A nagy buli után jön a kijózanodás

2016. január 02. szombat - 12:03 / piacesprofit.hu
  •    

Nem csak az ajándékok, de a karácsonyi menü, a két ünnep közötti családlátogatások és a szilveszteri buli is nyomot hagy a családi költségvetésben. A magyarok többségének jelentős anyagi megterhelést okoz az év vége, amit januárban spórolással kompenzálnak. A többség számára viszont ez egyértelműen jó csere, megéri a költekezőbb decembert szűkebb januárra váltani.

derűre ború januárban

Kép: Fotolia

A magyarok kétharmada ebben az időszakban többet költ, mint szokott: a válaszadók egynegyedének ez nem jelent különösebb anyagi problémát, 40 százaléknak azonban januártól kisebb vagy nagyobb mértében oda kell figyelni, hogy mire mennyi jut, de vannak olyanok is, akiknek a kiadások szoros ellenőrzése mellett a felvett kölcsönöket is el kell majd kezdeni törleszteni az ünnepek leteltével.

A legtöbbe az ajándékok kerülnek, ezt követik az ünnepi étkezések, majd a karácsonyfa és az egyéb díszek, dekorációk, valamint a szórakozás. Tízből négy embernél (44%) a január a legnehezebb hónap, amelyben mindig mínuszból indul a családi kassza, ez szolgál náluk legtöbbször a pénzügyekhez kapcsolódó aggodalom okaként is. A jelentős kiadásokat, és az ünnepi időszak után várható anyagi nehézségeket az érintettek egy része az élet természetes velejárójának tartja, a válaszolók 45 százaléka szerint, ugyan anyagi szempontból nehezebb a január, az ünnepek megérnek ennyit.  A kiköltekezés mellett másik kellemetlen utóhatás a nem megfelelő ajándékok ügyének intézése. Bár ez aránylag kisebb csoportot érint, azért így is elég sokan, 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy év elején gyakran szembesül ezzel a problémával – derül ki a Cofidis decemberben végzett, saját kutatásából

Ne csak az ajándékokra gondoljunk

A megkérdezettek alig több, mint fele tervez otthon karácsonyfát állítani. Noha a karácsonyi hangulat megteremtésére sokan egyéb díszítési lehetőségeket választanak, a válaszadók közel negyede egyáltalán nem tervezi karácsonyi hangulatba öltöztetni otthonát. A díszítés mellőzése annak tudható be, hogy sokan nem otthon töltik a karácsonyi időszakot, vagy egyszerűen nem érzik a díszítés fontosságát, de a megkérdezettek 14 százalékánál anyagi akadályai is vannak a karácsonyi díszek beszerzésének. Azok, akik mégis terveznek az ünnepek alatt díszítésre fordított összegekkel, átlagosan 7.343 forinttal számolnak. A szenteste és a karácsonyi készülődés másik elmaradhatatlan eleme az ünnepi lakoma. Ezt a legtöbben (69%) szűk családi körben fogyasztják el, de sokan vannak azok, akik a tágabb család társaságát élvezik, és 3 százaléknyian azok is, akik magukban költik el ezt az ünnepi ebédet vagy vacsorát. Aki mégis sütésre-főzésre adja a fejét, átlagosan közel 16.000 forintot szán élelmiszer-vásárlásra.

Valaki mindig túl sokat iszik a céges karácsonyon
A hazai munkavállalók közel fele olyan helyen dolgozik, ahol lesz céges karácsonyi vacsora vagy parti, amit jó alkalomnak tartanak arra, hogy a munkatársak közelebb kerüljenek egymáshoz, bár gyakori tapasztalat, hogy valaki többet iszik a kelleténél. A dolgozók egymás közötti, névkihúzós ajándékozását a válaszadók többsége kedveli, holott viszonylag ritka, hogy az ilyen alkalmakkor jól eltalált ajándékot kapjanak a kollégájuktól. Azok aránya, akiket a két ünnep között szabadságra küldenek nagyobb, mint akiket kötelezően berendelnek munkára .

Inkább munka, mint utazás

A karácsony és a szilveszter közötti időszakot sokan sokféleképpen töltik. A válaszolók kicsivel több, mint harmada családtagjaival lesz ezeken a napokon, de másik harmaduk dolgozni (is) fog a két ünnep között. Általánosságban kijelenthető, hogy nem szeretünk kimozdulni a két ünnep között, hiszen minden negyedik ember jellemzően otthonában lesz. Ha már otthon maradunk, igyekszünk szeretteinkkel, barátainkkal tölteni pihenésünket. A válaszolók kétharmada szervez valamilyen vendégséget erre az időszakra és azok, akik erre adják fejüket átlagosan 14.042 forintot költenek ismerőseik megvendégelésére. Azért sokan teszik ekkora rokonlátogatásukat is. A megkérdezettek közel egytizede vidékre, 1 százaléka pedig külföldre utazik látogatóba, összesen átlagosan kicsivel több, mint 21 ezer forintot szánva az utazási költségekre.

Egyedül vagy szűk családi körben szilveszterezünk

A kérdőívet kitöltők válaszolhattak arra is, hogyan tervezik idén a szilvesztert. A válaszokból kiderül, hogy minden majd’ második ember (48%) otthon, egyedül vagy szűk családi körben lesz az év utolsó napján, míg a válaszolók harmada nagyobb társasággal fog ünnepelni, otthon, ismerősnél vagy szórakozóhelyen. Akár evidenciának is tekinthetnénk, de a kutatás igazolja, a szilveszteri szórakozás a fiatalok körében sokkal népszerűbb, minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy nagy társasággal ünnepel szilveszterkor. A megkérdezettek több, mint 30 százaléka tízezer forintnál többet tervez költeni, de átlagosan 11 ezer forintot szánnak az év utolsó nagy bulijára azok, akik egyáltalán költeni akarnak majd ezen a kitüntetett napon.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor