A pulykaünnep és a fekete péntek miatt csend van a piacokon

2014. november 27. csütörtök - 10:10 / piacesprofit.hu
  •    

Az amerikai hálaadás miatt alacsony forgalomra számíthatunk világszerte, hiszen a legnagyobb piac nem fog irányt mutatni. Ráadásul holnap rövidített kereskedés lesz az USA-ban a Black Friday alkalmából.

Kép: Pixabay

Közben persze zajlik az élet. Habár hivatalos bejelentés még nincs, de a nyilatkozatok alapján az látszik, hogy az OPEC tagokon belül az öböl menti országok szerint az olaj árfolyama magától is stabilizálódni fog, vagyis nincs szükség kitermelés csökkentésre. Ez pedig határozottan nem tesz jót az olaj árfolyamának, amely tovább csúszik lefelé a 70 dolláros támasz felé.

A DAX index elvileg továbbra is korrekcióban van bizonyos indikátorok szerint, de ennek ellenére tovább emelkedik. A tegnapi nap már a tízedik volt egyhuzamban, persze a magnitúdó egyre inkább csökken. Ma sem tudunk mást mondani. Ellenálláshoz ért az index, ahonnan korrigálnia kellene.

USA

Jó hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúlon, bár a nap nagy részében mínuszban jártak a piacok, de a záráshoz közeledve elindultak felfelé az árfolyamok és még az új történelmi csúcs is összejött (Dow 0,07%, Nasdaq 0,6%, S&P500 0,29%).

Ma Hálaadás ünnepe miatt zárva lesznek a tengerentúli börzék, így makroadatok sem fognak érkezni. Pénteken pedig rövidített nyitva tartásra számíthatunk a tengerentúlon, magyar idő szerint este hétkor zárnak majd a piacok.

A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi index novemberi végleges számai az egy hónappal ezelőtti 86,9 pontról 88,8 pontra emelkedett, amely 2007 júliusa óta nem látott adat. A befektetők azonban mégsem örülhetnek maradéktalanul, mert az adat rosszabb az előzetes 89,4 pontnál és a 90 pontos várakozásokat sem éri el.

A Chicagoi beszerzési menedzser index 66,2 pontról 60,8 pontra esett novemberben, amely gyengébb a 63 pontos várakozásoknál.  Az új-lakás eladások száma 0,7%-os bővüléssel 458 ezerre emelkedett októberben, amely rosszabb a várt 0,8%-nál, ami 471 ezernek felel meg. A függőben lévő lakásértékesítések 2,2%-kal bővül, amely 0,3%ponttal múlta alul a várakozásokat.

A Deere&Co tegnap publikálta negyedéves számait. A tisztított részvényenkénti profit 1,83 dollár volt az elmúlt negyedévben, amely felülmúlja az 1,57 dolláros várakozást. Az árbevétel 5,1%-kal 9 milliárd dollárra csökkent, ez viszont így is sokkal jobb a 7,75 milliárd dolláros elemzői előrejelzéseknél. Az előrejelzés viszont nem túl bíztató, mert a társaság szerint a pénzügyi év nyeresége 1,9 milliárd dollár lehet, így alulmúlhatja a várt 2,19 milliárd dollárt.

Európa

Nem tudta a DAX index félszázalékos emelkedésével tartani a lépést a FTSE 100 és a CAC 40 index sem. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke befektetés ösztönző csomagot jelentett be tegnap. A csomag akár 315 milliárd eurót is elérheti a következő három évben, azonban az uniós költségvetés csupán 21 milliárd eurós alapot biztosít hozzá (16 milliárd euró EU büdzsé, 5 milliárd euró EIB-s pénz). A csavar itt lép be a képbe, ugyanis magánbefektetésekkel kívánják tizenötszörösére, azaz a korábban említett 315 milliárd euróra növelni az alapot, ergo a bejelentés csupán porhintésre elegendő.

A GlaxoSmithKline PLC fázis egyes (Phase-1 trial) teszteken pozitív eredményt ért el az Ebola vakcinájával. Az első körben elvégzett tesztek, még csupán a mellékhatásokat vizsgálják a pacienseken. A készítmény hatékonysága a következő körben kerül tesztelésre.

Az EU-EKB-IMF hármas 6 hónappal kitolná Görögország jelenlegi mentőcsomagjának lejáratát egy EU-s tisztviselő szerint. A hitelezők attól félnek, hogy ha Athén megpróbál a saját lábára állni, miközben a közelgő választások miatt az eddigi megszorító intézkedéseken lazít, akkor a piac keményen megbünteti majd az országot a kötvényhozamok elszállásán keresztül.

Olaj, arany

A WTI ára 73 dollárig esett ma reggel, mivel az OPEC ülés előtt többségben lettek a szkeptikusok, hogy a szervezet bármelyen termeléscsökkentésről döntene. A szaúdi bizottság szerint egyetértés van a szervezet arab tagjai között, hogy a piaci ár magától visszaemelkedik a kereslet növekedésével. A piac ezek alapján azt becsüli, hogy nem lesz csökkentés, ami a mostani túlkínálat miatt esést eredményezhet.

Az arany ára viszont stabilan 1.195 dollár maradt. A gyengülő ezüst és palládium árjegyzése negatívan hatott az arany árfolyamára is. A fő mozgatóerő továbbra is a jegybanki politika, ami várhatóan továbbra is ösztönző marad az árfolyamokra.

Devizák

Tovább folytatódott az elnapolt napok gyengülő trendje a forint árfolyamában, ami a 20, illetve 30 napos mozgóátlag 306,8-as értékéig emelkedett, azonban napon belül 307-ig is felszúrt a devizapár jegyzése.

Az EURUSD devizapárt is az emelkedés jellemezte, melynek eredményeként 1,247-ről 1,25-ig emelkedett a devizapár árfolyama. Az emelkedést az sem törte meg, hogy az EKB alelnöke Vitor Constancio arról beszélt, hogy 2015 év elején az EKB elkezdhet államkötvényeket is vásárolni a másodlagos piacon. Bár bejelentése erőteljes jelzés, azonban nem váratlan, Mario Draghi szavai alapján ugyanis már várható volt, hogy decemberben az államkötvényekre is kibővítik az eszközvásárlásokat, Így azt, hogy csak év elején kezdik el a vásárlásokat akár mérsékelten negatívan is lehet értékelni. Másrészt pedig az EURUSD árfolyamába már eddig is sok minden beárazódott, így a kurzus előreszaladt a tényleges intézkedésekhez képest.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,8%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot esett, miközben a Shanhai index 0,3%-ot emelkedett. A Samsung 7 év után először hirdetett meg részvény visszavásárlási programot 2 milliárd dollár értékben. Ugyanakkor a vállalat továbbra sem változtatott osztalékpolitikáján, ami jelenleg csak 1,2%- os osztalékhozamot jelent, ami nagyságrendileg a fele a szektortársakénak. A részvény visszavásárlásokra a következő 3 hónapban kerül sor.

A legnagyobb kínai vállalatok összprofitja 2,1%-kal volt alacsonyabb októberben, mint az előző évben, míg szeptemberben még 0,4%-os bővülés volt tapasztalható. Az első 10 hónapban még ezzel együtt is 6,7% a profit növekedési üteme, azonban ez az érték az első 9 hónapban még 7,9% volt.

Határidős piacok

Az európai határidős piacok emelkednek, míg a tengerentúli indexek mérsékelt mínuszban vannak.

JOGI NYILATKOZAT
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”