Az ukrán válság a forintot is bedöntötte

2014. augusztus 29. péntek - 10:10 / piacesprofit.hu
  •    

Az ukrán események végül mégis megmozgatták a piacokat. Ennek az lett a következménye, hogy a DAX index tegnap a hétfői szintre esett vissza. A hazai deviza jelentősen gyengült és immár realitás a 317 forintos euró.

Kép: SXC

Innen megpróbált emelkedni a nap végén, s szerintünk ma, a nap elején ezt a mozgást fogja folytatni. Ugyanakkor, a 200 napos mozgóátlagon átesve a 20 és 30 napos mozgóátlagok szolgálhatnak támaszként 9.260 és 9.390 pontok környékén, míg a 20 napos 9.515 pontnál természetes ellenállásként viselkedik. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az eszkalálódó konfliktus újabb szankciókat és így újabb gazdasági károkat okozhat, mind az orosz, mind a nyugati hatalmaknak. Ebből következően még lehetnek újabb meglepetések. Csak néhány, ami azonnal látszik:

Az osztrák pénzügyi felügyelet a Raiffeisen és az Unicredit bank esetében mondta azt, hogy szükséges lehet a tőkekövetelmények megemelése, ha Oroszország recesszióba kerül. Ez nyílván elgondolkoztat bennünket az OTP kapcsán. Lehet, hogy az MNB is hasonlóan gondolkozik. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az OTP-nek olyan magas tőkemegfelelése van, hogy egy ilyen lépés valószínűleg nem lenne rá érdemi hatással. A Richter esetében a rubel több mint 2 százalékos gyengülése negatívan hat az orosz éves, mintegy 350 millió dolláros árbevételére. Nevezetesen ez cirka 1,5 milliárd forintot vág le az éves adóelőtti eredményéből „ceteris paribus”. Így nem meglepő, hogy tegnap az emelkedő sáv aljáról tovább esett az árfolyam.

A tegnap ismét előtérbe került a geopolitikai kockázatok  hatására a feltörekvő piaci devizák jelentős gyengülést mutattak. A forint gyengülése azonban még így is kiemelkedőnek számított. A tegnapi kereskedésben 316,4-en is járt a forint árfolyama, azonban a nap során 315,1-ig erősödött a forint. Azonban a nemzetközi hangulat érdemben nem javult, így ma reggel ismét 316 környékén járunk. Ha tovább folytatódik a gyengülés, akkor 317,2-ig a hó eleji lokális csúcsig is emelkedhet az árfolyam.

USA

A tengerentúli indexek sem tudták függetleníteni magukat az orosz-ukrán hírektől, aminek köszönhetően az S&P 500 index 0,17%-ot, a Dow Jones index 0,25%-ot, a Nasdaq index pedig 0,26%-ot esett. Pedig a második negyedéves GDP adatok első körös felülvizsgálata mosolyt csalt a szánkra. A korábbi 4,0%-os becslés helyett 4,2%-kal növekedett az Egyesült Államok gazdasága. A különbségért a belső kereslet és az exportértékesítések javulása volt a felelős.

A Google dronokat tesztel egy ausztrál video szerint. A 1,5 méteres fesztávolsággal rendelkező gépek előre programozott útvonalon is képesek repülni, és a CNBC cikke szerint az édességtől a gógyszerig bármit képes szállítani. Ennek a fejlesztésnek az Amazon biztosan nem örül majd. Délután a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi index augusztusi végleges számait publikálják a tengerentúlon.

Európa

A háborús helyzet kiújúlása rányomta a bélyegét az európai börzék teljesítményére, továbbá a várakozásoknak megfelelő német inflációs adat üzenete is negatív kategóriába tartozott. A FTSE 100 index 0,36%-ot, a CAC 40 index 0,66%-ot, míg a DAX index 1,12%-ot veszített az értékéből.

Ukrajna keleti részébe tankok hatoltak be tegnap. Az ukrán kormányfő arra kéri a Nyugatot, hogy fagyasszon be minden kihelyezett orosz pénzügyi eszközt, amíg Moszkva ki nem vonja az összes orosz katonát Ukrajnából. Az orosz EBESZ képviselő természetesen tagadta az orosz csapatok létét Kelet-Ukrajnában. A 28 NATO tagállam mai napon rendkívüli ülést tart, mivel az ukrán nagykövet katonai segítségért fordult az Európai Uniótól.

