%-ot, a Hang Seng 0,23%-ot, a Shanghai index 0,16%-ot csökkent a mai kereskedés során.

– A vártnál nagyobb a növekedés Dél-Koreában, a második negyedéves GDP a várt 2,0% helyett 2,3%-kal növekedett.

– Kínában újabb, kisebb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentettek be. Többek között a kisvállalatok egy részénél eltörölték az adót, csökkentették az exportáló vállalatok költségét. A bejelentés azután érkezett, hogy tegnap a HSBC által publikált előzetes PMI érték 11 hónapos mélypontra esett.

Határidős piacok

– A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

– Tegnap végül nem döntött a kormány az újabb devizahiteles mentőcsomagról, de a napközbeni sokszor félreérthető nyilatkozatok után este Varga Mihály egy videóközleményben tisztázta a tudnivalókat:

– A kormány döntött arról, hogy ki kell vezetni a devizahiteleket, erről az NGM fog tárgyalni a bankokkal.

– A kivezetés mikéntjét a bankokkal együtt dolgozzák ki, azonban a devizahitelesek nem kerülhetnek jobb helyzetbe, mint a forinthitelesek.

– Varga Mihály ma tájékoztatja a bankokat, a tárgyalások jövő héten kezdődnek. A 2,2 millió darab részvény eladása után Csányi Sándor OTP vezér tegnap végül megtörte a csendet, újságírók szűk körének tartott háttérbeszélgetést, ahol elhangzott:

– Nem kíván nyugdíjba vonulni. Bár az év elején egy műtéten esett át, egészségi állapota jobb, mint valaha.

– A részvényeladás tervezett volt, de amikor értesült a kormány legújabb mentőcsomagjának tervéről, akkor felgyorsultak az események. A pénzt agrárvállalkozásaiba kívánja fektetni. Továbbra is jó befektetésnek tartja az OTP-t, így később ismét vesz majd bankrészvényt.

– Jó az OTP tőkehelyzete, így bármilyen mentőcsomagról is születik döntés, azt nem rengeti meg alapjaiban az OTP-t. A bank továbbra is tervez akvizíciókat, de a mentőcsomag szűkítheti a mozgásteret. A devizahitelesek kimentésének költségeit közösen kell viselje az ügyfél, a bank és az állam.

– Élesen bírálta az őt támadó Lázár Jánost.

– Bár a kormány jelentős lépéseket tett a takarékszövetkezeti szektor átvételére, Csányi szerint a létrejövő szervezet nem jelent majd konkurenciát az OTP számára. (Számításaink szerint az OTP mérlegfőösszegének 1/8-adát tenné csak ki.)

– Csányi szerint Hernádi Zsoltnak a MOL élén kell maradnia, az INA körüli problémák szerinte csak politikai természetűek. Úgy tűnik, a kormány kész egyeztetni az érintettekkel, de a részletek egyelőre nem ismertek. Az a kitétel, hogy a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forinthitelesek, azt sugallja, hogy a veszteség az OTP esetében 17 milliárd forint, míg az FHB esetében 7 milliárd forint körül lehet évente. Jelenleg ez tűnik a legrosszabb forgatókönyvnek. Úgy látjuk, hogy van lehetőség a devizahitelek forinthitelre cserélésére, hasonló feltételekkel, mint a jelenlegi frankhitelek esetében, így ez egyik szereplőnek sem jelent majd jelentős többletköltséget. A részvények értékelésére gyakorolt negatív hatás az OTP esetében maximum 400, míg az FHB esetében 500 forint lehet részvényenként. Csányi Sándor nyilatkozatának hangneme arra utal, hogy kész felvenni a kesztyűt, és igyekszik a legkevésbé fájdalmas megoldást kiharcolni bankja számára. Az OTP árfolyama a tegnapi jelentős emelkedés után ma is felfelé mehet.

– A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy az állam nem kíván tulajdonrészt szerezni / növelni sem az OTP-ben, sem a MOL-ban, sem pedig a Richterben.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”