Az amerikai külügyminiszter szóvivője szerint nem a katonai megoldás a leghatásosabb fegyver a helyzet rendezésére. Angela Merkel német kancellár szerint a szombati EU-s csúcstalálkozon foglalkoznak a Moszkva elleni büntetőintézkedések ügyével.

Az EKB kormányzó tanácsának tagja, Ewald Nowotny szerint a korábbi várakozásokhoz képest kisebb gazdasági növekedésre kell számítani az euró zónában. Nowotny úgy gondolja, hogy a Mario Draghi által felvetett kormányzati lazítás lehetőségével élni kellene.

A Tesco újabb profitwarningról számolt be korán reggel. A 2014/2015-ös üzleti évben a várt 3 milliárd fontos profit helyett csupán 2,4-2,5 milliárd font jöhet össze. A menedzsment tájékoztatása szerint a beruházások mértékőből is faragnak, továbba az időközi osztalék mértékét 75%-kal 1,16 pennyre vágják.

A mai napon érkező európai inflációs adatok leszereplésével újra felerősödhetnek azok a hangok miszerint érkezik az európai eszközvásárlási program. Az euró zóna júliusi inflációs mutatója 0,4%-ról 0,3%-ra eshet augusztusban. A szeptember 4-i EKB ülés kimondottan érdekes lehet, mivel a megújított TLTRO első lába ekkor indul, azonban annak pozítiv hatása csak később érződik majd, miközben a piacok türelme egyre csak fogy.

Olaj, arany

A WTI 94,9 dollárra emelkedett köszönhetően a kedvező USA gazdasági híreknek. Az USA gazdasága 4,2%-kal emelkedett a második negyedévben szemben a 3,9%-os konszenzus becsléssel. Az ukrán beavatkozásról szóló hírek is emelték a fekete arany árát.

Az arany tegnap emelkedett az ukrán beavatkozás hírére, de ma reggelre a teljes emelkedés visszájára fordult és ma reggel 1.289 dolláron állt a nemesfém ára. Korábban voltak hírek, melyek szerint a FED korábban emeli a kamatait, ami miatt esett az arany.

Devizák

Tegnap a befektetők a kockázatkerülés irányába fordultak, így a dollár erősödött az euróval szemben. A délután megjelenő vártnál kedvezőbb amerikai GDP adat már csak mérsékelt további dollárerősödést okozott. A nagyobb növekedés ugyanis azt jelzi, hogy egyre kevesebb indok szól az amerikai jegybanki kamatemelés ellen.

Távol-Kelet

A Nikei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,1%-ot esett, miközben a Shanghai index 0,5%-ot emelkedett. Nem okozott különösebb meglepetést a japán inflációs adat. A Tokióban mért infláció 2,8% lett, míg a várakozás 2,7% volt augusztusban. Az energia és élelmiszerárak hatásával szűrt mutató értéke a várakozásnak teljes mértékben megfelelően 2,1% lett. A júliusi japán kiskereskedelmi adat ismét csalódást okozott. Hó/hó alapon a piaci várakozás 0,3%-os emelkedés volt, helyette ismét csökkenést mértek. Ennek mértéke 0,5% volt.

Szintén japánnál maradva a munkanélküliségi ráta alakulása sem csalt mosolyt a befektetők arcára. A várt és az előző havi 3,7%-ról júliusban 3,8%-ra emelkedett a munkanélküliek aránya. 3,4%-os értékével felülmúlta a 2,3%-os várakozást a júliusi ipari termelés Dél-Koreában.

Hazai idő szerint 14.00-kor publikálják az indiai második negyedévest GDP-t, ami az arany árfolyamára is hatással lehet majd. A piaci várakozás 5,5%-os gazdasági növekedés. Kedvelik a befektetők a kínai részvénypiacot. Az iShares China Large-Cap ETF-be augusztusban 518 millió dollár nettó beáramlást mértek, ami 2012 decembere óta a legmagasabb érték.

Határidős piacok

A pozitív oldalon mozognak a határidős piacok a reggeli kereskedésben